Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
"Az országgyűlés képviselőházának 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. 119 A Szépművészeti Múzeum vásárlásaira a beruházásokból 100.000 pengőt bocsáthattam rendelkezésre, azonkívül az élő magyar művészet számára külön muzeumot létesítettünk, (Helyeslés) mert nemcsak a múltnak műveit kell összegyűjtenünk, hanem az eleven életét is. Ha egy idegen idejön, az elsősorban a képzőművészet iránt érdeklődik s ezért az u. n. régi Műcsarnokot átadtuk a Szépművészeti Múzeumnak, amely ott az élő magyar festők és szobrászok műveiből létesített egy muzeumot, amelyet a napokban nyitunk meg. Csak 100.000 pengő fog rendelkezésre állni kép- és szobor vásárlásokra — sajnos nagyon kevés — de ebből is szeretnék képeket adni a külföldi követségeknek. (Helyeslés.) Eddig azt kérték tőlem, hogy a Szépművészeti Múzeum állagából adjak, de onnan csak leltári tárgyakat adhatnék, tehát kevésbé jókat, de nekem az a célom, hogy az élő és legfiatalabb magyar művészek műveiből valóságos művészi árumintaraktárakat létesítsünk követségeinken, (Helyeslés.) hogy az ott megjelenő és járókelő idegenek lássák az élő, fejlődő magyar művészetet, legjobb mestereinek alkotásait. (Helyeslés.) T. Ház! Elérkeztem sajnos igen hosszura nyúlt felszólalásom végéhez. (Halljuk! Halljuk!) Nagyrabecsült porosz kollegám, dr. Beeker idei budgetbeszédében azt mondotta, ohgy nem igazak azok az állitások. mintha Németországban a művelődés hanyatlásban lenne és büszkeséggel és hálával állapítja meg, hogy sem a német birodalmi gyűlés, sem az országgyűlés sohasem tagadott meg anyagi eszközöket, amelyek kulturális célokat szolgáltak volna. Én is hálával mondok ugyanilyen köszönetet ugy második nemzetgyűlésünk emlékének, mint ennek az országgyűlésnek, hogy soha a magyar kultúrától anyagi eszközöket meg nem tagadott, sőt ellenkezőleg, engem különféle oldialokról mindig csak biztattak további szükséges hitelek felvételére. De mivel divatba jött — ami ellen tiltakozom — hogy erre, a mi kis, maradék Magyarországunkra ós az ezen a maradék Magyarországon verejtékes munkával dolgozó férfiakra a régi Nagy-Magyarország piedesztáljáról bizonyos fokig lefelé tekintenek, nekem ezzel szemben azt kell mondanom, hogy sohasem nyilatkozott meg Magyarországon annyi megértés a kulturális kérdések iránt, mint épen ezen a maradék Magyarországon. Ez nem volt mindig igy. Itt van nálam az 1875. évi képviselőházi napló — érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni — (Halljuk! Halljuk!) Trefort akkor kérte az első hatezer forintot Zirzen-iskolájára, amivel jóformán megteremtette a magyar nőnevelés alapját s akkor azért, mert hatezer forintot mert kérni, azt mondták, hogy evvel a költekezéssel hazafiatlanul viselkedett. (Felkiáltások: Hallatlan!) S legyen szabad egy személyes kérdésre is rámutatnom. Azt hiszem, valamennyien egyetértünk abban, hogy ez a parlamenti épület egyike Európa legszebb épületeinek (Ugy van! Ugy van!) és hálát kell adnunk a jó Istennek, hogy megvan, mert ilyent sohasem tudnánk többé emelni, de viszont, hogy megvan, ez becsületet hoz a magyar névre. Ez az építkezés egész iparágakat, egész művészeti ágakat foglalkoztatott több, mint egT évtizeden át. Én fiatal fogalmazó voltam a miniszterelnökségen, amikor Steindl Imre, a parlament megépítője, a ministerelnök által meghívott nagyszámú képviselőknek először bemutatta ezt az épületet. Akkor a nagy művészt ugy leszólták azért, hogy ilyen nagyot mert tervezni,' hogy ez a nagy művész sirvafakadt és — mi mentünk a menet végén — azt mondotta, hogy ő mindig istenfélő ember volt, miért kárhoztatta az Isten arra, hogy ezt a mai napot meg kellett érnie, amikor ezt az alkotását a filiszteri szellem a sárba rántotta. A múlt tehát nem tobzódhatik abban, hogy ő nagyot alkotott. Bizony mondom, hogy ez a jelen, ez a trianoni Magyarország sokkal több megértést mutat a kulturális kérdések megértése iránt, mint amennyit mutatott az a sokat hánytorgatott magyar múlt, (Ügy van! Ugy van!) mert 1867-től 1918-ig a kultusztárca beruházásokra összesen 190 millió aranykoronát kapott, az én miniszterségem idejében pedig — korábban a pénzügyi nehézségek miatt nem lehetett mozdulni, azért csak ezt az időt számitom — eddig 37,500.000 pengőt, ebben a budgetben pedig 23,000.000 pengőt, összesen tehát 60,000.000 pengőt fordítottunk erre a célra. Ha ezt megszorozom hárommal, — mert hiszen háromszor akkora országról volt szó — akkor ez 180,000,000 pengőt jelent; a kiegyezés korától a háború végéig pedig kulturális célokra összesen 190,000.000 aranykoronát fordítottak. A leghatározottabban elhárítom magunktól azt, hogy rólunk, ennek a szerencsétlen nemzedéknek fiairól azt lehessen mondani, hogy itt kulturális téren visszaesés van. Ilyenről beszélni sem lehet s ez ellen énugy protestálok, mint ahogy Beeker protestált Poroszországban. (Helyeslés.) A kultusztárca ezidei kezelésében 23,900.000 nengő áll rendelkezésre beruházási célokra. Ebből az összegből fogunk alkotni. Nem sok, de jó beosztás mellett elég. Nálunk a multakban különösen okos ember számba ment az, aki meg tudta magyarázni, hogy valamit miért nem lehetne megcsinálni. Mi nem ilyen negatív embereket keresünk, nekünk pozitív emberekre van szüksáégünk, (Ugy van! Ugy van!) Én munkatársaimat is ugy válogatom meg, hogy azok is és jómagam is. a magyar nemzet p nagy létkérdésére ' igennel válaszolhassunk. Ehhez a nagy igenhez, ehhez a magyar igenhez kérem a képviselőház támogatását. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon, a közérten és a baloldalon. — A szónokot #?ámosan üdvözlik.) ^l"ök: Szólásra következik 1 ! Urbanics Kálmán jegyző: Maday Gyula! Maday Gyula: T. Képviselőház! Amit mondani akarok, itt, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem címénél mondom el, de mondanivalóm voltakénen az összes főiskolákra fognak vonatkozni. Haller István igen t. képviselőtársam előbbi felszólalásának aktualitásából kifolyóan ki kell jelentenem, hogy én a budapesti Tudományegyetem címében végtelen tisztelettel és respektussal látom a magyar stílusművészet nagy géniuszának: Pázmány Péternek nevét, (Éljenzés a jobboldalon.) épugy, mint ahogy meg vagyok győződve arról, hogy a magyar katholikus társadalom szintén ilyen respektussal nézi gróf Tisza Istvánnak, ennek a mártír magyarnak a nevét a debreceni tudományegyetem homlokzatán. Engem ebben a tiszteletben Haller István tisztelt képviselőtársam mai felszólalása egyáltalában nem zavar meg. Bár őszintén nvilatkozva, jobban szerettem volna, ha az a felszólalás meg se történt volna. Folyóiratokban megjelent cikkek, egyházi gyűléseken elhangzott nyilatkozatokra való válaszadás, azt hiszem, legstilszerübben folyóiratok hasábajain és az egyházi
