Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

460 Az országgyűlés képviselőházának teni azt, hogy a baleseteknek nem jelentéktelen száma nem arra vezethető vissza, hogy nem volt megfelelő elhárító vagy védőeszköz a munkásság épségének védelmére, hanem a baleseteknek jelentékeny száma a munkás gondatlanságára Is visszavezethető. (Rothcnstein Mór: Ezt már nem lehet mondani!) Ez olyan tényező, amelyet én semmiféle más vonatkozásban nem kivántam bevonni a kérdés elbírálásába, mint csak abban az egyetlenegy vonatkozásban, hogy amennyiben a kereset 100%-a adatik ki annak a munkásnak teljes munkaés keresetképtelenség esetén, akkor a munkásság nem fogja kifejteni saját testi épsége érdekében azt a fokozott gondosságot, amely pedig nemcsak a maga, érdek.?, hanem az egész üzemnek is érdeke. Nagyon jól tudom, hogy ez az argumentáció nem elégséges arra, hogy a 100%-os munkaképességcsökkenést szenvedett munkás ne kapjon nagyobb javadalmazást majd akkor, amikor a viszonyok ezt lehetővé teszik: épen ezért kivánom ezt a kérdést a jövőre nézve nyitva is hagyni. A jelen viszonyok f között azonban kérném a bizottsági szöveg változatlan elfogadását. (Helyeslés a .jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a^ t. Házat: méltóztatik-e a 73. § első bekezdését a bizottsági szövegezésben elfogadni, szemben Propper képviselőtársunk módosításával, igen vagy nem? (jffeiii) A Ház az eredeti szöveget fogadja el, Propper képviselőtársunk módosítását pedig elveti. Kérdem most: méltóztatnak-e a 73. § második bekezdését a bizottsági szövegezésben el fogadni, szemben Propper képviselőtársunk szövegezésével, igen vagy nem? (igen!) A Ház a bizottsági szöveget fogadta el és Propper képviselőtársunk idevonatkozó módosítását elvetette. A harmadik és a negyedik bekezdést nem támadták meg, azokat elfogadtak. Kérdem azonban: méltóztatnak-e Propper képviselőtársunknak az utolsó bekezdéshez javasolt pótlását elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház Propper képviselőtársunk pótlását nem fogadta el. Következik a 74. §. Esztergályos János jegyző (olvassa a 74. szakaszt, amely észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa a 75. §-t.) — Fitz Arthur! Fitz Arthur: T. Ház! A 75-. § 5. bekezdésének első mondatához volna egy szerény, tiszteletteljes indítványom. A javaslat szerint a járadékot élvező elvált vagy özvegy nőt uj férjhezmenetele esetében a járadék alapjául szolgáló beszámítható javadalmazás 6673%-aval kell végkiel égi teni. Ez a juttatás szempontjából kétségtelenül több, mint amennyit az 1907:XIX. teikk idevágó szakasza engedélyez, illetőleg lehetővé tesz, Szociális szempontból azonban, a pénztár teherbíró képességének szempontjából, azt hiszem, gyakorlatilag nem egészen helytálló, mert ez a javaslat az elhalt férj javadalmazásához kapcsolja az ellátandónak javadalmazását, holott kétségtelen, hogy a végkielégítést a végkielégitendőnek járadékával kell kapcsolatba hozni. Hogy egy példát mondjak: Ha például az elhalt férj után nemcsak felesége, hanem az a régebben elvált felesége is, a 20%-os járulék élvezetében van, ezeknek uj férjhezmenetele esetén a pénztárt kétszer 667s%, vagyis összesen 1337a% terheli, noha összesen csak 20% lenne az, 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. ami a pénztárt terheli. Vagy egy másik esetben, ha csak az egyik nő megy férjhez, a pénztár ilyeténképen kifizet 6673%-ot, a másik pedig továbbra is élte fogytáig élvezi a 20%-os járulékot. Szerintem ez semmiképen sem lehet a javaslat célja s ezért egyedüli megoldásnak azt tartanám és javasolnám, hegy mind a két nő saját járadéka szerint végkielégittessék. amint ez különben az 1924-ben megjelent 4090. számú rendelet 11. §-a alapján a jelenlegi jogszokás nak is teljesen megfelel. Evégből tisztelettel javaslom, hogy a 75. szakasz 5. bekezdésének első mondata a következőképen módosittassék (olvassa): »A járadékot élvező elvált vagy özvegy nőt uj férjhezmenetele esetében az évi járadék összegének háromszorosával kell végkielégiteni.« Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Ház! Utalnom kell a minister ur előbbi kijelentésére, amely ezzel a szakasszal is kapcsolatos, — lévén itt is kártalanításról szó — hogy nem lehet továbbmenni ebben a kérdésben, mert akkor a munkásság elmulasztaná a köteles gondosságot. Helytálló az a megállapítás, hogy a munkáltató teherviselő tétjével szemben áll a munkás testi épsége, mint tét, amely mindenesetre drágább és becsesebb, itt tehát nagyobb a kockázat, de utalnom kell arra is, hogyha néha elő is fordul az, hogy a baleset a munkás gondatlanságából származott, ez még nem lehet ok arra, hogy az ő járadéka kisebb legyen. Az viszont, ha őt magasabb járulék kecsegteti, semmi esetre sem lehet ok arra, — és nem volt ok a múltban sem — hogy az illető a maga testi épségére kevésbé vigyázzon. Ezt a tételt a szociálpolitikai irodalom igen alaposan megtárgyalta már a múltban, belekapcsolva ebbe az úgynevezett járadékhisztériát is, mert a biztosítás kiépülésének elején voltak olyan konzervatív szociálpolitikai írók. akik azt mondották, hogy a balesetbiztosítás túlságos kiterjesztésével bizonyos járadékra való törekvés, járadékhisztéria áll elő, amely azután az önkéntes csonkítást eredményezi. Később azután orvosi és lélektani magyarázók megmagyarázták, hosrv ez teljességgel ki van zárva, hogy járadékhisztéria, tehát önkéntes esonkitásra való törekvés járadék elérése céljából egyszerűen nincs, vagy olyan nlagyon minimális számban van. ;

amely niera jöhet számitásba a balesetbiztosításnál és a balesetbiztosítási terhek megállapításánál. Ez a teória tehát elintézett ügy a szociálpolitikai irodalomban és a szociálpolitikai elmélet szempontjából. Erre a járadékok alacsonyságát vagy magasságát alapítani teljesen felesleges és nem is igen teszi a külföldi törvényhozás. A 75. § az özvegyen maradt nőnek, tehát a hátramaradottnak járadékát állapítja jm'eg, mégpedig az 1907: XIX. törvénycikkel teljesen megegyezően 20%-ban. A bizottsági tárgyalás során már megtettem javaslatomat. Én ezt t. i. keveslem; keveslem különösen a magyarországi kereseti viszonyok következtében. Tessék elképzelni, hogyha 1000 pengőt veszünk alapul, — mert a statisztikai évkönyv kimutatása szerint Magyarországon 1925-ben az ipari csoportban foglalkoztatott munkások átlagos- keresete körülbelül 1120 pengő volt, tehát nyugodtan lehet 1000 pengőt alapul venni — akkor a baleset következtében elhalt munkás özvegye kapna egy évre 200 pengőt, ami 16 pengő 66 fillérnek felel meg havonként. Azt hiszem, hogy akármilyen szűkmarkú a