Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
Az országgyűlés képviselőházának A nemzetek erkölcsi nevelését — amely a konzervatív államférfiak felfogása szerint csak vallásos alapon történhetik meg — nemcsak az iskolában látják el. hanem az iskolákon kiviil is. Hiszen Magyarország lelkészkedő papságát nemcsak azért számítjuk a kultuszministerium személyzetéhez, mert az vallásügyi ministerium, hanem azért is oda számítjuk, mert az közoktatásügyi ministerium is. (Élénk helyeslés.) Magyarország lelkészkedő papsága épugy részt vesz a nemzetnevelés nagyszerű művében, mint a kis óvónőtől fel az egyetemi tanárig, a szorosabb értelemben vett tanszemélyzet. (Helyeslés.) Ebből az elvi felfogásból, az én konzervatív világnézetemből kiindulva lényegesen emelni iparkodtam a vallásügyi kiadásokat. (Élénk helyeslés.) Amikor a kuítuszministeri széket elfoglaltam, pengőre átszámítva 436.000 pengő állott rendelkezésre az összes felekezetek támogatására. Ebben a budgetben 7,606.000 pengő van felvéve, az emelkedés tehát több mint hét millió pengő és egyedül csak a múlt budgetévvel szemben a mostani 1927/28. költségvetési évben három millió pengő emelkedés mutatkozik, ami figyelemmel arra, hogy egész állami költségvetésünket csak igen csekély összegekkel emeltük fel, számottevő tételnek mondható és hatalmas áldozat az elszegényedett magyar nemzet és magyar állam részéről annak dokumentálása végett, hogy mi súlyt helyezünk a történeti egyházak nemzetnevelő munkájára. (Élénk helyeslés.) De ha én azt kutatom, hogy a magyar állam mivel honorálja nagy egyházaink munkáját, akkor még hozzá kell vennem a budgetből azt is, amit az iskolai kiadásoknál az autonóm szerveknek, tehát a polgári községek mellett elsősorban a hitfelekezetek iskoláinak dotálására adunk. Illetményképen adunk 21,393.000 pengőt, az autonómiák keretében nyugdíjba ment tanszemélyzetnek 8,873.000 pengőt, összesen tehát kereken 30 millió pengőt. Ha még hozzáveszem azt, hogy a pénzügyminister ur hozzájárult ahhoz, hogy a vallásügyi tótelek egy részének 35 évre való lekötésével az állam 10 millió pengő kölcsönt fog felvenni azért, hogy a felekezetek vallásügyi beruházásaira is megfelelő összegeket bocsáthasson rendelkezésre, akkor emelt fővel merem állítani, hogy ebben az esztendőben annyi fog történni az egyházak támogatására, mint amenynyi az alkotmányos aerában még egyáltalán nem történt. (Élénk helyeslés.) De az államnak ezen kiadós pénzügyi segélye ellenében van egyházainkhoz egy kérésem: tartsanak egymás között békét és tartsanak az államhatalommal bókét. (Élénk helyeslés és taps.) Teljesen elhibázott front lenne az, ha az egyházak azokból a pénzekből merített erőiket, amely pénzeket az állam bocsát rendelkezésükre, a felekezeti fronton való villongásokkal fecsérelnék el (Ugy van! Ugy van!) és szemük elől tévesztenék azt, hogy a nagy ellenség, az atheisztikus alapon álló radikalizmus és a marxista szocializmus, ugy a katholikus, mint a protestáns egyház híveit tizedelte, sőt nem tizedelte, hanem azok nagy részét hódította már el. (Ugy van! Ugy van!) Ezeket a tömegeket tessék visszahódítani; itt hazafias és nemzeti missziót teljesíthetnek. (Élénk éljenzés és taps.) Ha egyházaink egymás között torzsalkodnak, pár száz. embert talán elhódíthatnak egymástól, de beledobják a meghasonlás üszkét a magyar társadalomba (Ugy van! Ugy van!) s a magyar nemzet rokonszenve el fog 47. ütése 1927 május 16-an, hétfon. Ili fordulni azoktól a felekezetektől, amelyek keresik a vitát. (Ugy van! Ugy van!) De örömmel és szeretettel állapithatom meg, hogy amikor pár hónappal ezelőtt bizonyos aggodalmas szimptómák merültek fel, és én összehívtam nagy felekezeteink vezetőit, annyi megértést találtam itt és ott, hogy teljesen megnyugodtam abban a tekintetben, hogy a felekezeti béke ebben az országban veszélyeztetve nincsen, és hogy a felelős vezetők mindenhol a békét keresik. Én elismerem azt, amire Haller István igén t. barátom rámutatott, hogy a protestáns táborban történtek időnként túlzó 1 , a tényekeit nem fedő, meg nem gondolt felszólalások, de sajnos, a mi táborunkban is voltak ilyenek (Ugy van! Ugy van!) Amire a súlyt kell helyeznünk, az az, hogy sem nálunk katholikusoknál, sem — amint tudom — protestáns barátainknál a vezető körök ezt nem tették magukévá. (Ugy van! Ugy van!) Ezek egyes kiszólások, amelyeket valamennyien mélységesen sajnálunk; mi, katholikusok azokat, amelyek talán a mi sorainkban történnek, a protestánsok azokat, amelyek az ő soraikban történnek. Fődolog az, hogy a többiek magukat ezekkel a dolgokkal ne azonositsák, (Ugy van! Ugy van!) mert ha ez történnék, akkor mi hajbakapnánk ós ezt a mi civódásunkat az atheisztikus radikalizmus gunykacaja kisérné. (Ugy van! Ugy van!) Ne adjuk meg nekik ezt az elégtételt; ne csináljuk meg nekik ezt az örömet. Éljünk egymás között békességben. (Élénk helyeslés.) Ha nagy egyházaink az állam e feltételének eleget tesznek, — ahogy eleget tettek — akkor méltóztatnak látni, ennek meg van a gyümölcse, mert meg vagyok róla győződve, hogy ez a képviselőház örömmel fogja megszavazni azokat a pénzügyi erőinket szinte fölülmúló áldozatokat, amelyeket nagy történeti egyházaink pénzügyi és anyagi megerősítése érdekében igazságos arány szerint hozni fogunk. (Ugy van! Ugy van!) Engedje meg, nagyra becsült barátom, Haller István, hogy csak egy kérdésre térjek ki a felekezeti béke érdekében. Az én igen t. barátom a református püspököket szuperintendenseknek nevezte. Ez megfelel a mi belső felfogásunknak, de a magyar törvények világosan mondják, — legutóbb a felsőházról szóló törvény is — hogy a protestáns egyház vezetői püspökök, nekünk tehát természetesen kötelességünk a magyar törvénybe irt nomenklatúrát a magunk részéről elfogadni és alkotmányos megnyilatkozásainkban használni. (Helyeslés.) Az azonban, hogy vallási tekintetben kinekkinek mi a felfogása, természetesen az illető magándolga. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy ezzel a magam részéről végezhettem volna is felszólalásomnak a vallásügyi kiadásokra vonatkozó részével. Ami mármost az erkölcsi nevelésen kívül a modern nevelés másik nagy ágát, a testnevelést illeti, talán méltóztatnak emlékezni, visszaállítottuk a második nemzetgyűlésen a Lex Gerenday-t, visszaállítottuk a testnevelési alapot s ezt a testnevelési alapot megerősitettük még az embersport megadóztatásából befolyó öszegekből. (Várnai Dániel: A felét odaadták lóversenyekre!) Ez tette lehetővé, hogy a leventemozgalmat valóban országos akcióvá fejlesszük ki. De itt természetesen nem állhatunk meg, bár hangsúlyoznom kell, hogy a sport- és a testnevelés terén Magyarországon olyan nagy mozgalom még folyamatban nem ivolt, mint a
