Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

22S Az országgyűlés képviselőházának 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. és Hunyadiak hősiessége és önfeláldozása gyorsabb dobogásra készteti szivünket. De mindezek együttvéve nem képesek a magasz­tos érzések olyan fenséges együttesét ébresz­teni a magyar szivekben, mint mikor tízezrek ajkán felcsendül a dal. hogy »Kossuth Lajos azt izente«. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb­oldalon.) Fájó keserűség, elfojtott szenvedély, rajon­gásig menő szeretet, paroxizmusig fokozódó lelkesedés, a mindent felajánló áldozatkészség egy hatalmas, tömegeket mozgató dinamikus erővé egyesülve tör fel a lelkekből a dal nyo­mán s a nemzet egyetemét eltöltő óhajtás: ad­jon a magyarok Istene a nemzetnek végtelen pályáján mé^ sok Kossuth Lajost! A törvényjavaslatokat elfogadásra ajánlom. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a, jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik. Elnök^ Szólásra következik? Urbanics Kálmán iegvzo": Erdélyi AJpdár! Erdélyi Aladár: T. Kénviselőház! (Hall­juk! Halljuk!) • Gyönge vállakra súlyos teher Kossuth Lajosról szólani, az ő koráról és egyik legnagyobb alkotásáról, március 15-éről, de még súlyosabb akkor, amikor — mint tegnap tanúi voltunk — a nemzet leghivatottabbja volt az, aki csonka Magyarország örökké bo­rongós őszi tájának minden virágát, minden színes levelét elhelyezte az ő szobrára, az ő szimbólumára. (Ugy van! Ugv van! a m jobboldalon. — Eay hang a középen: Éljen Avponyi!) Nekem tehát nem ma­radna más hátra, mint a tarlód« szerénv munkája, de erre nem akarok vállalkozni, és nem is ez a hivatásom. Nekem abban a pár nercben, amely ki van szabva, arról kell szó­lanom, bogy mit jelent nekünk az. hogy a mai nanon törvénybe kivánjuk iktatni Kossuth Lajos nagyságát, emlékét és az ő alkotásait. A jogíilozófusok azt mondják, hogy a tör­vény ideális alakja a consensus omnium, a mindenkinek, a hozzájárulása. Hát ha abban a Corpus Jurisban, abban az ezer esztendősben van törvény, amelyik ennek megfelel, akkor hitem és vallomásom szerint ez az a törvény, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) ez az, amelyhez mindenki hozzájárul, mert ha lettek volna is még kishitűek, akik opportuni­tásból hozzá nem járultak volna, már meg­szűnt ez az opportunizmus, és ha az ő hozzá­járulásuk nem is erősiti meg, de legalább nem gyöngiti a nemzet consensus omnium-át. (Ugy van! jobbfelöl.) De, t. Ház, a mi alkotmányunk azt mondja, hogy a kihirdetett törvényeket az államfő megtartja és fogadja, hogy megtar­tatja. Hát soha még törvény nem volt, amely olyan könnyű feladatot róna ebben a tekin­tetben bárkire, (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.) soha nem volt, mert ezt megtartani törvény nélkül is 80 esztendőknek törhetetlen ragaszkodása tartja meg, mely él a magyar nép szivében és ha még ellenkező törvény lenne is. még az sem tudná onnan azt kitö­rölni. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.) De t. Ház, nekem az a feladatom, hogy megjelöljem azt. hogy mi a mi célunk és pro­grammunk ezzel a törvénnyel. Éis amidőn erről elmélkedem, ugy érzem, hogy ebben a percben az örökkévalóság hatalmas csarnokában, amelynek történelem a neve, döngve, zúgva csapódik be egy ajtó, amely ajtóra kivül fel van irva: Magyarország történelme 1527-től 1927-ig. Négyszázéves szomorú történet ez. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.) A kőszívű ember fiainak kellene át­lépni ezt a csarnokot, hogy hideg aggyal és érzéstelen szívvel vizsgálják ennek egyes té­nyeit. És ez az a kor, amelyről a költőnek nagyszerű mondása zeng, hogy: »Nem lehet, hogy annyi Sziv hiába onta vért, S keservben annyi hŐ kebel Szakadt meg a honért!« (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez a korszak volt az, amely a lehetetlen, a csábító, a hazug politikai korszakoknak volt az ideje. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nézzük csak: egy Zrínyinek, a költőnek el kellett buknia, Nádasdy, Zrínyi és Frangepán fejének a porba kellett omlania, mert a nem­zet szabadságáért akartak küzdeni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és a soproni gyűlés nagy közvetítője dominiumoknak lett az ura. (Ugy van! a jobboldalon.) Rákóczi Ferencnek, minden korok legideálisabb hatalmas férfiá­nak számkivetésbe kellett lebuknia és azok­nak, akik letették a fegyvert a majtényi síkon, kegyek, dominiumok jutottak jutalmul. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon.) És mit beszéljek Kossuthról és az ő összes küzdőtársairól? Hontalanságban kellett nekik elnyugodniuk. Avagy nézzük csak: ez a nem­zet mindisr hű volt és teljesítette kötelességét. Amikor Mária Terézia védelmére kiröppentek a kardok, amikor felkiáltottak, hogy: f moria­mur, áldozatot hozunk, életünket és vérünket, akkor a magyar nemzet nem a pragmatica sanctio sápadt lapjaira gondolt, mert azt ma­gyar ember sohase olvasta s nem mi, hanem a külföld hatalmas tudósai, osztrák történetirók állítják, hogy azok a soha nem látott sárguló lapok hamisítást szenvedtek. Nem is ez volt, hanem a magyar szabadság, a magyar hűség, a magyar királyhűség volt az, amely kiröpí­tette a kardokat, és ez hevítette azokat, akik megvédelmezték azt a nőt, aki királynőjük lett, és azt a csecsemőt, akit ime, amikor ura­lomra jutott, kalapos királynak neveztek, mert a szent koronát, amelynek fényéért, oltal­máéért, hűségéért küzdöttek és elvéreztek, mint ócskaságot lomtárba, múzeumba kívánta tenni. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Ez a korszak volt az, amelynek egyszer már végé­nek kellett szakadnia. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon,) Az a korszak, amely jön, az, amelyről Apponyi Albert mondotta, (Gr. Ap­ponyi Albert: Ne tessék rám hivatkozni!) hogy az a magyar nemzet mindennek aláren­deltségét megszünteti és önállóságra emeli. (Gr. Apponyi Albert: Ne tessék rám hivat­kozni ilyen beszédben!) Lehet, hogy nem jól értettük, de nekem ez hangzott vissza a szi­vemben és lelkemben. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Azt kérdezem önöktől, hogy amikor itt csonkán, vérzőn szenvedünk, amikor nekünk politikánkat arra kell irányitanunk, hogy még egyszer e csonka népet hatalmas-naggyá te­gyük, akkor nekünk nem lehet más utunk, mint követni Kossuth Lajos szózatát, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) de nemcsak az ő szózatát, az ő példáját is kell követnünk. Azt kérdezem én önöktől, hogy azok, akik gonoszul karmaikat nemzetünk testébe vágták, vájjon a diadai jogán szedték-e szét nemzetünket? Nem. Rosszul informált, téves világközvéle­mény volt nekik segítőjük. (Ugy van! Ugy van!) És ha mi azt akarjuk, hogy ezt jóváte­gyük, nekünk ugyanahhoz az úthoz kell folya­modnunk, amelyet Kossuth Lajos követett:

Next

/
Thumbnails
Contents