Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

'Az országgyűlés 'képviselőházának 58. ülése 1927 nia'juà 31-én) kedden. 21 Ha mi ki akarunk jutni a tengerre, akkor feltétlenül szükségünk van a Jugoszláviával való megegyezésre, mert hiszen a Fiumébe vezető vasúti vonal Jugoszlávia kezében van és az ő hozzájárulása nélkül átmeneti forgal­mat ezen a területen keresztül nem létesíthe­tünk, nem fejleszthetjük kereskedelmünket, mert hiszen Jugoszlávia oly mértékben meg­drágíthatja a vasutat, hogy az az áru, amely innen kimegy, a világpiacon nem lesz verseny­képes. Minden érdekünk azt parancsolja tehát, hogy Jugoszláviával megegyezzünk. De van egy másik érdek is. Ebben a tekin­tetben többizben kifejtettem már a t. Házban elgondolásomat. Nevezetesen nem lehet Ma­gyarországot mesterségesen vagy bármilyen úton-módon visszafejleszteni egészen kicsi agrárállammá, mert egy kicsi agrárállam, amelynek nincs erős ipara, nincs expanzív^ ke­reskedelme, képtelen ezt a bürokráciát ellátni, képtelen azoknak a kulturigényeknek eleget tenni, amelyeket Magyarországtól minden pol­gára joggal elvár. Ha az ország visszafejlődik agrárországgá, akko rez a kulturelgondolás, amelyet itt Klebeisberg minister képvisel, szap­panbuborékká válik, mert hiszen a lakosság teljesítőképessége, keresőképessége és adózó­képessége ahhoz nem elegendő. Nekünk min­den érdek azt parancsolja, hogy az ipart es kereskedelmet fejlesszük. Tudjuk, hogy Jugoszlávia egyáltalán nem iparosállam és belátható időn belül nem is fog azzá lenni, mert hiszen nem olyan könnyű ipart valahol meghonosítani, mint amilyen könnyű papíron lerajzolni. A gazdasági egymásra­utaltság, a jugoszláv piac nagy felvevőképes­sége, ennek a piacnak felhasználása a mi cél­jainkra, bennünket, munkásokat természetsze­rűleg arra utal, hogy arra törekedjünk, hogy valamiképen Jugoszláviával megegyezzünk, megegyezzünk épen az ipar és kereskedelem érdekében. Mert minél fejlettebb egy országban az ipar, annál fejlettebb abban az országban a munkásmozgalom. Valami csekély önzés is van tehát ebben, az az elgondolásunk, hogy az ipar fejlődése következtében a mi létszámunk is sza­porodik, így tehát megint gazdasági érdekek azok, amelyek bennünket indítanak. Egyálta­lán azok a gazdasági indító rugók, amelyek az egyént cselekedeteinél irányítják, irányítanak egész társadalmi osztályokat is. Az, hogy mi erősek akarunk lenni az államban, hogy mi az államban politikai hatalom birtokába akarunk jutni, ha nem 100 százalékig egyelőre^ de hogy politikai hatalom birtokába akarunk jutni, an­nak tisztán gazdasági okai vannak, amint azt később leszek majd bátor kifejteni. Egyelőre ennél a tárgynál csak annyit, hogy tisztán # gaz­dasági okok azok. amelyek miatt mi a jugo­szláv-orientáció felé hajlunk. Engedje meg, t. Ház, hogy pár szóval teljes tárgyilagossággal beszéljek az olasz orientá­cióról. Itt is azt kell mondanom, hogy Bogya t. képviselőtársam téved, ha azt hiszi, hogy ennél a világnézeti különbség az a primer érzés, amely fiit bennünket. Korántsem ás egyáltalán nem, mert hiszen, ha ez volna, akkor nekünk ellenez­nünk kellene a Jugoszláviával való kapcsola­tokat is, mert hiszen Jugoszláviában nem szo­cialista kormány van, hanem szociálistaellenes kormány van; elleneznünk kellene a Romániá­val való kapcsolatot is, mert hiszen Romániá­ban is ezidőszerint olyan kormány van, amely üldözi a munkásmozgalmat. Nem nagy különb­ség van a román bojárok politikája és a fasiszta politika között, ha ezt a munkásmozgalomra vonatkoztatjuk. De nem ez a szempont vezet bennünket ennél a kérdésnél — ez is közreját­szik, nem tagadom, mint ahogy később ki aka­rom fejteni — elsősorban azonban a bizalmat­lanság az, amely miatt nem értünk egyet a kormány olasz orientációjával. Méltóztatnák tudni, hegy Ausztria-Ma­gyarország, Németország és Olaszország közel 32 éven át szövetségesek voltak. Ez a szövet­ség Bismarcknak volt az elgondolása. Méltóz­tattak talán olvasni Ludwigh Emil nagyszerű könyvét Bismarckról, amely könyvben világo­san meg van irva, hegy Németországnak ér­deke azt parancsolta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia továbbra is fennálljon. Az Osztrák­Magyar Monarchiát szétbontani Bismarck el­gondolása szerint bűn lett volna épen Német­országgal szemben. Denikve, 32 évig éltünk ba­rátságban, békességben és mindig megújuló szerződéses viszonyban. Merem állítani, hogy ennek a szerződéses viszonynak Olaszország is igen nagy hasznát látta és Olaszországnak semmi oka sem veit sem gazdaságilag, sem po­litikailag megbánni azt, hogy Ausztria-Ma­gyarországgal és Németországgal 32 éveh át szerződéses viszonyban volt. Következett a vi­lágháború. A világháború elején Olaszország semlegességet tanúsított. Jöttek az interven­cionisták, Mussolini és társai, akikhez azután csatlakozott Olaszország nemzeti költője, D'Annunzio, az ő gyújtó beszédeivel és vitték Olaszországét a világháborúba és úgyszólván kényszeritették erre Olaszországot, Megjegy­zem, hogy az uralkodóosztály Olaszországban nem nagyon kényszerittette magát erre a lé­pésre, Olaszország tehát beleavatkozott a vi­lágháborúba s az intervenció sikerült. Nem akarom a t. Házat ma foglalkoztatni azokkal az invektivákkal, amelyekkel a ma­gyar lapok akkor Olaszországot illették. A Ház méltósága ellen vétenék, ha felolvasnám itt azokat az újságcikkeket, amelyek akkor Musso­lini és társai ellen megjelentek, csak furcsának tartom, hogy ugyanazok a tollak, sőt ugyan­azok à kezek, amelyek akkor azokat a tollakat vezették, nem győzik eléggé dicsérni a kormány bölcs előrelátását és intézkedéseit abban a te­kintetben, hogy Olaszországgal igyekezzünk békét kötni. Én tehát nem fogók újságcikkek­kel operálni, bár nagyon kecsegtető alkalom lenne ez arra, hogy pár olyan dolgot felolvas­sak, amelyből kiderül, hogyan gondolkoztak akkor Magyarországon Olaszországról. Mi, szociáldemokraták, akkor is világosan megmondottuk^ amikor a legőrültebb hang­zavar volt és amikor a legsiílyosabb invekti­vákkal illették az olasz uralkodóosztályt, az olasz kormányzatot és az olasz intérvéncionis­tákat, hogy disztingváljunk. Az olasz nép nem tehet arról, hogy belevitték a háborúba és minden tiszteletünk akkor is az olasz nép mel­lett volt, mint ahogy ma is minden tisztele­tünk és nagyrabecsülésünk az olasz nép mel­lett van. Hogy azonban mi, barátsági szerző­dést kössünk egy olyan országgal, amellyel 32 éven át szövetségi viszonyban voltunk, de amely ezt a szövetségi viszonyt az ott felül­kerekedett áramlat minden további nélkül felrúgta és háborúba ment, — ez már egy ok a bizalmatlanságra. Nem akarom most a D ober do halottait idézni, nem akarom idézni azokat a rettenetes csapásokat, amelyek ennek az intervenciónak következtében Magyarországra zúdultak, csak engedje meg a t. Ház, hogy emlékezetükbe idézzek egy okmányt, amely — mondhatnám — 90%-ig hozzájárult Magyarország feldarabolá­sához és amely okmány olasz segítséggel jött

Next

/
Thumbnails
Contents