Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

240 Az országgyűlés képviselőházának az én tegnapi beszédemre olyan értelemben hivatkozott, amely ha részemről helyreigazítás nélkül maradna, meggyőződéseimnek megtagadását jelentené. Távol áll tőlem, hogy én tovább járjak azon az ösvényen, amely ebben az órában, amelyben minden érzelemnek összhangban kell megnyilvánulnia, kontroverziába visz bele, de önmagamnak tartozom annak kijelentésével, hogy meg nem érthető tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy amidőn én tegnap Kossuth Lajos nagy hazánkfiának elévülhetetlen* érdemeit s az emlékében lévő erőt dicsőitettem és tőlem telhetőleg az ott egybegyűlt ezrek lelki szemei elé állitani iparkodtam, akkor bármit is megtagadtam volna azokból a közjogi meggyőződésekből, amely meggyőződések az én egész politikai lényemnek belőlem ki nem szakitható részét alkotják. (Taps balfélől.) Épen azt is akartam és akarom kifejezésre juttatni, hogy a között a közjogi álláspont között, amelyet képviselek és amelyet képviselni soha meg nem szünök, és Kossuth Lajos emlékének kultusza között semmi ellentét _ nincs, (Ugy van! balfélől) mert abban a közjogi álláspontban is, amelyet én képviselek és amely a törvényes királysághoz való hűségben csúcsosodik ki, benne foglaltatik az ország teljes függetlenségének, az ország télies öncélúságanak intranzigens fentartása. (Éljenzés és taps a baloldalon.) A kettő között ma, hála Istennek ellentét nincs, de ennek kijelentésével tartoztam, gondolom, önmagamnak, amidőn én egész multamban — amelyben sok mindenféléért lehet szemrehányást tenni, de talán az udvar iránti szervilizmus szemrehányását tenni nem lehet — mindig össze tudtam egyeztetni ezt a két szempontot, amikor ezeket öszszeegyeztetni nehezebb volt; annál inkább tartozom ennek kijelentésével ma, amikor az öszszeegyeztetésnek semmi nehézsége nem forog fenn. Ebben az értelemben fogadom el a két törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és baloldalon.) Elnök: Erdélyi Aladár képviselő ur félreértett szavainak helyreigazítása címén kért szót. A felszólalásra az engedélyt a házszabályokban biztosított jogom alapján azonnal megadtam. Erdélyi Aladár: T. Ház! Miután Apponyi Albert t- képviselőtársam kétségtelen, hogy az én szavaimra alludált, kénytelen vagyok a következőket kijelenteni. Én semmit sem kivántam az ő szavaiba belemagyarázni. Én csak ugy képzeltem, hogy mint egyike azoknak, akik tegnap az ő beszédét hallották, szerény gondolataimat megerősithetem azokkal a kifejezésekkel, amelyeket ő tegnap használt és amelyek mindnyájunk lelkében visszhangra találtak. Semmi mást nem kivántam mondani, mint hogy ugyanaz a korszak, amelynek kezdetét szerény véleményem szerint Kossuth emlékének törvénybe iktatása jelzi, nem jelent mást ránk nézve, mint majdnem szó szerint azt, amit ő mondott: nevezetesen (olvassa): »Ma minden tényező, mely a magyar belső közéletben érvényesül vagy érvényesülhet, magáénak vallja a magyar öncélluságnak, a helyes magyar függetlenségének gondolatát.« (Gr. Apponyi Albert: Ugy van!) Semmit hozzátenni nem kivántam, semmi célt nem kivántam szolgálni, csak azt gondoltam, hogy egy magas, nagy lángelmének, az ország bölcsének szavait nekem is Jogom van citálni. Elnök: Kivan még valaki szólni? Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A ministerelnök ur óhajt szólni. Ï 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. Gr. Bethlen István ministerelnök: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A napirenden levő két javaslat az 1848. évi márciusi ifjaknak és Kossuth Lajos halhatatlan érdemeinek kivan emléket állitani a magyar törvénykönyvben. A-parlamenti pártok megbizottainak felszólalásai után, amelyekben ezt az emléket méltatták, legyen szabad nekem a kormány nevében kifejtenem azt az álláspontot, amelyet ezzel az emlékkel szemben képviselünk, abból a történelmi perspektívából, amelyben élünk, és amelyből ki nem léphetünk. Nem fogok foglalkozni egyik vagy másik felszólalással, amelyet a vita rendjén hallottunk, bár meg kell, hogy állapítsam, hogy^ sok tekintetben hangzottak el olyan kijelentések, amelyekkel egyetérteni nem tudok és amelyek a kritikát egyenesen kihívják. Ezekre csak általánosságban egyet kívánok megjegyezni ^és ez az, hogy Kossuth Lajosnak nincs szüksége arra, hoary az ő nagyságát egyes társadalmi osztályokkal szemben felhozott és helytelenül általánosított kritikával vagy a történelmi események félremagyarázásával és általánosításával akarjuk emelni és fokozni. (Ugy van! balfélől.) És ha ez történik akár a túlsó oldalon, akár ezen az oldalon, ezzel magam azonosítani nem tudom. (Helyeslés és taps a baloldalon.) T. Képviselőház! Mai ünnepünk a magyar történelem legragyogóbb korszakát idézi fel emlékünkben: a magyar szabadságharc felejthetetlen emlékét, a márciusi ifjaknak tüzes harsonáját, Kossuth Lajos halhatatlan alakját, azt a nagy nemzeti eponeát, amelyhez hasonló a világtörténelemben alig van és amely nemzeti epopa felett, bár katasztrófával vesződött, lelkesedni fog a magyar ifjúság a jövőben is mindaddig, amig lesznek ifjak, akiket magyarok szültek. (Ugy van! Ugy van! Élénk taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) De lelkesedni fog e felett az egész világ mindaddig, amig a nemzeti önállóság és függetlenség, mindaddig, amig az elszánt férfias akarat, mindaddig^ amig az áldozatkészség és a lobogó hazafiság általános emberi erények és ideálok lesznek. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Ehhez a nagy nemzeti epopeához fogható, hozzá mérhető nemzeti hősköltemény talán csak egy van a világtörténelemben: akis görög nemzetnek szabadságharca az ókorban a perzsa túlerővel szemben, (Ugy van! jobbfclől.) amely felett kétezer éven keresztül lelkesedett a serdülő ifjiisás\ amelytől kétezer év óta tanult ez az 3fiúság hazafiságot, áldozatkészséget a közért. Ez a szabadságharc a szabadság diadalával végződött. A mienket katasztrófa követte és ez az oka annak, hogy csak ma. nyolcvan év után vagyunk abban a helyzetben, hogy méltóan ünnepeljük azokat a hő«öket, akik akkor a maicvar szabadságért küzdöttek. Igen t- Kénviselőház! Szabad és független akart lenni 1848-ban ez a. nemzet, mint ahogy azóta egész sora a kis és nagy nemzeteknek visszaszerezte vagy megerősítette a maga szabadságát és függetlenségét. És ha ezt a mi szabadságharcunkat összehasonlitom azzal, amit azóta a történelem mutatott, azt kell mondanom, hogy két dologra büszkék lehetünk. Az egyik az: büszkék lehetünk arra, hogy ezt a szabadsásrunkat mi nem árulás, nem képmutatás utján, hanem fegyverrel küzdöttük ki (Élénk éljenzés és taps.) és állitom azt is, hogy ha a magyar függetlenségi harc diadallal végződött volna, akkor a nemzet örömén