Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-45
20 *Áz országgyűlés képviselőházának 45. ülése 192? május 12-én, csütörtökön: ugyan azt a nacionalizmust, a hazafiasságot, amelyet az. ébredők tanusitanak nem veszem komolyan. Én csak egyetlen hazafiasságot ismerek: a dolgozó ember hazafiságát, amely minden szélsőségektől mentes. A szélsőségek találkozása természeti törvény, legyen az akármilyen szélsőség, vörös vagy fehér szélsőség. A közbiztonság és a közrendészet szempontjából tehát aggályosnak tartom azokat a jelenségeket^ amelyekre a t. képviselőtársam rámutatott és a magam részéről is felhívom ezekre a belügyminister ur figyelmét. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Wolff Károly t. képviselőtársam felszólalása adta az impulzust ahhoz, hogy én is szóvá tegyek itt bizonyos kérdéseket. Én a bolsevikiveszedelmet Magyarországra nézve, hála Istennek, egyáltalában nem tartom aktuálisnak és nem tartok semmiféle forradalmi veszedelmet Magyarországra nézve imminensnek. Nem lehet azonban semmiféle magyar közigazgatásnak és semmiféle legitim magyar pártnak lehunynia a szemét az előtt, hogy az a bolseviki Oroszország, amely odahaza mindennek az elnyomója, amely nemcsak a polgári társadalmat nyomja el és nemcsak az intelligenciát pusztította ki Oroszországban, hanem elnyomja a munkástársadalmat is, az a bolseviki Oroszország, amely egy 180 milliós nép mártirsorsán uralkodik és amely egy 180 milliós népet 600.000 katonával és néhány százezer rendőrrel tart lefojtva, megakadályozzon egy hatalmas nemzet megmozdulását, az a bolseviki Oroszország, amely odahaza elnyom mindent, a világon mindenütt a szabadság eszméit hirdeti és mindenütt minden elégedetlenséget a maga részére akar kihasználni. De nern^ szabad behunyni szemünket a bolseviki világpropagandának ama metódusa előtt sem, amely azt mondja, hogy azokban az országokban, ahol nincs mód arra, hogy a munkástársadalmat megmozdulásra birják, a társadalmi ellentéteket kell minden áron kiél esiteni és ezekben az országokban lehetőleg nacionalista szervezetekbe kell a saját embereit bevinni azért, hogy a nacionalista agitációnak túlságbavitelével az illető nemzet kebelén belül egyenetlenségeket idézzenek elő. A bolseviki agitáeíóval szemben én már 1918 tavaszán, amikor ebben az országban a bolsevizmusról még nagyon kevesen tudtak, — de én Oroszországban, láttam, hogy mi a bolsevizmus — megmondottam, hogy a bolsevizmus ellen egy országban az egyetlen védekezés a nemzet társadalmi erőinek összefogása, egyetlen védekezés azoknak a súrlódási felületeknek, amelyek az ország területén belül jelentkeznek, a lehető legkisebb mértékre való lecsökkentése. Méltóztassék megengedni, hogy Wolff Károly t. képviselőtársam felfogásával szemben ama nézetemnek adjak kifejezést, hogy ebben az országban a baloldalon a bolsevikiagitáció eredményeket elérni nem tud és nem fog tudni, egyrészt azért, mert be vagyunk oltva, másrészt azért, mert Magyarországon maga a munkástársadaloni is látta, hogy mit jelent az országra nézve a bolseviki-agitációban való hit. Ellenben súlyos veszedelmeket jelent és merem álitani, — adatokat hoztam már ide^a képviselőház elé egy alkalommal és fogok még idehozni —• hogy az a bolseviki-világpropaganda, lamely Kinában nacionalista-agitációval próbálkozott, Törökországban pedig szélső nacionalista-agitációval, igenis Magyarországon is szélső nacionalista-agitációval próbálkozik. Egy alkalomanal, 1922 tavaszán, idehoztam a Ház elé egy esetet s itt, a képviselőházban mondottam meg, hogy Magyarországon az egyik szélső nacionalista szervezetben — névvel neveztem meg, most nem akarom újra felemliteni — szereplő egyik egyén a szovjet ügynöke. Errevon&tkozólag adatokat sorakoztattam fel a Házban, ha jól tudom, nevet akkor sem mondottam, hanem Huszár Károly képviselőtársamnak adtam át az adatokat. Délelőtt beszéltem a Házban és még aznap délután felkeresett az illető a lakásomon és azt mondta: Kérem, képviselő ur, akármit fog csinálni, akárhogyan fog engem leleplezni, meglátja, hogy én tovább ott maradok azon a helyen, ahol voltam. Az eredmény az lett, hogy az illető tovább is annak az újságnak maradt a munkatársa, amelynek munkatársa volt és vezércikkeket irt a baloldali polgári képviselők ellen. Miért 1 ? Azért, mert Magyarországon, sajnos, az utóbbi esztendőkben elégséges volt, hogy bárki, bármennyire kompromittált lett légyen a szélsőbaloldali forradalmakban, ha egy pillanatnyi átfordulással vörösről fehérre festette m^^át és a legszélsőbb jelszavakat vette ajkára, ezzel már teljes hitelt szerzett magának. Épen ezért Wolff Károly igen t. képviselőtársamnak egyet felelek és egyre hivom fel a minister, ur szives figyelmét, arra, hogy a bolseviki-agiitáció ellen elsősorban egy nemzet életében egyetlen lehetőség van: a nemzet összetartó erőinek mentől nagyobb fejlesztése, a súrlódási felületek csökkentése, a szélsőséges agitáció megakadályozása. A bolseviki-agitációval szemben azt mondom, hogy a belügyi kormányzat és a magyar kormány nagyon helyesen tenné, ha az oroszországi állapotokról helyes és objektíve megárt propaganda-iratokat küldene ki a nép közé az egyik oldalon, viszont a másik oldalon lehetetlenség az, hogy egyes szélsőséges jobboldali szervezetek, egészen kis, jelentéktelen, ma már, merem állitani, jelentéktelen szervezetek, amelyek mégis az egész nemzet életében kellemetlen ténykedéseikről ismeretesen, tovább működjenek. Végre itt volna az ideje, hogy a belügyi kormányzat ezen a téren is erélyesen foglaljon állást. Itt van például az ujabb egyetemi verekedések ügye. Én a magyar páneurópai egyesületnek nem tartozom a tagjai közé, de azért nem vagyok hajlandó elismerni, hogy az valamilyen nemzetellenes tendenciákat követne, mert hiszen a szervezetei mindenütt az egész világon megvannak. Ha ez a páneurópai egyesület gyűlést tart, megjelenik ott néhány egyetemi ifjú, akik mint a magyar államiság és a magyar nemzeti gondolat őrei óhajtanak a közéletben szerepelni és ott megtámadnak, megvernek embereket. Erre a magyar királyi államrendőrség ezeket az ifjakat egyszerűen, mint' közesendháboritókat, hol 5 pengőre, hol 10 pengőre ítéli el. Vagy megtörténik az is, hogy ezek a bátor emberek — mert ők olyan bátrak, hogy képesek negyvenen is nekimenni négy embernek — megtudják, hogy egy kávéház különtermében négy ember, négy nem destruktív, hanem nagyon is 'konstruktív jellegű ember feketekávé mellett barátságosan elbeszélget a páneurópai gondolatról, erre megjelennek ós betörnek a kávéházba, elszedik ezeknek az embereknek jelvényét; azokat az egyetemi hallgatókat pedig, akik a páneurópai mozgalomban benne vannak, megverik az egyetemen. Hát,