Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-60
Àz országgyűlés képviselőházának 60. Jól van, Imre bácsi! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Letette, vagy nem?) Erkölcsi kötelességünk, hogy egymást megbecsüljük. Ha önök a munkásságnak — mondjuk az ipari munkásságnak, mert mindig csak azt rakom oda — a védelmezői, legyenek becsületes védelmezői, lelkem, és ne csináljunk abból üzletet egymás ellen, hogy más nincs olyan becsületes ember. Nem ott kell megcsinálni, kérem. Azon a terepen kell megcsinálni, ahol én vagyok. Tessék megnézni abban a városban, ahol lakom, én, aki sokszor gúny tárgya vagyok egyes úriembereknek, mit csinálok a kisemberek érdekében. Ez a kötelességünk. Befejezem a beszédemet; egyedül csak azért szólaltam fel, hogy egyszer már a lakáskérdést is tegyük nyugvópontra, mert ez egy kommunista rendszer. (Éljenzés és taps a jobboldalon. Szónokot többen üdvözlik. — Elénk derültség és zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra feliratkozva senki sincs. Kérdem, kiván-e valaki még szólani'? (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A pénzügy minister ur kivan szólni. (Halljuk! Ralijuk!) Bud János pénzügyminister: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az appropriációs törvényjavaslat vitája szokatlanul hosszura nyúlt. Bevallom őszintén, ebben talán magam is hibás vagyok. Hibás vagyok azért, mert egyszer hallgattam Strausz István igen t. képviselőtársamra és igy kikerültek a házszabályokból a vita megrövidítését célzó szigorú rendelkezések. Ezt azért említem meg, mert végeredményben azt látjuk, hogy amióta az országgyűlés összeült, egypár napot leszámítva végeredményben mindig csak a költségvetésről volt szó. Ugyanazok a témák, amelyek az adócsökkentésről szóló törvénynél már kimeritetftek kerültek szóba a költségvetés általános vitája alkalmával. Most pedig azt látjuk, hogy —i ne méltóztassék rossznéven venni, de egypár dicséretes kivételtől eltekintve, tényleg ez a helyzet — a több, mint tiz napja tartó appropriációs vita semmi egyéb nem volt, mint egy részletes költségvetési vita. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon ) Meg kellett tennem ezt a megjegyzést, mert a költségvetési törvény vitáját ugy fogom fel, hogy annak feladata erős elvi álláspontoknak összeütközése, érvekkel alátámasztása, egymásnak meggyőzése, programmoknak kialakulása és azoknak érvényesítése. Bármennyire próbáltam is ebben az irányban áttanulmányozni a vitát, meg kell vallanom, hogy sem egyiket, sem másikat e vitában nem találtam. Ettől eltekintve a költségvetési törvény a bizalom kérdése, amelynél bizalomnyilvánitásról van szó a kormánnyal szemben, amelynél tehát tulaj donképen csak szavazni kell igennel vagy nemmel. (Györki Imre: Mégis csak meg kell indokolni!) Utalhatok e tekintetben a külföldre is. Mert hogy csak a parlamentarizmus igazi hazájára, Angliára hivatkozzam, méltóztassanak megnézni az ottani állapotokat. Angliának nagyobb költségvetése van, mint nekünk, de ugy ezt, mint rendkívül nagyjelentőségű egyéb törvényjavaslatokat is igen röviden tárgyalják le a képviselőházban és nem töltenek hónapokat egyes törvényjavaslatok letárgyalásával. A hosszú tárgyalás minden esetben nemcsak a Ház munkarendjének rovására megy, hanem ezzel magyarázható meg az is, hogy nagyon sok igen fontos törvényjavaslattal nem tud a kormány a Ház elé jönni, ayagy nem tudja ülése 1927 június 2-án, csütörtökön. löS azokat kellő időben letárgyaltatni vagy nem azizal a szakszerűséggel, amellyel az illető törvényjavaslatot tárgyalni kellene. (Kun Béla: Hol vannak ezek a törvényjavaslatok?) Kun Béla t. képviselőtársam tegnap kibeszélte jóformán az egész ülést. Én csak arra szeretném őt figyelmeztetni, hogy talán nem tudja, mi a különbség hosszú beszéd és nagy beszéd között. Lehet hosszan beszélni, de ez könnyen történhetik a tartalom rovására. A nagy beszéd elvek és érvek összefoglalása. Sajnálom azt is, hogy tulaj donképen a költségvetési törvény leglényegesebb részével, a beruházásokkal nem sokan foglalkoztak. A szociáldemokrata párt részéről hallottam ugyan megjegyzéseket, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy felszólalásaik nem vallottak a legnagyobb egységre a pártban. Mert mig Farkas István igen t. képviselőtársam, aki igen szigorúan szokott bírálni, elismerte, hogy a beruházásoknak nagyrésze igen hasznos és igen fontos, • addig Kabók igen t. képviselőtársam egyes számban bár, de ritka fölénnyel kijelentette, hogy szemfényvesztés az egész. Hát ne vegye rossz néven igen t. képviselőtársam azt, ha megjegyzem, (Rothenstein Mór: Ö is megemlítette, hogy vannak benne olyan tótelek, amelyek hasznosak!) hogy talán hozzászokott a maguk programmjából ehhez a kifejezéshez, de mi szemfényvesztéssel nem foglalkozunk. Kérdezze meg a munkásokat, igy fognak-e nyilatkozni, hiszen ők kenyeret akarnak. (Kabók Lajos: Strausz István is azt mondotta, hogy valamivel több, mint a szemfényvesztés! Én is ezt állítom!) Sajnálom, hogy nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mert itt lett volna nagyon sok mondanivaló; de ha már elmulasztották, elmondom én. (Halljuk! Halljuk!) Ezt főleg azért teszem, mert képviselőtársaim nagyrésze téves irányban foglalkozott a. feleslegeknek problémájával. Őszintén megmondhatom, kevés dolgot látok olyan tévesen megítélni, mint ezt a kérdést. Hiszen ismételten csak arra kell rámutatnom, hogy miből származnak ezek a feleslegek. Ha az igen t. képviselőtársaim azt tudnák igazolni, hogy a rendes és állandóan visszatérő bevételekből származnak a feleslegek, talán én is az ő álláspontjukon volnék. Azonban a bevételi feleslegeink főleg két forrásból származnak, egyrészt vámokból, másrészt a forgalmiadókból. Ez a két tétel pedig összefüggésben van azzal a nagy forgalmi alakulással, amely az utóbbi időket jellemezte s amellyel később fogok behatóan foglalkozni, tudniillik a kereskedelmi mérleg kérdésével. (Halljuk! Halljuk!) Tehát ha vannak is feleslegeink, ezek nem azt jelentik, hogy ezek a feleslegek állandók lesznek, tehát ne méltóztassanak kívánni, hogy olyan pénzösszegek terhére, amelyek csak időszerüleg jelentkeznek és amelyek — amint erre rá fogok mutatni —- előbb-utóbb el fognak tűnni, olyan problémák és kérdéseket oldjunk meg, amelyek viszont állandó jellegűek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Az természetes, nem is lehet!) A beruházások kérdésénél' kénytelen vagyok Wolff Károly igen t. képviselőtársam^ különben igen értékes és szép beszédére kitérni, aki azt mondta, hogy ezek a beruházások csak időleges dolgok, ezeknek nincs tartós hatásuk. Én azt hiszem, itt félreértésről van szó, mert olyan beruházások eszközlésre, amelyek mint munkateljesítmények állandóan jelentkezzenek, senki sem gondolhat. Én mindig csak azt mondom legyünk hálásak azért, hogy odajutottunk, hogy legalább ilyen beruházásokat eszko1.5*