Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-54

§22 Áz országgyűlés képviselőházának daság minden foglalkozási ágában, kezdve a mezőgazdaságtól, folytatva az iparon, kereske­delmen, gyáriparon, nagykereskedelmen és kis­kereskedelmen keresztül egyaránt, látjuk a gazdasági lecsúszás borzasztó következmé­nyeit, kopogtat a pauperizmus, nem birják a közterheket, nincs meg a pontos teljesitési le­hetőség. A gazdasági igazság rovására elköve­tett bűnök bosszulják meg magukat. S ha Wolff Károly t. képviselő ur hivatkozott itt arra, hogy most már nem elég a bűnösökkel szemben megtorló intézkedéseket keresni a szörnyű ba­jok ós gazdasági összeomlások láttára, hanem mélyebben kell keresni ennek a lecsúszásnak, ennek a társadalmi eltévelyedésnek okait, meg­tévedt biró, megtévedt közhivatalnokok, meg­tévedt Nemzeti Banki tisztviselők, garmadá­val visszaélnek a nekik juttatott magas pozí­cióval; — nem kell-e észlelni azt, hogy a gaz­dasági igazság rovására történő ezek az össze­omlások mérföldkövei egy helytelent gazda­sági politikának? Emlékszem, amikor iá kormány a kiviteli és behozatali engedélyekkel szemben megtorló intézkedéseket tett folyamatba; fennen hir­dette, hogy aki a vámszabályokat kijátsza, csempészik, az ellen drákói szigorral fog el­járni — és nem vette észre, hogy csupa legitim kereskedő csempészett. Nem kapott behozatali engedélyt a kereskedő, akinek erre jussa volt, ellenben előkelő dámák ott jártak a ministeri bürók előszobáiban és árulták a kiviteli és be­hozatali engedélyeket. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Most itt van a leszámolás ideje. E helytelen politika következtében van­nak itt ezek a gazdasági összeomlások, ezért van a tömérdek fizetésképtelenség, ezért vannak a kényszeregyezségek, ezért nincs a magyar termelésnek gazdasági egyensúlya. Ha pedig azt mondja Wolff Károly mélyen t. képviselő ur, hogy a konstruktív erő abban rejlik, hogy össze kell fogni mindenkinek ós meg kell teremteni itt azokat a lehetőségeket, amelyek megmentik a középosztályt, erre én azt mondom: ez bölcs beszéd, de hol van az a középosztály, miért nevezi igy, és van még kö­zéposztály? Valamint az előtte szólott mélyen t. képviselő ur, gróf Hunyady azt mondja be­széde közben, hogy: én az úgynevezett kiválasz­tott osztályhoz tartozom. Hát, még mindig ott tartunk, hogy ilyen megkülönböztetésre van szükség? A magyar társadalom egysége azt követeli, hogy a dolgozók minden rétege egy osztályt képezzen, polgár és munkás egyaránt, mert csak a dolgozó, termelő erő az, amely megmentheti az országot. (Szilágyi Lajos: O nem vindikálja ezt magának, ő azt mondta, hogy az úgynevezett kiváltságos osztályhoz tar­tozik! — Huszár Károly: A legdemokratiku­sabb gondolkozású emberek egyike! — Zaj. — Elnök csenget.) A legkevésbé sem akorom ezzel a mélyen t. képviselő ur kijelentését ugy magyarázni, mintha ezt szubjektive vindikálná magának, ellenkezőleg; de mert az a kijelentés és bírá­lat, (Huszár Károly: Teljesen polgári gondol­kozású ember!) hogy ő még mindig az úgy­nevezett kiválasztott osztályhoz tartozik, eb­ben az értelemben a köztudatban élhet, mások mondják róla: ennek megváltoztatására kell törekednünk. A nemzeti egység, a társadalmi és gazdasági egybeolvadás adhatja meg ne­künk kifelé azt az erőt, amely a belső konszo­lidációnak, a magángazdaság feltámasztásá­nak, nem megmentésének, hanem feltámaszt tásának gondolata, mert azok, akik ismerik a helyzetet, tudják, hogy porban hever most 54. ülése 1927 május 25-én, szerdán. itt minden gazdasági érték, csak egyes meg­maradt konjunkturális kiválasztottság él még. Akkor, ha igy van, ha a kulturális téren ilyen elégedetlen volt mélyen t. Wolff Károly képviselő ur, nem tudom megértem, miért nem vonja le annak konzekvenciáit? Az a fe­lelete, hogy alkotni akarunk, viszont e fel­hatalmazási törvénynek bizalmi vótumát oda­adja a mélyen t. kormánynak: ezt az illogi­kátlan kijelentést nem lehet azokhoz az érve­lésekhez ragasztani, amelyekkel betüről-be­türe, pontról-pontra állandóan szemrehányá­sokat tett, állandóan vádolt, állandóan mulasz­tásokra mutatott rá, s amint megkorrigálta önmagát és a múltban elfoglalt álláspontját, ugy ennek természetszerű következménye az lett volna, hogy ne szavazza meg ezt a fel­hatalmazási törvényjavaslatot. Ez nem ártott volna a kormány tekinté­lyének és presztizsének sem, mert hiszen egy jogos kritikának konzekvenciáit levonni, egy egészséges ellenzéki légkört teremteni és ki­bővíteni a választásokon megcsonkított ellen­zék sorait és teremteni itt benn a Házban egy egészséges, kritizáló, konzekvensen fellépő el­lenzéket: ez a parlamentarizmusnak megmen­tését jelentené, amely ma szintén nem áll azon a szinvonalon és magaslaton, mint a régi ma­gyar parlamentek küzdő csatája, amikor itt telt sorok állottak szemben telt sorokkal, fel­sorakoztak az érveknek légiói, amikor itt vi­táztak az Apponyi Albertek és Szilágyi De­zsők, amikor Baross Gáborok védelmezték á magyar gazdasági életnek általuk megszabott irányát. Mi a helyzet most? Egy Wolff Károly beszéde alatt ilyennek kellett lennie a Ház ülésének? Ministerek nélkül? Én azt tartom, t. Képviselőház, hogy a mélyen t. kormány­nak a parlamenttel szemben való ilyen maga­tartása legalább is olyan abuzus, amit meg kell változtatni. (Ugy van! a bál- és a szélső­baloldalon. — Kun Béla: Hol vannak a minis­ter urak? — Szabó Imre: Az inspekciós rend­szer! — Zaj.) Mert. t. Képviselőház, én a magam számára, aki első izben vagyok itt a Házban, nem igé­nyelek semmi különös figyelmet, de ha egy pártnak olyan előkelősége szólal fel, — mint ahogyan az tegnap törtéint: üres ministeri pa­dok előtt — mást várnék. Igaz ugyan, hogy amikor azt láttam egyszerre, hogy a ministeri padnak az egyik végén megjelent Mayer János földmivelésügyi minister ur, a másik végén megjelent a kereskedelemügyi minister ur. előbb azt gondoltam, hogy talán hire ment Wolff Károly komoly fejtegetéseinek és a kor­mány mégis közvetlenül akarja azokat hallani, ellentétben azzal, amit a minap hallottam itt az egyik minister úrtól. Az egyik képviselő ur ugyanis, aki szintén komoly és jelentős beszé­det mondott, azt a kijelentést tette: nagyon saj­nálja, hogy nem hallotta őt a minister ur. A mi­nister erre azt mondotta: »E1 szoktam olvasni a beszédeket.« Hát, ha erre a rendszerre térünk át és nem a közvetlenség alapján való meggyő­zést hirdetjük itt. akkor legyünk mi a magyar tudományos parlament levelező tagja, (Ugy van a szélsőbaloldalon.) adjuk be véleményün­ket Írásban, hagyjuk abba a vitatkozást, hagy­junk fel ezzel a közvetlenséggel, hagyjunk fel a résd tradíciókkal és ne emlegessük a fényes parlamenti multat, amikor azt látjuk, hogy a kormány az ellenzéknek felszólalásait még arra sem méltatja, hogy közvetlenül meghallgassa a fejtegetéseit. (Szabó Imre: Menjünk haza és irjuk meg egymásnak a keserveinket!)

Next

/
Thumbnails
Contents