Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-73

"Az országgyűlés képviselőházának 73. ülése 1927 június 22-én, szerdán. 9 nagyobb titka a gazdasági életnek -- az adottságokhoz és abban a pillanatban, amikor egy ország vezető gazdasági tényezői azt látják, hogy egy kifejlett iparág a változott viszonyoknál fogva nem képes megbirkózni azokkal a nehézségekkel, amelyek eléje tornyosulnak, le" kell vonni ennek konzekvenciáját és más gyártásokra kell áttérni. Ebből az következnék, hogy miután mi megcsonkíttattunk, Ausztriától is elválaszttattunk, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy oly fogyasztó piacra számithassunk, mint amilyenre a monarchia keretén belül számitottunk. egyszerűen énitsük le malomiparunkat, térjünk rá csokoiádégyártásra, sörgyártásra és textilgyártásra, mint ahogy azt nem egy malomvállalat már eddig is megtette. Én ezzel a véleménnyel szemben azon az állásponton vagyok, hogy akkor, amikor Magyarország hosszú évtizedes gazdasági küzdelemben kivivta, hogy Miniápolis után a második malomvárosa volt Budapest a világnak, amikor ki tudta vivni, hogy lisztjének becsülete mindenütt elismert és irigyelt, akkor egész egyszerűen letenni a fegyvert és behódolni kishitüen azoknak, akik azt mondják, hogy megszűnt minden lehetősége annak, hogy a magyar malomipar valaha még feltámadjon, oly gazdasági politika volna, amely az örökölt nagy értékek elprédálásával volna egyenértékű. (Élénk helyeslés minden oldalon.) Én azt tartom, hogy egy bizonyos határig feltétlenül tovább kell vivnunk a küzdelmet. Meg kell kisérelnünk minden téren — sajnálom, hogy nincs itt az igen t. földmivelésügyi minister ur, mert ez az ő hatáskörébe tartozik — búzatermelésünk kvalitatív fejlesztése tekintetében is, hogy továbbra is felvehessük a versenyt minden oly piacon, ahol a verseny egyáltalában lehetséges. És ha szomszédaink nem értik meg, hogy egy erőltetett malomipar kifejlesztése nem fog mindig és feltétlenül hasznukra válni, akkor nekünk meg kell keresnünk azokat a távolabbi piacokat, amelyeken elsőrendű liszttermékeinket el tudjuk helyezni. Még mindig kétségtelen azonban, hogy szomszédaink ezt nemcsak, hogy nem értették meg, hanem mindenképen arra törekszenek, hogy malomiparunkat tönkretegyék. Lisztexportunk Csehszlovákiával 1924-ben 42 millió aranykorona értékű volt, 1926-ban már 21 millió aranykoronára csökkent le. A rövidlátók arra szeretnek hivatkozni, hogy gabonaexportunk jelentékenyen emelkedett. 1924-ben 37 millió aranykorona értékű volt, 1926-ban pedig 43 millió aranykorona értékű. Ezek a rövidlátók ugy összegezik a tényállást, hegy azt mondják: amig 1924-től 1926-ig lisztexportunk 111 millió aranykorona volt, addig ugyanezen idő alatt gabonaexportunk 112 millió aranykorona, szóval a kettő között értékben nem volt differencia. Akik azonban erre az álláspontra helyezkednék, szem elől tévesztik azt a nagy közgazdasági értéket, amelyet a liszt kikészitési eljárás Magyarország számára jelent, elfelejtik, hogy ennek feldolgozása száz és ezer munkáskéznek ad itt Magyarországon kenyeret és ami szintén nem lekicsinylendő, takarmányozási szemnontból is rendkivüli jelentőséggel bir a melléktermékeknek idebent való előállítása, amit legjobban illusztrál épen az idei gazdasági év végén mutatkozó takarmányhiány, amely a kormányt a Jugoszláviából való kukoricabehozatalra és vámelengedésre késztette. Ne felejtsük azt sem, hogy a meggyengülő malomipar nem lenne képes amúgy is gyenge gabonapiacunkat alátámasztani, ennélfogva KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI. tehát malomiparunk tönkretétele egyszersmind gabonapiacunk jelentékeny meggyengülését is eredményezi. Mármost kérdezem hogy az igen t. előadó ur által olyan könnyedén érintett 70 csehkoronás lisztvám (Strausz István: Átsiklott rajta!) olyan tétel-e, amely mellett mi egyáltalán számithatunk a jövőben a magyar liszt exportjára. Ki kell itt emelnem és hangsúlyoznom azt, amit sajtóban és másutt is annyiszor hallottam, hogy az ezzel szemben való forgalmi adókönnyítések nem jelentenek jelentékenyebb engedményeket' vagy könnyítéseket és ez semmivel sem könnyiti meg számunkra a Csehszlovákiába való lisztexportot. A búzának és rozsnak 30 és 38 csehkoronás vámja újból csak a minimális tétel, tehát újból az a kinai fal, amelybe a tárgyalások folyamán a magyar tárgyaló felek mindig beleütötték fejüket, amint' jelentékenyebb tételről volt szó. A kukorica vámjának takarmányozás céljából való leszállítása 18 csehkoronáról 6 csehkoronára csak látszólagos engedmény a számunkra, mert ennek célja a csehszlovák tárgyalók részéről nyilvánvalóan zsir- és sertéskivitelünK: lecsökkentésére irányult. Az ökör, bika, tehén és növendékmarhának az igen t. előadó ur által citált horribilis tételei szintén olyanok, amelyek mellett ezeknek a mezőgazdasági cikkeknek kivitele rendkivül nehéz lesz, amit azonban mi a tárgyalások folyamán kénytelenek voltunk elfogadni, mert ebben engedményeket adni nem akartak. A "tojásra és tollra vonatkozó engedmény épen ilyen s a disznózsírra való engedmény ugyanez. De hogy ne vádoltassam azzal, hogy nem vagyok tárgyilagos a cseh szerződés megítélésénél, röviden rá kell mutatnom azokra a tételekre is, amelyeknél mi igenis, eredményeket értünk el. Ezek azonban — sajnos — ma még kisebb jelentőségűek a számunkra. Értem a gyümölcs vámjának jelentékeny leszállitását. így a friss szőlőt augusztus 1-től november 30-ig 11 és V2 kilogrammos postacsomagokban métermázsánként 120 csehkoronáért' exportálhatjuk, a sárgabaracknál 100 csehkoronáról 34-re csökkentetett a vám, épen igy a cseresznyénél és meggynél is. A paradicsomnál 50 csehkoronára. a repceolajnál 192-ről 168 csehkoronára csökkentetett a vám. A bor tételénél azonban, tehát annál a tételnél, amely igazán életbevágó gazdasági életünk számára, semmiféle kedvezményt elérni nem tudtunk, amennyiben a 210 csehkoronás vám ugyanaz a tétel, amely Franciaországnak, Spanyolországnak, — s ami a legszomorúbb — Olaszországnak engedélyeztetett, amely mellett tehát mi, eltekintve attól, hogy 100% -os borvámot jelent, nem igen remélhetünk jelentékeny exportot Csehorszáigba borunk számára. (Élénk helyeslés a középen.) Ezeken az engedményeken felül nem lehet elhallgatni azokat az engedményeket sem, amelyeket ipari téren, de sajnos, nem jelentékeny tételeknél értünk el, mint amilyen a lámpaáru, drótáru, üvegáru és számos egyéb. Sokkal fontosabb ennél a mérleg másik oldala, az. hogy inari téren milyen engedményeket kellett tentünk és hoerv az ipari téren tett ezen engedményeink fejlődésének indult iparunknak menynyiben válnak kárára. Legsúlyosabb ezen a téren a textilipar terén tett engedmény. Az előttünk fekvő javaslatnak egyik szerkesztője és a tárgyalások egyik vezetője, Ferenczi ministeri tanácsos ur maga is igen értékes cikkében, melyben ezt a