Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

Az országgyűlés képviselőházának. idestova egy évtizede szakadatlanul munkában van, a pénzügyi tisztviselők késő estig szakadatlanul dolgoznak, feláldozták szabadságukat, ünnepnapjaikat a köznek, nyomorogva dolgoztak a közért becsületes kötelességtudással. E mellett nem lehet szó nélkül elmenni, nem. lehet elmenni anélkül, hogy meg ne hajtanok az elismerés lobogóját. Végre nyugvópontra kell jutnia a pénzügyi közigazgatásnak. Lehetetlen állapot az, hogy pénzügyi törvényeink évről-évre változnak, a kötetes utasítások, a rendeletek olyan tömege érkezik az alsó hatóságokhoz, hogy azokat még megtanulni sem győzik, nemhogy átvigyék az életbe. Bizonyos állandóság a szabályokban ós bizonyos egyöntetűség és következetesség a végrehajtásban könnyebbülést fog jelenteni a tisztviselőkre s megkönnyebbülést fog előidézni az adózó polgárságnál is. Az nem lehet végcél, hogy a tisztviselők ezrei görnyedjenek nap-nap mellett az akták légiói alatt s ne legyen idejük magasabb kikép'zésre, elvi 'szempontok tanulmányozására, keresésére, kutatására és azoknak érvényesítésére ós hogy állandóan fejük felett lógjon a hátraléki kimutatás pallosa, de amellett a hátralék tengernyi legyen. Ebből senkinek sincs haszna, mert ez papirosközigazgatás, ebből a kincstár pénzt nem lát. AprócseprŐ ügyeket olyan halálos komolysággal intéznek, mintha az a legfőbb állami cél volna. Nem komoly dolog az, hogy bagatell összegek miatt a papirost és tintát s drága idejüket pocsékolják. Megesik, hogy az adózó évek múlva kap fillérekre zsugorodott összegekről öles határozatot, megterhelve egy sereg hatóság munkáját. A pénzügyministermm óriási pénzügyigazgat ósággá alakult, amely olyan ügyeket intéz, amelyek nem méltók a kormányzati hatóság tekintélyéhez. A laikus talán el sem tudja képzelni, hogy egy ilyen magas, illusztris hatóságnál, mint a pénzügyministerium, nem történik gondoskodás a tisztviselők továbbképzéséről. Ezek a tisztviselők nem tudnak szakkönyveket vásárolni s még a Pénzügyi Közlönnyel sem látják el a fogalmazási kar minden egyes tagját, hanem csak egyes osztályokat. Nem történik gondoskodás arról, hogy nyelvismereteiket gyarapítsák, nem történik gondoskodás arról, hogy az arra hivatott tisztviselők külföldre küldessenek tanulmányútja. Egy ilyen illusztris hatóságnak nincs törvény- j előkészítő osztálya, márpedig enélkül nem lehet egyöntetű szabályalkotásról szó. A tisztviselők ugyan este nyolcig ülnek a hivatalban, de idejük javarésze olyan hátralékok feldolgo

7 aásával telik el, amelyek abból származnak, hogy a ministerium. minden hatáskört magához ragad, adminisztrál és kormányoz. Pénzügyi politikánk előtt nagy feladatok állnak a jövőben. A községi adózás kérdése, hozadéki adóink elejtése vagy átalakítása, a személyi adórendszer érdemleges, igazságos végrehajtása mind a jövő kérdései. A forgalmi adózás véglegesen fenn nem tartható, mert igazságtalan. Illetékrendszerünk sem tartható mai kaotikus állapotában. Jövedéki büntetőrendv szerünk már ötven év előtt is megérett a pusztulásra, mert elavult pátensekkel, harminc éves utasításokkal már nem lehet igazgatni. Sok teendő van minden téren; kérésem csak az, hogy nagy elvi jelentőségű kérdések megoldásához pedig idő kell. Nem tartható fenn a gyors szabályalkotásnak rendszere sem. Ez jó volt a vajúdás átmeneti idejében, de amikor már pénzügyi helyzetünk nyugvópontra jutott, ne izgassuk a köz48. ülése 192? május l¥-én, kedden. 1^5 igazgatást és az adózó közönséget folytonos kísérletezéssel. Egy félig bevált, de az, életbe átment utasítás jobb, mint annak évről-évre javitott és bővített kiadásban való megjelentetése. Elvégre be kell látni, hogy az életet nem lehet agyonkodifikálni, tagyonszabályozni. Hagyjuk az életre és a biróságra a hézagok kitöltését. Pénzügyi politikánk fokozottabb erőkifejtésre készül. A szükségletek növekedni fognak, ez a terhek emelkedését fogja maga után vonni. Arra kell törekednünk, hogy gazdasági életünk s a kereseti lehetőségek megjavulása előbb következzék be, mint a terhek emelkedése. A terhetk elosztásánál pedig legyünk igazságosak: igazságosságra és arányosságra törekedjünk minden foglalkozási ág között és mint egyedüli szempont álljon előttünk a teherviselési képesség. Méltóztassék megengedni, t. Ház, hogy egy aránytalanságra miutassak rá, amely jelenleg fennáll a kisgazdar és kisiparos-osztály között. Egy összehasonlitó kimutatás van előttem, amely szerint egy tizholdas kisgazdának 12 korona kataszteri tiszta jövedelem mellett évi összes adója 112 pengő 80 fillér. Ebből földadó 37 pengő 70 fillér, házadó 6 pengő 30 fillér, ez összesen: 44 pengő; a járulékos adók: 50%-os városi pótadó 22 pengő, 10%-os vármegyei útadó 4 'pengő 40 fillér, 16%-os községi betegápolási adó 7 pengő 04 fillér, mezőgazdasági kamarai illeték 75 fillér, rokkantellátási adó 60 fillér. A földmiveléshez szükséges két igavonó állat után közmunkaváltság címén jár á 14 pengő, ez 28 pengő; egy tanyaház után 4 kézinapszám, ez 6 pengő 40 fillér. Ezzel szemben egy iparosnak, akinek segédje nincs, de azért mint ilyen, megél a keresetéből, általános kereseti adója 40 pengő, kis házikója után házadó 6 pengő 30 fillér; járulékos adók összesen 16 pengő 59 fillér, közmunkaváltság 6 pengő 40 fillér, ami összesen 72 pengő 89 fillér. A kisgazda adója tehát ennek majdnem duplája. Ehhez még egyes községekben önkényesen kivetett adók, járulnak, amelyek igen gyakran előfordulnak a földbirtokos oisztály terhére. (Malasits Géza: Hogyan birják ezt? Mégis jól néznek ki!) Minden ujabb tehervállalás előtt, minden egyéb szükséglet kielégitése előtt a magyar törvényhozásnak, a társadalomnak egy becsületbeli adóssága van a tiszviselővel szemben. Pénzügyminister ur őszintén, ridegen, szépítés nélkül tárta fel a helyzetet. Ez becsületesebb dolog, mint teljesíthetetlen álmokat és illúziókat kelteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy ő sem értelmezte olyképen a helyzetet, hogy a magyar állami tisztviselői kar fizetésrendezési ügye most már nyugvópontra jutott. Az állami tisztviselők ma pengőben nem kapják meg megközelítőleg sem azt, amit békében koronában kaptak. Ilyen helyzetben az állami tisztviselői kar tartósan nem hagyható, ha csak nem akarjuk szellemi, erkölcsi és fizikai romlását, ez pedig a nemzet romlása volna. A legkevesebb, amit a nemzet köteles nyújtani tisztviselőinek, annyi fizetés pengőben^mint amennyit adott koronában. Ez olyan szerény kérés, amely elől kitérni nem lehet, amint arra fedezet lesz. Lehet, hogy egy fáradt nemzet hozta össze óriási többségünket, amint ezzel az ellenzék yádol. Akkor- ez a fáradt nemzet helyes életösztönével megérezte, hogy meddő jelszavak s a demagógia szenvedélye helyett alkotó munkára, csendes megerősödésre van szükség. Minden, ami ennek a megerősödésnek útjában áll,