Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-60
r Az országgyűlés JcépviselöhásánaJc 60. ülése 1927 június 2-án, csütörtökön. 109 Most felteszem a következő kérdést. Azt hisízem, egyetértünk abban a tekintetben, hogy ami a hadikölcsönjegyzést illeti, nagyrésze van ebben mint középosztálynak a tisztviselői karnak is. Minden más szemponttól eltekintve, ha egy középállásban levő tisztviselő vagyoni helyzetét, vagyoni erejét veszem, azt his'zem, nem tévedek, ha odakonkludálok, hogy 10.000 koronára becsülhetem átlagban azt az ös^eget, amelyen egy tisztviselő hadikölcsönt tudott jegyezini. Most méltóztassanak számítani. Mi a helyzet 1 ? Tegyük fel, hogy 10%-kal valorizálunk. Általános valorizáció, esetén az előbbi 10.000 korona tőkeértékben jelent 1000 koronát; .kamatban pedig — abban is, azt hiszem, egyetértünk, hogy egyelőre nagyon mérsékelt kamatot lehetne adni s tegyük fel, hogy 5%tot adnánk — 50 korona évi járadékot kapna az a tisztviselő. Mégis óriási megterhelését jelentené ez az államnak. Kérdem, nem helyesebb valorizálás-e az, amikor én a tisztviselők és nyugdíjasok helyzetén számottevően segítek és ugyanakkor nem veszek fel a költségvetésbe olyan holtterhet, amely az egyesekre nézve nem jelent komoly előnyt, de az államra súlyos teher. Én azt hiszem, erősebb középosztálypolitika van ebben minden más politikánál. Különböző összegekről beszélnek itt, 20—24 millióról. Tessék hozzácsapni ezt — ha mód van rá — a tisztviselők illetményeinek rendezéséhez s akkor jobb középosztály-politikát csinálhatunk ebben a kérdésben mindennél. Végeredményben méltóztassék azt is megfontolni, hogy ettől eltekintve, kik jegyeztek. Nem beszélek azokról, akik tényleg elveszítették egész vagyonukat. Nem beszélek azokról, akiknek vagyonuk elvesztése folytán életexisztenciája veszélyeztetve van, de egyébként ez a hadikölcsönjegyzés — egészen helyesen mutatott rá Neubauer igen t. képviselőtársam — nem bir azzal a kihatással, amint egyébként mondani szokták. Ne vegyék rossznéven, ne hivatkozzanak folyton itt a nemzet becsületbeli kötelességére. Ennek az t összetört nemzetnek egy becsületbeli kötelessége van: élni és élni akorni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Mi ezen a helyen nem a jelenért, hanem a jövőért küzdünk és amikor a kormány megalkotja a maga Programm ját, mindig a JÖA^Ő kibontakozását kell, hogy szem előtt tartsa. Amikor azt látjuk, hogy a problémák óriási tömegével állunk szemben, amikor én is bevallom és teljesen egyetértek Beck Lajos igen t. képviselőtársammal és Wolff Károly igen t. képviselőtársammal abban, hogy valószínűleg tovább kell majd mennünk a közterhek csökkentésében, amikor azt látom, hogy ilyen nagy problémával állunk szemben, mint a tisztviselőkérdés és amikor szembenállunk a nyugdíjas-kérdéssel is, amikor továbbá azt látom, hogy az állami céloknak nagyrésze sem kulturális, sem szociálpolitikai, sem közegészségügyi, sem gazdasági szempontból nincs megoldva: akkor nagyobb becsületbeli kötelesség ezen a. téren maradva keresni ezeknek a problémáknak megoldását, mint holt terhet venni magunkra. (Upy van! a jobboldalon és a középen. — Gál Jenő: Pusztuljanak el a többiek!) Én azt hiszem, szociálpolitikai szempontból is a kormány jár a helyes utón. Egy számítást emiitettem az előbb. Méltóztassanak tovább nézni a számbeli adatokat s próbáljanak meg az urak tovább számítani. Ha valakinek 50.000 korona hadikölcsöne volt. az kapna az én előbbi számitásom szerint 250 koronát. Ha ezt nézem, akkor azt hiszem helyesebb, ha kimondom, hogy mi nem tudunk valorizálni, mert ezt nem tehetjük meg, de igenis segítünk azukon, akik tönkrementek. Ebben több szociálpolitika van és nagyobb nemzeti érdek segíteni azon, aki teljes vagyonát elveszítette, aki ma megélni nem tud, aki ma kínlódik az élet összes keserveivel, mintha az általános valorizációt követelik, amely csak nagy terhet jelent, de abszolúte nem hoz megoldást ebben a kérdésben. (Szilágyi Lajos: Hol méltóztatnak segítségül jönni!) Ezzel kapcsolatban bejelentem, igen t. Ház, hogy e téren a tanulmányok folyamatban vannak. A kormány nem szeretné a kérdés megoldását elhamarkodni. Különböző tervezetek is vannak, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az eddig kilátásba vett terminusnak meg tudjunk felelni. Ezért kérni fogom a terminus meghosszabbítását s ősszel majd az egész kérdés-komplexumot idehozzuk. A kormány a felhozott indokok alapján kénytelen tűrhetetlenül megmaradni azon az állásponton, amelyet vallott és amelyet egyedül tart a nemzet érdekében állónak. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Most néhány gazdaságpolitikai kérdésre térek át, mégpedig Beck Lajos igen t. képviselőtársam beszédével kapcsolatosan. Beck Lajos t. képviselőtársam rendkívül tartalmas beszédet mondott az általános vita kapcsán, amelynek lényege — ha jól értettem •— tulajdonképen az volt, hogy világgazdasági alapon kell a gazdasági problémákat megfognunk. Körülbelül idemélyült az ő ujabb beszéde is. Teljesen osztozom ebben a felfogásban, mert a magam részéről is mindier azt hirdettem, hoey nem lehetséges egyoldalú gazdaságpolitikát folytatni, hanem alkalmazni kell a világgazdasági viszonyokhoz. Most sokat vitatott kérdés a külkereskedelmi mérleg passzivitása. Meg kell nyíltan mondanom: én sem tartom helyesnek és a kormány sem tartja annak azt a nagy passzivitást, amely kereskedelmi mérlegünkben jelentkezik. Részeire bontva a kereskedelmi mérleget, vannak megnyugtató jelenségek is. Itt csak rámutatok arra, hogy pl. a passzivitás jórészt az épitkezéssel áll kapcsolatban: hiszen a helyzet ma az. hogy csak fában 100 millión felüli behozatalra szorulunk, mert teljesen elvették erdeinket, Ez az egy tétel maga megindokolja a passzívumot, mert hiszen majdnem fedi a passzivitás összegét. Ez természetesen a megindult építkezés folyománya és ezért vagyok kénytelen rámutatni • arra, hosry ebben a kérdésben is bizonyos rendszert kell behozni. Nem szabad az építkezést egy évre sűríteni, hanem meg kell azt osztani különböző évek között p-azd as árpolitikai szempontból is. de ettől eltekintve is, nem lehet egy évet óriási fejlődésként kibontakoztatni és azután a következő években krízist teremteni. Azt hiszem, mesr fogjuk találni ennek a kérdésnek helyes okszerű megoldását. Biztató az, hogy a nyersanyagok behozatala emelkedik. Ez is összefüggésben van sok tekintetben az eszközölt beruházásokkal^ mert hiszen ez a helyzet a nyersfémeknél és hasonló cikkeknél. Biztató az is, hogy más nyersanyagokban mint gyapjúban és jutában, is erősen növekszik a behozatal. Ismételten rá kell azonban mutatnom arra — és újra aláhúznom a magam részéről azt — hogy sajnos, óriási tö megben olyan irányban is mutatkozik emelkedés, amely nem minden ; tekintetben áll összhangban az ország érdekével.
