Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-70

4.-22 Az országgyűlés képviselőházának 7 tétessenek, addig, amig az anyasági biztosításról meg valósítandó törvény másként nem rendelkezik. Azonkívül kiegészitendőnek tartom ezt a szakaszt. Az 5. pont intézkedik arról, hogy a biztosított felesége milyen szolgáltatásokat kap szülés esetében. Ez a pont kiegészítendő azzal, hogy (olvassa): »e pont szolgáltatásai akkor is nyújtandók, ha a biztotitott férj a h betegedéstol visszafelé számított 9 hónapon belül meghal«. Elnök : Szólásra következik ! Szabó Zoltán jegyző : Malasits Géza ! Malasits Géza : T. Képviselőház ! Az igen t. minister urnák vagyok bátor egy pár szempontot figyelmébe ajánlani, amelyekkel indokolni kívánom azt, hogy miért csatlakozom Györki Imre képviselőtársam felfogásához. Mindenesetre f ontusnak tartanám, hogy a szolgálta tmányokban, a segélyezésben visszaesés ne legyen. Ne legyen pedig azért, mert a munkásság élettartásában igenis rettenetes nagy visszaesés van. Én már egy izben elmondottam a t. Házban, hogy körülbelül 15 esztendő óta a legnagyobb szakszervezetnek, a vas- és fémmunkások szövetségének a titkára vagyok és mint ilyennek alkalmam volt arra, hogy a munkások életviszonyait tanulmány tárgyává tegyem. Több. mint 20 esztendeje lakom az Angyalföldön, a par excellence proletárnegyedben és ha talán nem is hivatásból, de mint lakó és embertárs ismernem kell a munkásokat, mert mindennap szemem előtt folyik le a munkás élettartása. A háború előtt is meglehetősen súlyos csapás volt a munkásra, ha megbetegedett. Méltóztatnak tudni, hogy a munkásoknak túlnyomó része, különösen pedig az ipari munkásoknak túlnyomó rés/e, amely betegségeknek leginkább van kitéve, akkordba dolsrozik. A munkabér után fizette a betegsegélyezési pénztári járulékot, az akkordkereset ettíl független volt, mert hónaponként fizették ki. Ha a munkás megbetegedett, keresetének csak egy töredékét kapta meg, ami reá nézve súlyos csapás volt Itt akarok Gaal Gaston t. képviselőtársamnak, szerintem arra a tréfás megjegyzésére utalói, hogy hiszen a betegnek ugy sincsen étvágya. Igaz, bogy nagyon sok olyan betegség van, amely étvágytalanságot okoz és idéz elő, de a munkásnak amellett, hogy egyébként földi jókkal nincs nagyon megáldva, egy nasryon rossz tulajdonsága van s ez szerintem az, hogy nagyon korán nősül és korán gondoskodik az istenáldásról. Én azt vallom, hogy Magyarországon egy millió emberrel több lakik, mint amennyit az ország a mai gazdasági berendezkedése mellett el tud tartani. Ezen változtatni nem tudunk. Ha méltóztatnának eljönni egy templomszentelés vagy egy harangfelhuzáskor hozzám az Angyalföldre, akkor, ha például a Szabolcs-utcába u, ebben a tipikusan proletárnegyedben — Pap sziget — bemetmének egy házba, meglátnák, hogy milyen borzalmasan nagyszámú gyermek van ottan. Ritka az a proletár, akinek ne volna 3—4 gyermeke. (Gaal Gaston : Menjen el egy majorba és nézze meg, hány gyermeke van a gazdasági cselédnek !) De ott legalább jobb levegő van és cereáliákkal valamennyiie mégis jobban el van látva az a gazdasági cseléd. Nem ismerem ugyan a gazdasági cseléd viszonyait, de feltételezem, hogy legalább kenyeret és tejet tud adni a gyerekének, hébe-hóba talán egy kis szalonnát is. Ezzel szemben a budapesti gyerek tejet csak akkor lát, ha megbetegszik. így kell ezt elgondolni, mert a gyakorlatban azok, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak a múltban és foglalkoznak a jelenben is, tudják, hogy hogyan alakul ez a gyakorlatban. Ezek tudják, hogy esetleg egy egész hetet vészit az az % ülése 1927 június 18-án, szombaton. ember, aki mindent komolyan vesz és nem tekinthető szimulánsnak, visszaélőnek. (B. Podmaniczky Endre: De sok van, aki visszaél vele! — Éri Márton: Hogyan állapitjuk meg. hogy szimuláns-e vagy nem ?) Ha mindig ettől félnénk, akkor nem volna szabad semmit sem csinálni. Ha arra gondolnánk, hogy pl. a betegsegélyezéssel nagyon sokan visszaélhetnek, hogy vannak, akik visszaélnek vele, akkor nem volna szabad a betegsegélyezési törvényjavaslatot sem idehozni és egyáltalában nem volna szabad jótéteményt gyakorolni, mert mindig vannak, akik a jóemberek intézke désert azzal, hogy visszaélnek vele, iliuzóriussá akarják termi. Egyedül ez nem lehet ok arra, hogy a pénztár csak a negyedik naptól kezdve fizessen abban az esetben is, ha az illető tovább beteg. Én számitok arra, hogy a népjóléti minister ur záróbeszédében ennél a szakasznál ki fog térni arra, — erre is igen kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet megindokolni azt, mert aki csak három napig beteg, annál ez még elképzelhető, de aki tovább beteg, annál nem, — hogy aki hosszabb ideig, esetleg három hónapig beteg, az betegségének első három napjára miért nem kapja meg a táppénzt. Itt nem lehet már azután szimulálásról beszélni (B- Podmaniczky Endre : Akkor máinem !) vagy arról, hogy valaki visszaélni akar, hanem itt egy betegről van szó, aki komolyan beteg, mert hiszen tovább tart a betegsége. Ha csak azok ellen kíván korlátot emelni a minister ur, akik nem komoly betegek, hanem visszaélni kivannak a pénztárral és ezek betegségi idejének első két vagy három napját nem kívánja táppénzzel honorálni, ezt lehet vita tárgyává tenni. Tudjuk azonban, hogy a mai időkben nem igen jelentenek beteget az emberek, már azok, akik dolgoznak, ~ mert hiszen csak ilyenekről beszélhetünk, csak ilyeneket lehet figyelembe venni, mert akik nem dolgoznak, munka nélkül vannak, azok hat hét után, ameddig a passziv tagság tart, már egyáltalában nem jöhetnek számításba — és pedig nem jelentenek beteget azért, mert a táppénz B, törvényjavaslat szerint is a fizetésnek csak 60%-át teszi ki s igy senkisem fog igyekezni fizetésének csak 60%-át hazavinni családjának, hanem ellenkezőleg, még ha gyengének is érzi magát, csak abban az esetben fog beteget jelenteni, ha már tényleg nem tud dolgozni. Ami ezt a 60%-ot illeti, amelyről szintén a harmadik pont beszél, tudjuk, hogy a mostani helyzet az voit, hogy keresetének 70%-át kapta a beteg, ha tovább mint négy hétig volt beteg. Ez nagyon helyes intézkedés, mert ha valaki hosszabb ideig beteg, akkor magasabb segélyre szorul, mint az, aki csak rövid ideig beteg. A hosszabb ideig tartó betegség mindig komolyabb természetű és tudjuk, tapasztalatok tanitottak minket arra, hogy nemcsak a szegény munkásnál, de még ha vagyonos emberről is van szó, abban a családban, ahol betegség van, sokkal több kell, mint abban a csa Iádban, ahol szerencsétlenség, betegség nem állt be. Igaz, hogy egy későbbi szakasznál arról lesz majd szó, hogy a pénztár ilyen hosszabb ideig tartó betegségnél magasabb, 75%-ig terjedő segélyt is adhat. De ez már nem imperative szól. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a betegnek ilyen esetben ezt majd kérvényezni kell és az autonómiának jogában áll ezt megszavazni vagy meg nem szavazni. Ha lesz neki összeköttetése, ha lesz valakije, aki protezsálja, támogatja, ahhoz esetleg megkapja ezt a rendkívüli segélyt, ha pedig nem, akkor bizony nem fogja tudni megkapni. (B, Podmaniczky Endre : Nem kell protezsálás, ha benne van a törvényben!) Ha az a munkásember tehát megbetegedett, már a háború előtt is igen nagy nehézséggel járt családjának eltartása s az ő gyógyítása, vala-