Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-77

Az országgyűlés képviselőházának 77. ülése 1927 július lé-én, csütörtökön. 89 clés, de ha ezeket a némileg emelkedő állatárakat összehasonlítom a mai húsárakkal, akkor a kettő között mutatkozó diszparitás olyan óriási, hogy én teljesen meg tudom érteni a Budapest fogyasztó közönségének érdekeit képviselő urak erélyes felszólalását, hogy ez az állapot teljesen tűrhetetlen, (Ügy van! jobbfelől.) mert itt a termelő, az állattenyésztő nem kapja meg azt, amit meg kellene kapnia, viszont a fogyasztó olyan áron kapja az árut, hogy ez már a mai szempontból teljesen tűrhetetlen. Hogy nekem ma Budapesten 50.000 papirkoronát kelljen fizetnem egy kilo borjúhúsért akkor, amikor tudom, hogy a vidéken a borjuárak hogyan alakulnak, — 15—16.000 korona körül — ez teljesen tűrhetetlen állapot. (Zaj.) Akkor itt piszkos kezek vannak, amelyek ezt a folyamatot a fogyasztó és a termelő bőrére rosszabbítják, és itt igazán a kormány erélyes intézkedésére van szükség. (Zaj.) A népjóléti minister ur a tegnapi értekezleten nagyon helyesen annak a kérdésnek tisztázását tolta előtérbe, hogy vájjon a főváros élelmiszer-ellátásnak mai rendje teljesen megfelelő-e. (Helyeslés jobbfelől.) Ha jól vagyok értesülve, az igen t. népjóléti minister ur nem gazdaságpolitikai fejtegetéseket kér az, ankéttől, hanem annak a praktikus kérdésnek eldöntését kéri, hogy vájjon ma a főváros élelmezése helyes-e és megfelelő-e. A főváros reprezentánsai — akiket én személy szerint nagyon tisztelek és becsülök — kijelentették, hogy a főváros a maga részéről megtett mindent, itt semmi baj nincs, és ha a húsárak magasak, kijelentették, hogy e tekintetben, azok alakulása tekintetében nem lehet segiteni. (Zaj.) , Erre nézve nekem erős kételyeim vannak, hogy vájjon épen itt, a húsárak alakulása tekintetében, a főváros vezetősége nem segithetne-e. Bródy Ernő képviselő ur már felsorolta az adatokat, a vásárdíjakat, illetékeket stb., stb. Én csak percentualiter akarok rámutatni arra, hogy mig békében a marhavásáron a költség az eladási árnak 7-2%-a volt, ma több, mint 12%-a. Az emelkedés tehát 5%. A sertés értékesítésénél a békebeli 3*66%-nyi költséggel szemben ma a költségek az eladási árnak 11-54%-át teszik ki, az emelkedés tehát majdnem 6%. A költségeknek ezzel az 5, 6, 7 százalékos emelkedésével szemben, viszonyitva ezt az áru értékéhez, viszont részletezve az egyes illetékeket, a békebeli állapottal szemben egészen 275%-ig terjedő emelkedés mutatkozik. (Rassay Károly: Ez a fontos, a részletezés! Ez az a bizonyos diagnózis!) Nekem ez a részletezés rendelkezésemre áll, de egy ötödik beszéd keretében most erre nem akarok kiterjeszkedni, hanem az igen t. minister urak rendelkezésére fogom ezt bocsátani. A t. képviselő urak némelyike a pénzügyminister urat támadta meg azért, hogy az állami adók magasak. Én nem vagyok hivatva arra, hogy a pénzügyminister urat megvédjem. Magasak az adók és azt hiszem, hogy ezt a pénzügyminiszter ur a legjobban tudja, de a városi adót és a városi illetékeket méltóztassanak összehasonlitani a békebeli állapottal, hiszen épen ez volt az oka, amiért az igen t. pénzügyminister ur benyújtotta a helyhatóságok pénzkezelésének hatásosabb ellenőrzéséről szóló javaslatot, azért, hogy ebbe a városi dzsungelbe belenyúlhasson, hogy ezeket a különböző illetékeket és városi adókat megvizsgálhassa. Például a főváros ma megakadályozza azt, hogy a termelők közvetlenül^ jöhessenek összeköttetésbe a piaccal. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Ez a&!) Ez a legfontosabb és ne méltóztassanak azt hinni, hogy az a termelő nem jönne szívesen ide a legtávolabbi vidékről is, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) de először is annak a termelőnek meg kell küzdenie a városi vámbódékkal, (Ugy van! jobbfelől.) amelyek, úgyszólván gépfegyverekkel vannak felszerelve épen a termelőkkel szemben a városi vámsorompóknál. (Zaj.) Én igen sok gyakorlati esetet tudnék felsorolni, hogyan bánnak el a vámsorompóknál a termelőkkel, kisgazdákkal, akik gyümölcsöt, tejet akarnak a fővárosba szállítani. Az a termelő csak egyszer-kétszer próbálkozik ezzel, de mert nem tud az akadályokkal megküzueni, elmegy a kedve_attól, hogy közvetlenül bejöjjön ide az árujával. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Felhívom az igen t városi képviselő urak figyelmét, méltóztassanak pédlául szóvátenni azt, hogy a főváros, amikor van állami vámtarifánk, magyar vámtarifánk, egy külön vám kódexet statuál és az állami vámkódex mellett külön megsarcolja a főváros közönségének mindennapi megélhetését szolgáló cikkeket. Ha a főváros megdrágítja az agrárcikeket ezekkel a külön vámokkal, mit szólnának az urak ahhoz, ha Kecskemét, Pécs vagy Kaposvár viszont ipari kódexet hozna be és megdrágítaná az ipari cikkeket Î Ezt ad absurdum lehet vinni. Teljesen lehetetlen állapot az országban az, hogy az országos vámsorompó mellett a fővárost még külön vámsorompó veszi körül. (Ugy van! Ugy van!) Itt van az őstermelői igazolványok kérdése, Bródy t. képviselőtársam beszélt az áltermelőkről. Szomorúan érdekes az, hogy az áltermelőik meg tudják szerezni ezeket az őstermelői igazolványokat, ellenben az igazi termelők a legnagyob utánjárással ás a legnagyobb vexaturák mellett sem tudnak hozzájutni ezekhez az igazolványokhoz. Meg van tiltva a főváros piacain, hogy kilenc órán túl a termelő máinem árusíthat. Kilenc óráig ki vásárol Budapesten? Közvetítők, kofák, stb. Amikor a fővárosban az élet megindul s amikor a családfő vagy a háziasszony hozzá jut ahhoz, hogy kimenjen a vásárcsarnokba, már egynegyed vagy féltiz óra van, s szemben találja magát a kofával, illetőleg a közvetítő kereskedelemmel és annak huncutságával és machinációival kell megküzdenie. Ezek kolumbustojások, kézenfekvő dolgok, nem kell tehát óriási intézkedésekre gondolni, hiszen a mindennapi élet olyan egyszerű eszközöket vet fel, amelyeket csak meg kellene ragadni s igen hatásosan lehetne védekezni a drágaság ellen. Rámutatok arra is, hogy agrárius részről mi a legitim és legális kereskedelemnek nem vagyunk ellenségei, (Gaal Gaston: Sőt!) mi szívesen látjuk azt, mert hiszen nem önmagunknak termelünk, hanem a közönségnek. Már pedig a gazdaközönséget nem lehet közvetlen összeköttetésbe hozni az egész vonalon a fogyasztókkal. Itt egy tisztességes, feladatának eleget tevő nemzeti legális kereskedelemre szükség van, és annak érdekeit az egész vonalon meg kell védeni. (Ugy van! Ugy van!) Hogy ez ma szintén kénytelen küzködni és drágán árusítani, s nagy rezsivel számolni, ezt szintén a városi képviselő urak figyelmébe ajánlom. Méltóztassék a városházán megküzdeni a drágasággal, méltóztasék ott leszállítani a vízdíjat, a villanyvilágítás díját, a gáz árát, azután a különböző szállítási díjakat. (Szabó Sándor : Épitsenek hűtőházakat!) Ha a kormányt mulasztás terhelné, amit nem hiszek, tessék az