Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-78

Az országgyűlés képviselőházának a közszolgálati alkalmazottak gyermekei­nek tanulmányi ösztöndíjáról s végül az egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló s az országgyűlés két háza által elfogadott tör­vények, mint az 1927. évi XIL, XIIL, XIV. és XV. tcikkek az Országos Törvénytárban ki­hirdettettek. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a Csanád—Arad—Torontál, valamint Nógrád-Hont közigazgatásilag egye­lőre egyesitett vármegyék közönségének fel­iratát a vármegyék háztartására súlyosodó ter­hek könnyitése tárgyában; Csanád-Arad-Torontál, közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék közönségének feliratát a törvényhatóságok reformjára vo­natkozóan; Jász-Nagykun-Szoknok vármegye közönsé­gének feliratát a földbirtokreform ügyében; Debrecen sz. kir. város közönségének fel­iratát Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatása tángyában; Hódmezővásárhely törvényhatósági jog­gal felruházott város közönségének feliratát a mezőgazdasági ingatlanok vagyomváltságá­nak kérdésében s végül Veszprém vármegye közönségéinek felira­tát a borfogyasztási adó megszüntetése tár­gyában. A házszabályok 226. §-a értelmében bemu­tatom a függőben lévő indítványok és inter­pellációk jegyzékét. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. A ministerelnök ur óhajt szólani. Gr. Bethlen István minister elnök: T. Kép­viselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől és kö­zépen.) Van szerencsém beterjeszteni egy tör­vényjavaslatot március tizenötödikének nem­zeti ünneppé való nyilvánításáról. (Élénk él­jenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a kö­zépen). Kérem e javaslatom kinyomatását, szét : osztását és annak a közjogi és a közigazgatási bizottságokhoz való utasítását. (Farkas Ist­ván: A márciusi eszméket kellene megvaló­sítani!) Van szerencsém tisztelettel beterjeszteni a legfőbb állami számvevőszék következő jelen­téseit: 1. az 1925^26. évi állami költségvetéssel szem­ben az 1925/26. számadási év második féléve végén mutatkozó eltérésekről szóló jelentést; 2. az 1926/27. évi állami költségvetéssel szemben az 1926/27. számadási év első féléve végén mutatkozó eltérésekről szóló jelentést; 3. a magyar szent korona országai állam­háztartásának eredményeiről az 1903—1907. évekre és az 1908. évi január hó 1-től 1914. évi június hó 30-ig terjedő időre szerkesztett je­lentést. Kérem a t. Képviselőházat, hogy ezeket a jelentéseket a hozzájuk tartozó kimutatások; kai együtt a zárszámadási bizottságnak kiadni méltóztassék. (Rassay Károly: Mi van Kos­suth Lajos emlékének törvénybe iktatásávan) Elnök: A beterjesztett törvényjavaslat, illetőleg az állami legfelsőbb számvevőszéki jelentések ki fognak nyomatni. A március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvánitá­sáról szóló törvényjavaslat a közjogi és a köz­igazgatási, az állami legfőbb számvevőszéki jelentések pedig a zárszámadási bizottságnak adatnak ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett, ' A munkaügyi es népjóléti minister ur kí­ván szólani. 78. ülése 1927 október 18-án, kedden. • 99 Vass József "munkaügyi és népjóléti mi­nister: T. Ház! Van szerencsém az ifjú egyé­nek számára szeszesital kiszolgáltatásának korlátozásáról és a közönség szórakoztatására szolgáló nyilvános helyiségeknek és helyeknek ifjú egyének által látogatásáról szóló törvény­javaslatot tisztelettel benyújtani. (Éljenzés jobbfelöl és a középen.) • Kérem a t. Képviselőházat, hogy e tör­vényjavaslatot kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével a közegészségügyi és közigazgatási bizottságokhoz utasítani mél­tóztassék. (Szabó Imre: Nem lesz abból tör­vény, minister ur! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Vass József munkaügyi és népjóléti mi­nister: Van szerencsém a következő nemzet­közi egyezményeket, illetőleg ajánlásokat be­cikkelyezés, illetve tárgyalás végett tisztelet­tel beterjeszteni: A Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezlet által a foglalkozási különleges be­tegségek kártalanítása tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezményt, a Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Ér­tekezlet által az idegen és a saját honos mun­kásoknak az üzemi balesetek kártalanítása szempontjából egyenlő elbánásban részesítése tárgyában tervezet alakjában elfogadott nem­zetközi egyezményt, a Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Ér­tekezlet által az üzemi balesetek kártalanítása tárgyában ugyancsak tervezet alakjában el­fogadott nemzetközi egyezményt, a Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Ér­tekezlet által a betegségi biztosítás tárgyában ugyancsak tervezet alakjában elfogadott nem­zetközi egyezményt. Végül van szerencsém a Nemzetközi Mun­kaügyi Egyetemes Értekezlet által a foglal­kozási különleges betegségek kártalanítása tárgyában elfogadott ajánlás, továbbá az üzemi balesetek kártalanítása tárgyában elfogadott háromrendbeli ajánlás ügyében a kormány je­lentését tisztelettel benyújtani. Kérném a t. Képviselőházat, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni és az osz­tályok mellőzésével mind az ötöt a munkaügyi bizottsághoz tárgyalás végett kiadni. (Peyer Károly: Mi van a washingtoni egyezménnyel?) Elnök: Az ifjú egyének számára r szeszes­ital kiszolgáltatásának korlátozásáról és a közönség szórakoztatására szolgáló nyilvános helyiségeknek és helyeknek ifjú egyének által látogatásáról szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalás és jelentéstétel. végett t kiadatik a közegészségügyi és a közigazgatási bizottsá­goknak, a beterjesztett egyezmények becikke­lyezéséről szóló jelentések pedig előzetes tár­gyalás és jelentéstétel végett a munkaügyi bizottsághoz fognak! utasittatni. A belügyminister ur óhajt szólani. Scitovszky Béla belügyminister: T. Ház! Van szerencsém az egyes vármegyei törvény­hatóságok területének változásáról készített törvényjavaslatot benyújtani. Kérem a t. Házat, méltóztassék a törvény­javaslatot kinyomatni, szétosztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közigazga­tási bizottsághoz utasítani. Elnök: A beterjesztett törvényjavaslat elő­zetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a közigazgatási bizottságnak. ' A külügyminister ur óhajt szólani. Walko Lajos külügyminister: T. Ház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot benyújtani az Olasz Királysággal kötött és 1927. évi má­18*

Next

/
Thumbnails
Contents