Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-45
r Áz országgyűlés képviselőházának 45. leszerelési jelszavakat. Magyarország lefegyverezési kötelezettségét vállalta, annak becsületesen eleget is tett abban a reményben, hogy a többi államok lefegyverezése a Nemzetek Szövetsége egységokmányának 8. §-ában meghatározott mértékben hamarosan bekövetkezik és helyreáll az egyensúly, amelyben önállóságát és állami létének garanciáját biztositva látja. Sajnos azonban, az általam vázolt kép semmiféle irányban sem nyújt ebben a tekintetben megnyugvást. A Nemzetek Szövetségének hatodik közgyűlésén mértékadó tényezők szájából általános helyeslés mellett hangzott el clZ cl kijelentés, hogy erkölcstelen dolog egy államtól leszerelést követelni, mielőtt biztonságának garanciája nincs. (Ugy van! Ugy van!) Sajnos, ezek az igazságok csak akkor alkalmaztatnak, ha volt háborús ellenfeleinkről van szó és senki észrevenni sem akarja, hogy ez a helyzet semmiképen sincs összhangban ezzel a mindenki által helyesnek tartott és elismert igazsággal. A háború befejezése óta egyébről sem hallunk beszélni, mint a nemzetek egyenjogúságáról. A Nemzetek Szövetségének egységokmánya is ezen az egyenjogosultságon alapszik és erre van felépítve. De a gyakorlatban a nemzetek egyenjogúságának még látszata sincs megőrizve. Nem is lehetett ez másképen. A békeszerződések, mint Clemenceau mondotta, nem egyebek, mint a háború folytatásának uj módjai. Valóban az is lett a következmény, Európa még jobban megoszlott és továbbra is háborús állapotban maradt. Ha a háború tökéletes csőddel végződött, ha azokból az eszményi célokból, — a Wilson-féle tizennégy pontra gondolok, —- amelyeket hirdettek, semmi sem valósult meg, ha abból az óriási bonyodalomból Európára nagy kár származott: még nagyobb kár az, amelyet ezek a háborús békeszerződések hoztak magukkal. A háború csődje után szemben állunk a béke teljes csődjével. A jelenlegi béke csak árnykép ; ez a béke méhében melengeti később elkövetkezendő bonyodalmak csiráit. (Felkiáltások jobbf elől: Ugy van! Sajnos! — Jánossy Gábor: Bellum omnia contra omnes!) Méltóztassék megengedni, t. Ház, hogy ezt az álláspontomat, ezt a kijelentésemet megmagyarázzam. A háború előtt is voltak bizonyos imperialista irányok, de nem voltak igazi imperializmusok. A háború után tevékeny imperializmusok keletkeztek, amelyek igazi veszélyt jelentenek. A nagy népek imperializmusa mellett itt van a minket körülvevő kis népek szerényebb, de sokkal kártékonyabb imperializmusa. Ez az egyik szempont. A másik szempont pedig az, hogy a háború kimenetele - kétségtelenül ugy van — sohasem lehet biztos senki előtt sem. Ezt megmondotta már Július Cézár. Minden hadvezér szemben találhatja magát előre nem látott helyzetekkel és akadályokkal. A béke kimenetele viszont mindig a győző mérsékletétől függ : mérséklet a követelésekben, bizalomkeltés a legyőzöttben arra vonatkozólag, hogy jövőjének elvesztése és becsületének veszélyeztetése nélkül elfogadhatja azokat a feltételeket, amelyek hivatva vannak arra, hogy azokon a békének nagy igazságos és szent műve felépüljön. A háborús békeszerződések egyike sem szolgálja ezt a célt a legtávolabbról sem. De nem szolgálja ezt a célt az a szerv sem, amelyet ennek a célnak szolgálatába akartak állítani: a népszövetség sem. Méltóztassanak visszaemlékezni, hányszor panaszoltuk fel, hogy a hadseregek létszáma megállapításának kérdésében a háborús békeszerződések által leszerelni kényszeritett államokat teljesen védtelenekké tették, mig ezzel szemben a győző államok hadsereg-létszám leszállításának KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IV. ülése 1927 május 12-én,' csütörtökön. 33 kérdése még mindig elsikkadt a különböző bizottságok útvesztőiben. Hányszor panaszoltuk fel, hogy a kisebbségi jog általános kérdése, a tőlünk elszakított testvéreinkkel való bánásmód tekintetében még mai napig sem nyert orvoslást. Hányszor mutattunk rá arra, hogy a minket legközelebbről érintő kérdésekben bennünket meg sem hallgatnak, és ennek kapcsán hányszor mutattunk rá arra, hogy mi sem árt jobban a nemzetek szövetsége erkölcsi tekintélyének és létjogosultságának, mint épen az ilyen elbánás. Méltóztassanak visszaemlékezni, miként jártak el velünk szemben 1924-ben. amikor a katonai ellenőrzés, az invesztigáció kérdését a népszövetség tanácsa napirendre tűzte. Magyarország ez alkalommal kérte, hogy erre az alkalomra a tanácsba képviselőt delegálhasson, kérte pedig ezt azon az alapon, mert a népszövetségi egyezmény 4. §-a expressis verbis előirja, hogy a népszövetség minden egyes tagja, amely a tanácsban képviselve nincs, egy képviselő kiküldésére felhivandó, ha olyan kérdés tárgyaltatik, amely az ő érdekeit közelről érinti. Semmi kétség aziránt, hogy a katonai ellenőrzés, az invesztigáció kérdése Magyarországot közelről érdekli. Mégis amikor Magyarország kérte a tanácsba való meghivását, kérésére, könyörgésére, átiratára valósággal választ sem kapott. Lehet-e akkor csodálkozni azon, ha a legobjektivebb szemlélőben is az a felfogás fog felülkerekedni, hogy a népszövetség végeredményben a győző hatalmak uralmát jelenti a legyőzöttek felett, hogy a népszövetség tulaj donképen nem jelent mást, mint a győző hatalmak érdekképviseletét. Ugyanigy vagyunk a lefegyverzés kérdésével is. Nekem nem volt okom és nem volt jogom — múlt időben beszélek — kételkedni a lefegyverkezési gondolat őszinteségében ; nem volt okom és nem volt jogom kételkedni mindaddig, amig éveken keresztül azt hittem és azt hihettük mi valamennyien, hogy a lefegyverzés gondolata komolyan hatja át az egyes államokat. Nem volt okom és nem volt jogom kételkedni, amikor láttam azokat az előkészületeket, amelyek megtörténtek a jövő évben összehívandó nagy leszerelési konferenciára. Nem volt okom és nem volt jogom kételkedni, olvasva és hallva azokat a nyilatkozatokat, amelyek az ezt a konferenciát előkészítő konferencián folyó év márciusában elhangzottak, amidőn a holland elnök, Loudon, azzal kezdte az előkészítő konferenciát, hogy beköszöntőjébe^ kijelentette, hogy »ennek a konferenciának feltétlenül eredményt kell felmutatnia, mert elmúlt az az idő, amidőn az érdekelt népek port hintenek egymás szemébe. Ne beszéljünk örökké a leszerelésről, — mondotta Loudon — hanem fogjunk hozzá végre az örökös hadi felszerelésnek csökkentéséhez^ Ugyanilyen hangnemben beszélt az angol delegátus, Lord Kobert Cecil is, aki hangsúlyozta, hogy »a közvéleményt súlyos csalódás érné, ha a népszövetség leszerelési bizottságának mostani ülése sem produkálna semmi eredményt.« A legjellemzőbb volt azonban az olasz delegátus, De Marionis tábornok felszólalása. Álláspontja, amelynek kifejtése bombaként hatott, a következő volt: »Az olasz kormány hajlandó a legradikálisabb leszereléshez csatlakozni, de csak azzal a feltétellel, ha valamennyi országra nézve ezt egyenlő mértékben alkalmazzák.« Jól tudom, hogy ezek a szavak nem a felébredő lelkiismeret szavai, amelyekkel a rajtunk elkövetett igazságtalanságokat óhajtják jóvá tenniNem, a legtávolabbról sem 1 Teljesen tisztában vagyok vele, hogy e szavak rugója, szülő anyja a puszta felismerés, de hangos szóval be nem ismerése annak, hogy ma kilenc évvel a háború fbeejezése után ugyanott vagyunk, ahol 1914-ben 5
