Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

Az országgyűlés képviselőházának maguk is egészen nyíltan megmondják mindazokat a hibákat, amelyeket a túlsó oldalon a pénzügyi politikában látnak, s megmondják, hogyha ők kerülnének a pénzügyministeri székbe, bizony egészen másképen volna minden. Én, tehát azt, amit a pénzügyminister ur mond a tárca átadásáról, nem veszem túlkomolyan, mert hiszen a pénzügyminister urnák eszeágában sincs, hogy lelkiismeretét felköltse, mert tudja, hogyha lelkiismerete felébred, akkor annak sugallata alatt kénytelen volna komolyra váltani azt, hogy a pénzügyi tárcát átadja másnak, akiben több érzék van a dolgozók iránt, a szenvedő és nyomorgó magyar adózó polgárság iránt. A pénzügyminister ur szilárdnak érzi magát, azért enged

1 meg ilyen tréfákat az ellenzékkel szemben. De nemcsak az ellenzékkel szemben; a pénzügyminister ur különböző felszólalásaiban, például amikor a forgalmiadó eltörlését követeltük, kedélyes hangon és formában idemondotta, hogy: márpedig a forgalmiadó még száz, év múlva is meglesz. Valószínűleg ugy képzeli magát a pénzügyminister ur, mint India partján Gibraltár: voltam, vagyok és leszek továbbra is a forgalmiadóval együtt. (Simon András: Mióta van Gibraltár India partján? — Élénk derültség jobbfélől.) Afrika partján van. (Viczián István: Nem is Afrikában van, hanem Európában! — Élénk derültség jobbfélől.) Nálam megbocsátható, mert én tudom, hogy hol van. Én voltam ott, képviselő ur, tehát ez a nyelvbotlás megbocsátható. Mondom, a pénzügyminister urnák ez, az érzéketlensége magyarázza azt a magatartást, amelyet a pénzügyminister ur tanusit mindazon sérelmek dolgában, amelyet itt ismételten felhoztunk. (Bud János pénzügy minister: A képviselő urat szoktam példának odaállítani, mint akinek a panaszait elintéztem.) Parancsol, minister ur? (Viczián István: Át akarja adni ia tárcáját! — Derültség. — Csontos Imre: Tudja, hogy nem komolyan beszél!) Majd mindjárt bebizonyítom a képviselő urnák, hogy mennyire komolyan beszélek. Csak türelmet kérek. A pénzügyminister urnák ezt a kegyetlenségig menő érzéketlenségét azután az alantasai is gyakorolják künn az országban. Különböző pénzügy igazgatóságok a legkíméletlenebb, legkegyetlenebb módon vexálják, gyötrik és kinozzák az igazgatóságuk területén adózó polgárokat. Csodálatos, hogy ilyen esetekről a t. túloldal részéről, az egységespárti képviselő urak részéről nem igen hallottunk. (Zaj jobbfélől,) A t. képviselő urak a túlsó oldalon egyszerűen elhallgatnak olyan eseteket, amelyekre azt lehet mondani, hogy: vérlázító. A t. egységespárti képviselő urak elhallgatnak olyan eseteket, amelyéket képviselői minőségüknél fogva kötelesek volnának az ország színe előtt feltüntetni. (Kabók Lajos: Nem akarnak kellenTieitlenkedni a minister urnák!) Nem halottam pl. a túlsó oldalról egyik zalamegyei képviselőt sem beszélni arról, ami legutóbb Nemassíándorházáni történt. Márpedig, ha valamit ide kell hozni az ország szine elé és orvoslást, elrettentő példát, megtorlást kérni a minisfertől, hogy az adózókkal szemben ilyen kíméletlen és lelketlen eljárást ne tanúsítsanak, akkor a nemessándorházij eset ennek egyik iskolapéldája. Nem tudom, a pénzügyminister ur tudja-e ezt? Valószínűleg nem tudja és> aizért méltó.z-tas48. ülése 1927 május l7-en, kedden. 111 sóg megengedni, hogy röviden elmondjam. Nemessándorháza Zala megyében fekszik, a vasúti állomástól jó messzim Rendkívül szegény lakosság lakik ebben a kis faluban, körülbelül 900-an élnek ott. Közvetlenül mellettük van egy hatalmas nagybirtok, gróf Teleki Tibor 5000 holdas birtoka. (Felkiáltások jobbfélől: Az még nem is olyan nagy!) A falu népének túlnyomó része a birtokra jár dolgozni, tehát cselédnéfp, a másik része pedig apró kis törpebirtokos, egy-két holdból él. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ők is ugy, mint az, ország dolgozó népe mindenütt, nemi tudják az adót pontos időben befizetni, tehát adóhátralékuk vani Mi történik erre? A zalaegerszegi pénzügyigazgatóság meginditja a zálogolást és a zálogolás után nemsokára újra kiszáll és> a végrehajtást foganatosítani kivánja. Megjelent tehát a múlt hó 27-én és 28-án. a kitűzött árverések megtartásiára egy pénizügyi tisztviselő, négy hajcsár és még egy csomó feltűzött sz^uronyu csendőr és meg akarták kezdeni az árverést. Természetesen a fórfiaik megrettenve, a faluból elmentek és csak az, asszonyok maradtak a községben. (Kabók Lajos: Minek az a sok csendőr?) Az asizonyok a gyermekeket ölükbe vették és ugy mentek a gyermekekkel együtt a pénzügyi tisztviselő elé és kérték: irgalmazzon, kegyelmezzen nekik; lásisia be, olyan szegények, hogy még a gyermekeknek sem tudnak enni adni, gyermekeik meztelenek, merti nincs keresete: a falu népének, tehát ne tartsák meg az árverést. A pénzügyi tisztviselő erre kiadta az uasitást, hogy az árverést pedig meg fogják tartani. A falu népe összeszaladt, mert valaki félreverte a harangot. A 30—40 csendőr körülfogta a pénzügyi tisztviselőt, a hajcsárokat és mindazokat, akik a megkezdendő árverésnél mint hivatalos közegek óhajtottak szerepelni és természetesen nem engedték őket agyonütni. Az asszonyok és a gyermekak, akik otthonmaradtak, az életükhöz ragaszkodtak akkor, amikor nem akarták engedni, hogy a pénzügyi tisztviselő elvigye az utolsó falat kenyérrevaló lisztjüket 'és tehenüket, mely kell a gyermekek élelmezésére. (Simon András: De hiszen azt nem is szabad elvenni!) Természetes, hogy nem szabad és mégis megcsinálják. (Viczián István: Talán nem égésen igy történt! — Simon András: Ne hagyja magát félrevezetni a képviselő ur! Ne hagyd magad Schlesinger! — Derültség.) A pénzügyi tisztviselők és a csendőrök látták, hogy az egész község fel van háborodva a kegyetlen magatartás miatt, tehát visszavonultak, nem foganatosították az árverést. Ellenben ugyanazon éjjel hajnalban ismét megjelent négy csendőr és házról-házra járva összeterelt körülbelül 34 asszonyt. Ezeket összekötözték, összebilincselték és bekísérték a községházára és megindult a vallatás. A hajnali órákban és^ reggel öt óra tájban jöttek a falu gyermekei és sírva könyörögtek a csendőröknek, hogy adják vissza az édesanyjukat. (Kabók Lajos: Miért vitték el őket? Azért, hogy nem tudtak adót fizetni? Botrány! — Zaj.) Csak amikor hajnalban az egész falu talpon volt, engedték ismét szabadon az aszszonyokat és hagyták abba az eljárást, amelyet ez alkalommal újra meg akartak kezdeni. (Kabók Lajos: Botrány. — Zaj.) Kérdezem én az igen t. pénzügyminister urat, hogy szabad-e a magyar adózókhoz a földhözragadt szegény, falusi néphez ilyen durva, kiméletlen, kegyetlen kezekkel hozzányúlni? Nem az lett volna-e a kötelessége a zalaegerszegi pénzügyigazgatónak, hogy ta-