Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

142 Az országgyűlés képviselőházának mint pedig a magasabb nyugdíj százalékokat illetőleg, amelyeket a tanitóság számára megállapítottak, az egész vonalon segíteni kell. Ezt a kérdést röviden összefoglalva, — bár erről a kérdésről sokkal többet kellett volna a tanitóság érdekében elmondanom^— a kultuszminister ur és a kultuszkormány elé terjesztem, hogy ezt is, mint a magyar kultúrának egyik fájó sebét, gyógyítsa meg, hogy a kultúra teljesen ép és egészséges legyen és ugy szolgálja a magyar nemzet javát. Elnök: Szólásra következik 1 Griger Miklós jegyző: Haller István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Esztergályos János! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A néptanítók anyagi helyzetéről már sok szó esett ebben a Házban. Én a t. kormány figyelmét bátor vagyok felhívni a Statisztikai Hivatal legutóbbi kimutatására, amelyben az indexszámok emelkedését, vagyis a megélhetési költségek emelkedését mutatja ki. Majdnem 3%-kai emelkedtek az utolsó negyedévben a megélhetés költségei. Mármost kétségtelen az, hogy az állam minden tisztviselő-kategóriának, minden állami alkalmazotti kategóriának egyidőben, egyszerre, a jelen viszonyok között nem javíthatja a fizetését olyan mértékben, amilyen mértékben azok azt joggal elvárhatnák. Figyelembe kell azonban a tanitóság kérdésénél venni azt, hogy azok már alapjában véve igen kevés fizetést kapnak. Az a körülmény, hogy közülök egynéhányan a VII. fizetési osztályba emelkedhetnek, a nagy tömeg nyomorát egyáltalában nem enyhíti. És miután ezeknek a tanférfiaknak a tudására, szorgalmára, munkakészségére van bízva a magyar ifjúság, szükséges, hogy ezeket jobban díjazzák. Ennek következtében bátor vagyok a következő indítványt tenni (olvassa): »Az 1. rovatnál javaslom a tanítók fizetésére előirányzott 13,468.448 pengőnek 20%-kal való felemelés ét.« Ez tehát azt jelenti, hogy a tanítók fizetése 20%-kal emelkednék. Azt hiszem, ez igen méltányos javaslat és a mai viszonyok mellett pénzügyileg sem ró az államháztartásra olyan terheket, amelyeket az államháztartás nem birna el. Ha most még az általános vitánál tartanánk, rá tudnék mutatni egy pár nagyon felesleges tételre, amelynek elhagyásából bőyen lehetne pótolni azt a 20%-ot, amelyet én javasolni bátor voltam. Egyébként majd az appropriációnál leszek bátor erre rámutatni. Most csak ismételten kérem a t. Házat, hogy javaslatomat elfogadni méltóztassék. Ezekkel kapcsolatosan bátor vagyok a kultuszkormány figyelmébe ajánlani, hogy azok az iskolák, amelyekben németül is kell tanitani, meglehetősen hiányosan vannak tanítókkal ellátva. A kultuszminister ur ma délelőtti beszédében mindannyiunk nagy örömére kijelentette, hogy az analfabéták száma örvendetesen csökkent. Sajnos, meg kell állapitanom a minister ur előadásával szemben, hogy azokon a vidékeken, ahol a magyar és német lakosság vegyesen lakik együtt, főképen Budapest környékén, az analfabéták száma nemhogy csökkent volna, hanem az 1923. évi 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőú. 110.478-as rendeletnek egyenesen elhibázott konstrukciója és ennek f még elhibázottabb keresztülvitele következtében az analfabéták száma még inkább emelkedett. Emelkedett azért, mert az a német oktatás, amelyben a német anyanyelvű tanulók részesülnek, egyáltalában nem megfelelő. Ez a rendelet ugyanis a német oktatás tekintetében háromféle típusba osztja az iskolákat. Az oktatás az A, B és C típusok szerint különbözőképen történik. Az A tipus kizárólag német és csak mint mellóktantárgyat tanítják a magyart a népiskolában. Ezt alig egy-két nyugatmagyarországi községben tudták életbeléptetni. A B tipus az, amely nagyjában megfelel a kívánalmaknak, ment hiszen az a fontos, hogy a németajkú gyermek jól tanuljon meg magyarul amellett, hogy a saját anyanyelvén is annyi kultúrát szerez a népiskolában, amenynyire szüksége van. Mármost a B típusról szóló r éned elet maga is elhibázott, mert azt mondja, hogy az anyanyelven, tehát ez esetben németül kell tanítani a természetrajzot, a fizikát, a kémiát, a gazdaságtant, a rajzot és a kézimunkát, magyarul és németül kell tanítani az írás- és beszédgyakorlatokat, a számolást és az éneket. Kizárólag magyarul kell tanítani a magyar nyelvet, ami természetes, a földrajzot, a történelmet, a polgári jogokat és a testgyakorlatokat. Mármost teljesen elhibázott ez a rendelkezés azért, mert a tanító ezt a rendelkezést nem tudja betartani, amennyiben a népiskolában például sem vegytant, sem ilyesmit nem, tanítanak. Ennélfogva sokkal célszerűbb volna, ha a tanítókat először jól megtanítanák németül, hogy a német anyanyelvű gyerekkel német anyanyelvén keresztül meg tudja értetni, hogy mennyire fontos és szükséges neki magyarul megtanulni és amellett német nyelven is annyi kultúrát tudna hozzá jutatni, amennyi szükséges volna ahhoz, hogy anyanyelvét ne felejtse el. Ez áll tehát a tanítóképzésre. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kultuszkormány azt az igéretét, amelyet annak idején tett, hogy ennek a rendeletnek végrehajtásával kapcsolatban gondoskodás fog történni arról, hogy elegendő német nyelvet biró tanító álljon rendelkezésre, a mai napig sem váltotta be. Rendkívül kevés azoknak a tanítóknak a száma, akik annyira bírják a német nyelvet, hogy a gyermekeket ennek a rendeletnek alapján anyanyelvükön taníthatnák. Mármost ebből előáll az a helyzet, hogy valami zagyvaléknyelvet tanulnak azok a gyermekek. Magyarul nem tudnak megtanulni, németül meg már elfelejtenek. Olyan zagyvalék nyelven beszélnek, hogy az, akinek alkalma van a Budapest-környéki sváb falvak ifjúságával beszélni, valósággal elszörnyüködik a bábeli nyelven. Ennek keletkezése anak tudható be, hogy ezt a rendeletet nem hajtották végre, s a kultuszkormány nem gondoskodott arról, hogy elegendő német nyelvet biró tanerő álljon rendelkezésre. Ugyanez áll a tankönyvekre. Németnyelvű tankönyv mai napig sem jelent meg. Azelőtt volt egy kitűnő német tankönyv, Lamács Lujzának a tankönyve, amelyet azonban, mert nem volt elég antiszemita és nem volt egyoldalú beállításban megírva, mellőzték, azt mondván rá, hogy destruktív könyv, noha teljesen tárgyilagos és pedagógiailag is igen kitűnő tankönyv volt. A régit mellőzték, uj könyvet nem csináltak s ennek következménye, hogy a német községekben az analfabéták száma nemhogy csökkenne, hanem ellenkezőleg, emelkedik.