Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

Az országgyűlés képviselőházának 69. követelések felállíttattak, akkor voltak hajlandók az illetékes tényezők a ' kérdéssel foglalkozni. És hogy ebben a kérdésben eredményes volt az intervenció, azt csak a minister ur megértő intézkedésének köszönhetjük. Nem fogadhatom el azt az álláspontját sem, hogy nem volt joga beleszólni a szerződés értelmében. Elismerem azt, hogy talán közvetlenül nem volt joga beleszólni, de miután a helytelen felosztás az orvosi kar elégedetlenségét eredményezte, a szerződésen keresztül módja lett volna az Országos Orvosszövetséget rászorítani a tagok jobb orvosi ellátása érdekében a garanciális biztosítékokon keresztül a megfelelő intervencióra. Joga lett volna a szerződésen keresztül ezt megtenni és hogy ezt nem tette meg, ezzel mulasztást követett el azáltal, hogy eltűrte, hogy a választott orvosi tanács helyett a jelenlegi főorvos egy burkolt kinevezési rendszer alapján parancsait vakon teljesítő orvosi tanácsot állítson az intézmény élére, amely nemhogy az orvosi kar és az egyesek érdekeit képviselte volna, hanem a főorvoson keresztül engedelmes szerve volt a pénztárnak.Ez igy jobb volt a pénztárnak, tehát tűrte, de épen ebből származtak azok a kellemetlenségek és ellentétek, amelyek a magyar orvosi kart érték ebből a szempontból. Ha módom volt arra, hogy én mint kívülálló ember ezen anomáliákat az orvositársadalom és a pénztári orvosi kar kívánságára reparáljam, akkor mégis mulasztás terheli a pénztár vezetőségét abban, hogy ezeket a kérdéseket nem rendezte. Mert hogy tudomással bírt róluk, azt bizonyitja a Munkaügyi Közlönyben megjelent cikke, melyben elismeri azt, hogy a pénztári intézménynek joga van a megállapított tömeg ellenében minden tekintetben kiváló, a kor legmagasabb szinvonalán álló orvosi munkát kívánni. Ha tehát elismerem e cikknek kitételeit, ha ez igy van, akkor kötelessége a pénztárnak gondoskodni arról, hogy ez megtörténjék, mert ha nem, akkor a mulasztás mégis csak őt terheli. Épen ezért végtelen örömmel üdvözlöm a minister urnák azon helyes szemszögből néző elgondolását, hogy a pénztárt eminenter közegészségügyi intézménynek tekinti és annak vezetését orvosok igénybevételével kivánja adminisztrálni. Első^ lépése volt ezen a téren az, amikor az ellenőrzéssel egy hivatalnoki orvosi kart bízott meg, amikor a főorvosokat, főorvos-helyetteseket, ellenőrző és felülvizsgáló orvosokat kivette a pénztári szerződött orvosok kebeléből. Ez természetesen egy lépés volt, egy lehetőség volt a szabad orvosválasztás felé, mert az adminisztratív ellenőrző testületet most megteremti a pénztár magának és talán ezen keresztül a szabad orvosválasztás lehetőségét is a jövőben talán honorálni^ tudja. A másik na .gyón helyes lépése volt, amikor a pénztári elnök mellé, illetőleg annak kisegítésére rendelt alelnökök közül egyiket az orvosok társadalmából kivánja kinevezni. Szerintem a munkásbiztositás intézményében tulajdonképen az elnöknek is orvosnak kellene, lennie, az tulajdon-képen közegészségügyi intézmény és igy helyes vezetése orvosi feladat volna. A harmadik intézkedés az, hogy módot nyújtott arra, hogy a pénztárak ügyvezetői orvosok is lehessenek. Midőn az 1880:1. te. a minősítési törvény merev formáin túl kivánja megállapítani a pénztári tisztviselők szolgálati pragmatikáját, nemcsak a mai kor azon követelésének is tesz eleget, hogy szakembereket ülése 1927 június 17-én, pénteken. 359 a megfelelő helyekre, de egyenesen a közegészségügy érdekét kivánja vele szolgálni. Ha az orvosok tudnak kórházakat, közegészségügyi intézményeket jól adminisztrálni, akkor el fogják tudni vezetni a pénztárt is vezetni, ahol a pénzbeni szolgáltatáson kivül úgyis minden orvosi szolgáltatás és orvosi véleményen alapszik. És én nem látok olyan ellentéteket, amelyek a közegészségügyi intézményekben vagy a kórházaknál felmerültek, itt felmerültek az orvosi kar és a pénztár vezetősége között. Ez a'minister ur álláspontja is, aki, amikor megjelent nála a szakemberek küldöttsége, maga is azt mondotta, hogy az 1880:1. te. nem felel meg- a mai követelményeknek és maga is azt kivánja, hogy szakembereket a megfelelő helyekre! De itt van maga a dán példa, amely azt hiszem eléggé kópizálható, mert az országnak sincs annyi jó szociális intézménye. Mindezeket orvosok vezetik. A Munkásbiztositótól kezdve az összes szociális intézményeket, aggápoldákat, gyermekmenhelyeket. bölcsődékeit, nyomorék-iotthanokat, árvaházakat mind orvosolk vezetik! kivétel nélkül éb mondhlaitnám, hogy talán elég jól, mert hiszen az egész világról odajárnak a dán szociális intézményeket tanulmányozni és minden állam igyekszik a maga részéről azokat meghonosítani. Ebből a szempolntból sajnálom, hogy a törvényjavaslat nem intézkedik arról, hogy a főorvosok szerepe az egyes pénztárak keretében megfelelően körVonalaztassék. Az az alárendelt helyzet, amelyet a főorvosok elfoglalnak, nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket eddig is a pénztár keretében a vezető-orvos elfoglalt. Méltóztassék talán módot találni, méltóztassék talán főorvos-igazgatónak titulálni és igy mód volna arra, hogy a státusba való besorozása lehetővé teszi az illetőnek, hogy eminenter közegészségügyi intézkedésekbe egyáltalában más beleszólás ne történhessék. Ez az eredménye annak, ha iaz ország közsgészségügyi intéztményeiben is a tulajdonképeni intézkedései hatalom a régi törvények értelmében az orvosoknak semmiképen sem adatik meg és meg is látszik, hogy az 1876. évi XVI. te, — amely a világon a legjobb törvény, onert kerettörvény, mert annak keretébe mindent bele lehet illeszteni — kimélyitése seimmi tekintetben nem történt meg, mert ha megtörtént volna, akkor bizonyos köröknek az intézkedési hatalmát kellene az orvosok kezébe adni. *• A kinevezéseknél is mindenesetre nagy haladást jelent, hogy a közegészségügyi tanács meghallgattatik és e kérdések intézésébe beleVonlatik. Természetszerűleg nagyon kívánatosnak tartanám, ha a közegészségügyi tanács, amelynek régi szervezete nem felel meg a mai kor követelményeinek, kiegészíttetnék, — amire a minister ur célzott a bizottsági tárgyalás alkalmával, amikor azt mondotta, hogy hajlandó a közegészségügyi tanácsba olyan embereket is kinevezni, akik a szociális biztosítás kérdésével is foglalkoztak, akik ebben a kérdésben odahaza vannak, tehát a szociálhigiéniíkusokat is, hogy e közegészségügyi tanács meghallgatása a kinevezések alkalmával tényleg megfelelő is legyen azoknak a követelményeknek, amelyek velük szemben támasztatnak. Végül végtelenül Örülnék annak, ha a kerületi választmányban, az elnökségben és az igazgatóságban is ott láthatnám az orvosokat, mint az önkormányzat képviselőit. Higyjék el, nem lesz az intézmény hátrányára, hanem csak előnyére. Az orvos a szociális gondoskodásnak nemcsak hivatott képviselője, hanem