Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

*Az országgyűlés hépviselöházánaJc tassék tehát megengedni, hogy szorosan e tárca keretébe tartozó egyes pénzügyi vonatkozású

1 kérdésekre mutassak rá, kikapcsolva azokat az egyébként általános vitában tárgyalni kivánt fontos kérdéseket, amelyeket nem tartok szorosan a pénzügyi tárca keretébe tartozóknak. A közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetével kívánok itt foglalkozni, a ténylegesek helyzetével épugy, mint a nyugdíjasokéval. Idesorozom természetesjen a 'tisztviselőket, az altiszteket, a munkásokat, a nyugdíjasokat és nyugbéreseket. Ezeknek ügyére akarom az ágén t. Ház és a kormány, valamint a t. pénzügyminister ur, figyelmét felhívni és cselekvésbe bírni. Köztudomású az a nagy elégedetlenség, amaely a közszolgálati alkalmazottaknál — nemcsak a tényleges alkalmazottak között, hanem a nyugdíjasok között is — úgyszólván már hangosan jelentkezik. Azokban a körlevelekben, amelyeket megküldték a kormánynak, az egyes reszortministereknek, a képviselőknek és amelyekről a sajtó utján az egész ország közvéleménye informácliót nyert, tudomást szerzett, mondom, az ezekben a köriratokban foglalt sérelmekkel, szerintena is jogos kívánságokkal, n'eni akarom a t. Ház figvelmét igénybevenni s a&okat felsoiriakoztatni, hanem tisztán és egyedül szerzett tapasztalataimra kívánom a t. kormány és az igen t. pénzügyminlister ur szives figyelmét felhívni. Ugy látom, hogy amint a közelmúltban sem történhetett meg, ma sem történhetik meg ennek a kérdésnek a gyökeres megoldása. Mert hiszen azt, amit a pénzügyminister urnák egyik t. elődje évekkel ezelőtt mondott, hogy tudniillik ezzel pedig a tisztviselőkérdés szerinte megoldatott, mint akkor mondottam, humor, teljesen osztozom a pénzügyminister ur álláspontjában, hogy ezt a kérdést a mai nehéz gazdasági helyzet miatt, sajnos, csak fokozatosan lehet megoldani, azonban szerintem mégis gyorsabban és nagyobb fokozatokban kellene ezt a kérdést megoldani. Nemcsak a tisztviselők érdeke ez, hanem az állam érdeke is, mert jólfizetett, megelégedett közszolgálati alkalmazotti kartól megkívánhatjuk a jobb, a tökéletesebb, a pedánsabb és az odaadóbb munkát. Én két okát látom a nagy elégedetlenségnek. Az egyik jelentkezik a közszolgálati alkalmazottak tényleges karánál, a másik pedig a nyugdíjasoknál. A ténylegeseknél

t ez az elégedetlenség nemcsak a fizetések elégtelensége miatti elégedetlenségben nyilatkozik meg, hanem megnyilatkozik különösképen a státus rendezésben lévő súlyos hibákban és mutatkozik abban az aggodalomban, hogy rövidesen még mindig eljöhet az az idő. — amint ők mondják — amikor ujabb elbocsátások lesznek. Ennek bekövetkeznie nem szabad. Az előadó ur azt mondotta, hogy a B-csoportban fokozatosan csökken a létszám és a B-csoport egy-két esztendőn belül meg fog szűnni. Én teljesen ellentétes állásponton vagyok, mint az általam igen tisztelt előadó ur, mert véleményem Szerint az a státusrendezés, amely a közelmúltban a 7000-es számú ministerelnöki rendelettel megalkottatott, teljesen hibás alapon^ hozatott létre. Ez a státusrendezés olyan hibákat rejt magában, amelyeket gyökeresen meg kell változtatni. Felhívom az igen t. pénzügyminister ur szives figyelmét arra, hogy egy státusrendézós csak akkor lehet helyes, ha az a meglévő helyzetnél jobb helyzetet teremt. Ez a státusrendezés ezt nem hozta meg, majd' később rátérek, hogy miért nem. Felhívom az 48. ülése 1927 május 17-én, kedden. 157 igen t. pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy a nagy közvéleményben — ezt nem vonatkoztatom a múltra, hanem a jövőre — fizetésemelésről és illetményrendezésről beszélnek. (Meskó Zoltán: Meg lesz!) Nagy tévedés! Sem a közszolgálati alkalmazottaknál, sem a nyugdíjasoknál fizetésemelésről, mint ilyenről, nem beszélhetünk, hanem beszélhetünk arról, hogy a mai nem elegendő fizetéseket és nyugellátási díjakat közelebb hozzuk a békebeli fizetésekhez. Ilyen értelemben... (Meskó Zoltán: Nem fontos, hogy milyen címen kapják. Csak megkapják mentől hamarább, az a lényeg.) Engedelmet kérek, én nem tudok attól a gondolattól szabadulni. Szerzett jogokat, törvényben biztosított jogokat tekintek bázisul és ebből indulok ki, hogy addig fizetésemelésről, nyugellátási díjak emeléséről nem beszélhetünk, míg törvényekben biztosított és szerzett jogai mind a nyugdíjasok, mind a tényleges közszolgálati alkalmazottaknak meg nem adatik. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy előbb a tényleges közszolgálati alkalmazottak helyzetéről beszéljek. Igyekezem beszédemet lehetőleg — a tárgy fontosságához mérten — rövidre összefoglalni. A magyar királyi kormány a közszolgálati alkalmazottak csökkent illetményét — hogy az ő szavaival éljek, havi fizetését — 1925. évben az úgynevezett 7000-es számú rendelettel rendezte. Az 1924. és 1925. évi ki nem elégítő fizetésrendezésnek alkalmával a pénzügyminister ur igen helyesen azt mondotta és azt hangsúlyozta, hogy a közszolgálati alkalmazottak helyzetén nemcsak a fizetések emelésével óhajt javítani, hanem igyekezni fog az illetmények vásárló képességét is emelni azáltal, hogy a drágaságot csökkenteni kívánja. Teljes egészében osztom, az igen t. pénzügyminister urnák ezt az álláspontját, mert a közszolgálati alkalmazottak, a ténylegesek és nyugdíjasok, & tisztviselők, altisztek és munkások helyzetét nemcsak az illetmények, nyugellátási díjak, munkabérek emelésével lehet jobbá tenni, hanem igenis a. drágaság letörésével, a drágaság megállításával, vagy még inkább annak csökkentésével. 1924/25. évi költségvetés keretén belül azonban, amikor az igen t. pénzügyminister ur energikusan lépett ennek a munkának^ megvalósítása útjára, hogy a drágaságot tényleg le is törje, az aranyalapon lakbér nélkül számított létfentartási indexszám az év elején 135, az év végén pedig 136 volt. Évközben felemelkedett 144-re is. Tehát konstatáljuk^ ém elismerjük azt, hogy az 1924/25. költségvetési évben az igen t. pénzügyminister ur átlagban < a drágasági hullámot megállította. Ha az évközben emelkedett is, az év végén csaknem ugyanarra a pontra szállt vissza, ahol az év elején volt. 136-ra. Az 1925/26. évi költségvetés keretén belül a drágaság nem emelkedett, a pénzügyminister ur ez irányú ténykedése tehát valóban eredményes volt: 135%-róla költségvetési év végén 116%-ra szállt le a létfentartási indexszám, sőt volt egy nagyon rövid idő, egy-két hét, (Zaj jobbról. — Halljuk! Halljuk!) amikor ezt az indexszámot az igen t. minister ur 115-re tudta leszorítani. 1926 május hó óta azonban ez az indexszám rohamosan emelkedett és ha méltóztatik figyelni, igen t. pénzügyminister ur, — mint ahogy meggyőződtem tárgyalásaink alkalmával, hogy figyelte a pénzügyminister ur — a közszolgálati alkalmazottak viselkedését, azt méltóztatik látni, hogy ebben az időben nem tizével, hanem tíznek a sokszorosával kaptunk elismerő levele21*