Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-51

260 Az országgyűlés képviselőházának amelyek pontról-pontra körülírják ezeket a kötelezettségeket és jogokat. Most azt kérdezem, ezideig mondhatjuk-e azt, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén királyság magyar véreinkkel szemben—akik, ha nem is nagy számmal, sőt mondjuk, legkisebb számmal maradtak ott a három utódállam közül, de az mindegy, itt az elvről, a kisebbség jogvédelméről van szó — kötelezettségeit teljesítette? Előre is rektifikálást, vagyis elnézést kérek az esetre, ha olyan adatokat citálnék, amelyek túlhaladottak, mondjuk, fél év óta. Tudniillik az én adatim 1926 végéről valók. A külügyminister ur mindenesetre jobban tudja, mint én, hogy milyen a helyzete a kisebbségi magyaroknak a Szerb-Horvát-Szlovén királyságban. De ha valamelyik adatomat már túlhaladta volna is az idő és más intézkedés történt volna, ez nem változtat azokon a nagy igazságokon vagy jobban mondva igazságtalanságokon, amelyek alatt ma még magyar testvéreink nyögnek. A S. H. S. királyság politikai életének és a magyar kisebbségünknek egyik legnagyobb, közvetlen ismerője: Gáj József, még néhány hónappal ezelőtt is le merte irni nemcsak magyar nyelven, de most már román és francia nyelven is megjelenő magyar kisebbségi folyóiratban a következőket (olvassa): »Az utódállamokba került magyar kisebbségi nemzetek közül a Jugoszláviában élőnek van a legszomorúbb sorsa. Sem politikailag, sem egyházilag, sem az iskola szempontjából még azon a fokon sem áll a szerbek, horvátok, szlovének uj királyságában, amelyen a romániai vagy a csehszlovákiai magyarság vergődik. A S. H. S. magyarsága hét év után, még ma sem léphetett ki emberi, kisebbségi és állampolgári jogainak védelmében a délszláv állam országos politikájának harci porondjára, szabadon megszervezkedve és tökéletesen kiépített egységben«. Elismerem, hogy változás van az utolsó esztendőkben. Nem akarok semmit igazságtalanul vagy sötét színekben • festeni. Tudom, hogy különösen az uj kormány, amely most alakult és amely, ugy látszik, uj utakon akar menni és azért is függetleníti magát a parlamenttől, — ez talán a magyar kisebbségi kérdést még nagyobb rokonszenvvel fogja főleg abban az atmoszférában kezelni, amelybe most belekerültünk. Ezt mind koncedálom, de tény az, hogy még a múlt esztendő utolsó hónapjáig is nagyon sérelmes rendelkezések voltak érvényben és olyan szomorú volt a helyzet, amint arra itt most általánosságban rámutattam. Utalok arra, hogy maga a mi külügyministeriumunk két esetben élt már a Szerb-HorvátSzlovén királyságban hozott rendelkezésekkel szemben óvással, hogy a magyar kisebbséget megvédje. Ezek ugyan még 1922-ben és 23-ban történtek. Az elmúlt év azonban bármennyire válságos is volt ennek az uj államnak életében, úgyhogy sok kérdéshez talán nyúlni sem tudott, amelyhez akart, mégis bizonyos az, hogy egyetlen olyan törvényt nem hozott, amely a kisebbségek jogát védené. Ellenkezőleg, minden törvény az elszerbesités célját szolgálja. És a nemzeti kisebbség szempontjából, ha a szerb törvények és rendeletek után itólek, azt kell mondanom, hogy Mello Franconak, — aki, mint tudjuk, a Nemzetek Szövetségében azt mondotta, hogy az uj államokban a nemzeti kisebbségek, ha nem asszimilálódnak, halálra vannak kárhoztatva — mondom, Mello Pranconak hűségesebb követői, mint 51. ülése1927 május 20-án, pénteken. Jugoszláviában a rendeletek és a törvények, nincsenek. Itt van az a tény, hogy az összes magyar nép- és középiskolákat megszüntető rendelkezések még mindig érvényben vannak. A magyar kultúrának olyan háttérbe szorítása ez és olyan elvétele a levegőnek, hogy az a kis számú magyar kisebbség, amely ottmaradt, élni se tudjon, hogy ezt bővebben nem kell magyaráznom. Itt van a vallási szempont. A katholikus magyarságnak jogrendi biztonsága teljesen labilis. Azután a birtokreformmal kapcsolatban a patronátusi terheknek rendezése vagy inkább nem rendezése ugy történt, hogy tulajdonképen az autonóm hitközségek tönkremennek, a vallási élet a magyar autonóm katholikus hitközségekben emiatt ezer teher alatt sínylődik és ezért nem tud lábraállni az autonómia. Még rosszabb a protestánsok helyzete, különösen a lutheránusoké, mert — ugy gondolom — azok vannak ott lényegesen nagyobb számban. Nekik is az a helyzetük, hogy például nem tudnak papot kapni, mert protestáns teológia nincs Jugoszláviában, és nem engednek be magyarul beszélő papot, protestáns lelkészt, aki a hivek lelkiszükségletéit el tudná látni, így áll a magyar kisebbség vallási tekintetben. Itt van a földreform nagy ügye. Tudjuk, hogy a földigénylők közül a magyarokat egyenesen kizárták és jóllehet, hogy a földreform azóta többször revízió alá vétetett, azon máig sincs semmiféle változtatás a magyarok javára. A szkupstina előtt van egy javaslat, — szintén agrártörvény — amelynek a második fejezetben foglalt 21. §-a még most is ilyen kizáró intézkedést tartalmaz. Azután itt van a haszonbérleti dolog. A haszonbérleti kártalanítást sem kapták meg a kisebbségi magyar birtokosok. Egyáltalában az a helyzet ezekben az államokban! majdnem mindenütt, de különösen Jugoszláviában, hogy nem általános érvényű törvények vannak, hanem nyelvterületenként érvényesülő rendelkezések, így pl. az u. n. Vajdaságban^ ahol a magyarság lakik, ez a birtokreform már végre van hajtva olyan elvek szerint, amelyek a magyar földbirtokosok kipusztítását célozzák. (Ügy van!) Fel kell hoznom még a politikai ós állampolgári szempontokat is. T. i. nincs egy olyan országos törvény még most sem, amely az állampolgárságot szabályozná. Ezáltal az a helyzet következik be, hogy a magyarságnak 50—-66 százaléka politikai, polgári jogaival sem rendelkezhetik s a választási névjegyzékbe fel sem vehető. Az a kis magyarság hogyan vivja meg a. maga politikai harcát, hogyan védje meg az ő kisebbségi jogait? Nincs meg a községi és megyei autonómia sem a Vajdaságban, holott más országrészekben ez megvan. Vagy itt vannak pl. a társadalmi vonatkozású ügyek. Csak egyet említek fel, pl. azt, hogy a magyar színészet nincs engedélyezve, pedig tudjuk, hogy végre is a színjátszás mindenütt a nemzeti érzésnek ápolója és nagy támasztéka. Továbbá az elvett egyesületi helyiségeket és a magyar könyvtárakat, amelyeket elkoboztak, még ma sem adták vissza. Most van a középiskolai javaslat a nemzetgyűlés előtt. Meg kell jegyeznem

1

, hogy a SzerbHorvát-Szlovén királysággal kötött kisebbségi szerződések annyiban különböznek a romániai és cseh-szlovákiai szerződésektől, hogy a SzerbHorvát-Szlovén királyság nincs kötelezve iskolát engedélyezni a középfokon a nemzeti kisebb-