Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-72

514 Az országgijülés képviselőházának Intézetnél is, amiért is helyesebb a rendelkezést általánosítani és az 1907:XIX. te. hatálya alá^ eső valamennyi intézetre és pénztárra kiterjeszteni. Kiegészítő rendelkezéssel azonban lehetőséget kivannak nyújtani arra, hogy egyes pénztárak különleges viszonyaihoz képest a népjóléti és munkaügyi minister kivételt tegyen és ezeknek orvosi szerződései érintetlenül maradjanak. A tárgyalás alatt levő szakasz utolsó, 4-ik bekezdéséhez, van szerencsém beterjeszteni a jelenlegi szöveg helyett a következő módosítást (olvassa): »A nyugdíjintézet nyugdíjasainak és várományosainak akár az illető biztosító pénztárral (intézettel), akár a nyugdíjintézettel szemben fennálló vagy megállapított jogai és kötelezettségei a biztosító intézetre nem szállnak át.« Ennek az indítványomnak indokolása a következő: Az eredeti szöveg nem dönti el azt a kérdést, hogy olyan igények, amelyeket a nyugdíjintézeti tagságból kifolyólag az Országos Pénztárral szemben érvényesítenek, átszállnak-e az Országos Munkásbiztositó Intézetre. Szabályozni kell tehát félreértések elkerülése végett mindazokat a jogigényeket, amelyek a megszűnő nyugdíjintézettel szemben a nyugdíjintézeti tagságból kifolyólag keletkeztek. Ezen intézkedés nélkül nem lenne azonos a helyzet azokra vonatkozólag, akik igényeiket közvetlenül az Országos Pénztárral szemben érvényesítették. Tisztelettel kérem mind a két indítványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Csille ry András! (Györki Imre: Dalnokverseny az utolsó paragrafusnál !) Elnök (csenget): Kérem a képviselő ur épen eléggé igénybe vette a Ház türelmét, ne méltóztassék tehát ilyen megjegyzéseket tenni. (Györki Imre: Most meg- ők veszik igénybe az én türelmemet! — Za.j jobb felől. — Elnök csenget.) Csendet kérek! Minden képviselőnek joga van felszólalni. Csilléry András: A 226. § intézkedik az Országos Munkásbiztositó Pénztár orvosi nyugdíjintézetének t felszámolásáról és vagyona hovafordításáról, mégpedig oly módon, ami semmiképen sem felel meg azoknak a céloknak, amelyek szemelőtt tartásával tulajdonképen ezekkel az orvos-nyugdíiasokkal szemben eljárni kellene. Sőt mi több: F. Szabó Géza képviselőtársam előterjesztett módosítása még azon a határon is túlmegy, amelyet a 226. $ kimond, amennyiben egyenesen vonatkoztatva annak hatályát egyéb intézményekre is, mindezeket az. orvosokat és hátramaradottaikat tulajdonképen kisemmizi a nyugdíjból és azokból az igényekből, amelyek őket jogosan megilletik. T. Ház! Ezek az orvosok ma. amint az előbb is emiitettem, kollektiv szerződés alapján vannak szerződtetve. Természetes dolog, hogy erre az időre ezeknek az orvosoknak nyugdíj nem is jár. Ezt a, nyugdíiat — mint ahogy az általános vita során felszólalásomban hangsúlyoztam — az orvosi kar nem is kívánja és nem is kéri. A magam részéről azonban lehetetlennek tartom, hogy orvosok, akik 20—25 esztendőn keresztül szolgáltak, akik nemcsak ennél a pénztárnál, de már az ezt megelőző vállalati pénztáraknál és intézményeknél is teljesítették hivatásukat, akik tehát jogot szereztek arra, hogy nyugellátásban lehessen részük, most elüttessenek ettől a joguktól. Lehetelennek tar72. ülése 1927 június 21-én, kedden. torn, hogy egy kormány olyan visszaható hatállyal intézkedjék rájuk vonatkozólag, hogy a nyugdíjat elvonja tőlük, ahelyett, hogy változatlanul kapják azokat az összegeket, amelyek őket jogosan megilletik és amelyekhez aranykoronában, fizették meg a hozzájárulást. Még csak arra kívánok ebben a pillanatban rámutatni, hogy 241 nyugdíjasa van a vállalati pénztáraknak, illetőleg a betegségi és balesetbiztosítási intézménynek, akiknek ebben a pillanatban olyan csekély nyugdíjban van részük, ami nem felel meg egy villamosjegy árának sem. Ha elmennének érte és felvennék a nyugdijat, még ennek a kis útnak villamosköltségei sem fizetődnének ki. Lehetetlennek tartom a kérdés ilyen módon való rendezését, mert bizonyos mértékű felelősség terheli a pénztárt^ valamint a népjóléti ministeriumot is arranézve, hogy azokat az időket, amelyek a pénztár kötelékében átmeneti idők voltak, nem használták fel arra, hogy ., ezeket a kérdéseket rendeztessék. Ezek az igényjogosultak több izben indítottak valorizációs pereket a pénztár ellen és e valorizációs perek kapcsán mindannyiszor megállapította a bíróság az illetők igényeit. Tulajdonképen maga a Munkásbiztositó Pénztár mindannyiszor elvesztette ezeket a valorizációs pereket, mert a munkásbiztositáSi felsőbíróság az egész vonalon kimondotta a pénztár szavatosságát arranézve, hogy az illetőket nyugdíjjal ellátni tartoznak. Ugy érzem, amikor azok hóna alá akarunk nyúlni, akik szegények s akik Ínségben szenvednek, lehetetlen, hogy ez a szociális biztosításról szóló törvényjavaslat semminemű olyan intézkedést ne tartalmazzon, amely ezeknek a nyugdíjasoknak igényét biztosítaná. Nem beszélek a jelenleg szolgálatban levőkről, mert még talán ezeknek kérdése rendezhető lesz valamilyen módon, de arról van szó, hogy 241 nyugdíjas érdekélben is, akik ebben a pillanatban de facto segélyre szorulnak és segélyben kell valamilyen módon részesülniök, nem lehetne-e megegyezési formulát találni, amellyel biztositható lenne ezeknek a pénztári orvosoknak, hátramaradottaiknak, valamint a nyugdíjas orvosoknak megélhetése. Mégis szeretném arra kérni a minister urat, méltóztassék valami módot találni a megoldásra, mert lehetetlenségnek tartom, hogy ezzel a generális intézkedéssel, amelyet különösen F. Szabó Géza képviselőtársam módosítása az eredeti javaslattal szemben tartalmaz, egyenesen kihúzzuk ezek alól a talajt. Csodálkozom azon. hogy ma, amikor a hadikÖlcsönök valorizációjáról gondolkoznak na^ gyón sokan olyanok, akiknek valamikor intézkedési joguk volt ebben a kérdésben, a nyugdíjak valorizációjának kérdését is valamiképen ennek a kérdésnek kapcsán el nem intézzük, mert ennek a nyugdíjintézetnek, amelyet az általános nyugdíjintézet szétválasztásával az orvosi nyugdíjintézet részére biztosítottak, vagyona legnagyobb része állampapírokban fekszik. Ezt a vagyont annak idején pupilláris biztosítékul használható papirokba kellett befektetni. Olyan vagyontömegről van szó, amely körülbelül másfél millió aranykorona értékű volt. Hogyha ez ebben a pillanatban megfelelne az aranyban valorizált értéknek, azt hiszem, nem kellene erről a kérdésről beszélni és egész nyugodtan arra az álláspontra lehetne helyezkedni, hogy ezeket a nyugdíjakat az az alap és az a vagyontömeg biztosítani tudja. Nagyon szeretném, hogyha kollektiv szerződés alapján maradnának is az orvosok, a minister ur talán olyan intézkedést fogana-