Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-70
402 Az országgyűlés képviselőházának 70. seben elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom; következik a határozathozatal. A 2. §-szal szemben áll Györki Imre képviselőtársunk indítványa, amely az egész szakasz törlését és helyette uj szakasz beiktatását kívánja, ezenkívül Kéthly Anna képviselőtársunk indítványa, amely a 2. §-nak csupán c) pontját kívánja törölni. Ennek következtében a házszabályok értelmében a kérdést akképen kívánom feltenni, hogy a bizottsági eredeti szöveggel szembeállítom elsősorban Györki Imre képviselőtársunk indítványát, másodsorban pedig Kéthly Anna képviselőtársunk indítványát. Amennyiben a 2. %-t a bizottság szövegezésében nem méltóztatnak elfogadni, fel fogom tenni a kérdést, méltóztatnak-e elfogadni a szakaszt Kéthly Anna képviselőtársunk szövegezésében, mint amely közelebb áll a bizottsági szöveghez; végül amennyiben Kéthly Anna képviselőtársunk szövegezésében sem méltóztatnak elfogadni, akkor fogom feltenni a kérdést, méltóztatnak-e Györki Imre képviselőtársunk szövegezésben elfogadni, — mégis ebben az esetben azzal a módosítással, hogy képviselőtársunk indítványának a mezőgazdasági munkásokra vonatkozó részét határozathozatal alá nem fogom bocsátani. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltevéséhez hozzájárulni! (Igen!) Ha igen, kérdem, méltóztatnak-e a 2. %-t az egyesitett bizottságok szövegezésben elfogadni, szemben Kéthly Anna és Györki Imre képviselőtársunk indítványaival, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a bizottsági szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik.) Többség! A Ház a szakaszt a bizottság szövegezéseben fogadta el, ennek következtében mindkét elleninditvány elesik. Következik a 3. §. Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! A törvényjavaslat 3. §-a sem a társadalmi szolidárizimus jegyében szerkesztetett meg. Ha 'a minister úr a társadalmi szolidarizmust ennél a paragrafusnál komolyan vette volna, akkor nem tett volna olyan háromféle megkülönböztetést, amely a biztosításra kötelezett alkalmazottak bérhatáránál van. A törvényjavaslat 3. Va ugyanis első bekezdésében olyan rendelkezést tartalmaz, hogy az ipari munkások általában — keresletükre való tekintet nélkül — biztosítási kötelezettség alá esnek. A második bekezdés szól azokról az alkalmazottakról, tisztviselőkről, művezetőkről, kereskedősegédekről 1 , és általában azokról, akik fix-javadalmazást kapnak, s ezekre vonatkozólag már olyan rendelkezést tartalmaz a javaslat, hogy r ezek nem kereseti összegükre való tekintet nélkül esnek biztosítási kötelezettség alá, hanem csak abban , az esetben, ha jövedelmük az évi 3600 pengőt, illetőleg havi 300 pengőt meg nem haladja. A harmadik bekezdés viszont már tovább megy ós azokra a privilegizált alkalmazottakra vonatkozólag, akiknél külön biztosítási intézet felállítását veszi tervbe, megadja a lehetőséget arra, hogy a biztosítási kötelezettségbe bevonassanak a kereset határára való tekintet nélkül. Ez magyarul annyit jelent, hogy míg a fix javadalmazásu munkás-kategóriákra, a kereskedelmi alkalmazottakra, a magántisztviselőkre, a művezetőkre vonatkozólag a biztosi 1 tás felső határát évi 3600 pengőben, illetőleg havi 300 pengőben állapítja meg a javaslat, ülése 1927 június 18-án, szombaton. addig az állami alkalmazásban lévő alkalmazottak — értve ez alatt a posta, a vasút, a postatakarékpénztár, általában az. összes ministeriumok alkalmazottait, beleértve a postavezérigazgatót, a : postatakarékpénztár vezériigazgatóját,! az Államvaisfutak elnökigazlgaítóját, a ministereket, az államtitkárit, a ministerelnököt — mindnyájan biztosítás kötelezettsége alá esnek. Amikor ezt látjuk, meg kell állapítani, hogy itt teljesen megbukott a társadalmi szolidarizmus, Nem a társadalmi saolidarizmus alapján készült a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése, mert máskülönben ilyen kiáltó igazságtalanságot 'a minister ur nem igyekezne kodifikál tatni. Nem lehet a 3600 pengőt a fix javadalmazásu magánalkalmazásiban lévő alkalmazottaknál olyannak tekinteni, mint amely mellett a szerencsétlen magánjaik almaizptt ia maga és hozzátartozói orvosi ellátásáról, segélyezéséről 1 , gyógykezeléséről kielégítő módon tudna gondoskodni. Nem kell egyebet tenni, csak figyelembe venni azt, hogy az első munkásbiztositási törvény, amely 1891-ben született meg, a biztosítás felső határát 2400 aranykoronában állapította meg. Ezt az 1907. évi törvény 2700 aranykoronára emelte fel, inig az 1918 január 1-én életbeléptetett törvényes rendelkezés már 4800 aranykoronás felsőhatárt állapit meg, ezzel szemben kétségtelen, hogy az itt statuált 3600 pengős kereset visszaesést jelent; azt jelenti, hogy azok a biztositási kategóriák, amelyek korábban biztosítás alá estek, a jövőben nem esnek biztositási kötelezettség alá. Engem az orvosok helyzete is vezet akkor, amikor ehhez, a ponthoz hozzászólok. Szent meggyőződésem, aminek már hangot adtam akkor is, amikor az általános vitában felszólaltam, hogy a fix javadalmazásu alkalmazottaknál a biztosítás felső határának magasabb összegben való megállapítása nem ellentétes az orvosi kar érdekeivel, sőt azt kell mondanom, hogy a jelentékeny mértékben való kiterjesztés még az orvosi társadalomnak gazdasági előnyét is szolgálja, mert a biztositási kötelezettségnek szélesebb körre való kiterjesztése folytán a munkásbiztositó intézetnek is több orvost kell alkalmaznia, mig ha ezek a mégis jobban űzető alkalmazottak a pénztár szolgáltatását nem vehetik igénybe, szorult és rossz anyagi helyzetük miatt nem tudván a maguk orvosi ellátásáról gondoskodni, igénybe veszik a klinikák, kórházak és poliklinikák ingyenes ellátását, amiből az orvosi társadalomnak semmi haszna sincs, ellenben számára bizonyos megterhelést jelent ez. Hivatkozom a jelen neim lévő előadó ur állásfoglalásaira, aki akkor, amikor még nem volt előadó, egészen más húrokat pengetett és anas hangokat használt a fix javadalmazásu alkalmazottaknál a biztosítás felső határára vonatkozólag. Kezeimben van az élőadó urnák egy felszólalása, amelyben az előadó ur a következőket mondja (olvassa): »6000 korona fizetés azonban ma oly kevés, — méltóztassék; figyelembevenini, nem papirkoronáról van szó, hanem a, háború alatt történt ez a felszólalás, amikor a korona vásárlóereje még alig volt valamivel rosszabb, mint az aranykoronáé — hogy az ilyen fizetésű tisztviselő nagyon is rá van utalva arra, hogy a betegsegély ző által nyújtott előnyökben rószesittessék. Az orvosi díjak magassága, a gyógyszerárak folytonos emelkedése, a drágaság lehetetlenné teszi egy ötlszáz vagy hatszáz koronás havi fizetéssel bíró hivatalnoknak, hogy családját betegség
