Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

ÖÖ Az országgyűlés képviselőházának mondva: »A magyar ifjúság feladata az integritás szqlgálatában.« Sokan panaszkodnak, hogy ez a pályázat nem záródik azzal az eredménnyel, amelyet a nemzeti társadalom attól joggal várt; hogy a dolgozatok többsége egy sem hus, sem hal, egy limonádós izü, a mai viszonyokkal megalkuvó életfelfogásnak visszatükröző je. T. Ház! Végtelen hiba volna, a magyar ifjúság lelkének valóságos megmérgezése volna, ha olyan szellemet plántálnának belé, amely a mai viszonyokkal való megalkuvást jelent. Kell, hogy a nevelés minden if ju lelkére ráüsse a magyar trianoni rabság sebét; kell, hogy ez a seb sajogjon minden magyar ifjú lelkén és az ő lelke kiáltsa bele a magyar társadalomba őszfintén azt a szép jelszót, — habár nálunk szokás az, hogy minden hangulat és minden csak jelszó — hogy »Nem, nem, soha!« Én koncé dalom, hogy a magyar kultuszkormány nem folytathat hivatalos irredenta politikát, a kultúrpolitika feladata azonban, hogy a magyar öntudatnak, a magyar acélos akaratnak, az önfeláldozó martir magyar szellemnek az ifjúság lelkébe való beoltásával foglalkozzék. A magyar ifjúságnak a turul szárnyain kell járnia és nem szabad a trianoni romhalmaz dögbugarainak tempójával a rabság porában kúsznia. A trianoni helyzetbe való soha bele nem élés, a »visszaszerezni, ami a mienk, ha kell, vérrekfelfogás az a szellem, amely a betüország ólomkatonáinak seregeibe vért és húst önt, lelket acéloz, a kézbe vasat, acélt ad, a szellem lehelletére ólomkatonák serege megelevenedik majd akkor, amikor a magyar nemzet célkitűzéseinek arra szüksége lesz. Itt felötlik egy probléma, egy a kultuszminister ur szeme előtt is, az ő nagy elgondolására is gigantikus probléma és ez a probléma a magyar diplomás ifjúságnak, a magyar intelligencia feleslege elhelyezésének a problémája. (Gáspárdy Elemér: Ez iá legnehezebb kérdés!) Igen, ez a legnehezebb kérdés. A kultuszminister urnák inkább az a feladata és hivatása, — igaz, hogy neki kell foklalkoznia ezzel á problémával — hogy a többi szakminister figyelmeit erre a súlyos kérdésre felhívja és a többi szakminister hivatása az, hogy egy megalapozott, nagy elgondolással a kultuszpolitika aktivitásával lépést tartó gazdasági politikával tegye lehetővé intelligencia-fölöslegünknek, diplomás ifjúságunknak elhelyezését. Egyszer már szóvátettem a Házban, s most is újra érinteni akarom azt, hogyha a mi felesleges, diplomás embereinknek elhelyezést akarunk biztosítani, akkor gondoskodni kell arról, hogy a minket körülvevő népek nyelvét a mi ifjúságunk elsajátítsa, mert máshova, mint keletre és délre nem tudjuk exportálni a mi diplomát nyert fölös ifjúságunkat. Még egy kérdést kivánok itt a központi igazgatásnál figyelembe ajánlani. A magyar közéletben megszoktuk azt, hogy ha valakinek eszébe jut egy gondolat, azt beledobja a közvéleménybe, talál magának az illető egy ujságirót, aki azt a gondolatot az újságban megalapozza, talál magáinak egy-két politikust is, aki azt a kérdést politikai szemmel nézve felkarolja és egyszer csak azt látjuk, hogy egy kérdés vetődött be a magyar társadalomba, amely elől sokan talán népszerűségi szempontok miatt nem akarnak kitérni. így a balatoni képviselők konferernciájából belevetődött a magyar köztudatba a háromhónapos vakációnak a kérdése. Természetesen ennek rögtön visszhangja akadt a sajtóban, megokadatolták ezt népegészségügyi, szociális, köztisztviselő-barát, orvosi ós 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. egyéb adatokkal. Nem akarom a t. Ház idejét igénybe venni azzal, hogy erre a problémára bővebben kitérjek. Elhiszem, hogy az ifjúság részére nagyon előnyös volna egészségügyi szempontból az, hogy né kéthónapig. hanem háromhónapig vakációzzék; azt is elhiszem, hogy a tanár urak jobban kipihenhetnék magukat ha nem kéthónapig, hanem háromhónapig tartana a vakáció és azt is elhiszem, hogy az orvosok mindezt alátámasztják orvosi szempontokkal, azt mondván, hogy az ifjúság egészségére nézve sokkal jobb volna, ha három hónapig nem csinálna semmit, ha három hónapig vakációzhatnék, azonban nézetem szerint ezt a kérdést elsősorban pedagógiai szempontokból kell elbirálni. Pedagógiai szempontból pedig a kéthóma-, pos vakáció kérdését is kritika tárgyává leiietne tenni. Tudjuk, hogy Németországban, ahol kéthónapos a vakáció és ez nyolc hétnél." tovább nem tarthat s két részben adják ki ezt is, amit nálunk, agrárállam lévén, nehéz volna megoldani. De egyrészt azt kívánni, hogy az ifjúság elvégezze azt az anyagot, amelyet a tanterv előír, követelni, hogy a. tanárság feldolgozza, az ifjúság megeméssze azt, másrészt pedig megröviditi a munkaidőt, megröviditeni a tanesztendőt, amely úgyis sokszor megakad az időközi szabadságokkal, szünnapokkai, húsvéti, karácsonyi vakációval: ezt a kérdést igy összeegyeztetni nem lehet. Emellett, hogy ugy mondjam, kissé könnyelműségnek tartom, hogy a Balaton nyaraltatóinak, illetőleg villatulajdonosainak vagy a nyárilakások kiadóinak a vendéglők szempontjából vizsgáljunk meg egy ilyen eminenter fontos pedagógiai kérdést. Én arra kérem a minister urat — tudom, hogy a tanári kar is inkább a mellstt van, hogy a vakáció csak két hónap legyen s hogy a szünnapokat ne szaporítsák, hanem korlátozzák — hogy tisztára ilyen pedagógiai szempontok szerint birálja ós intézze el ezt a kérdést. A központi igazgatás kapcsán itt a Ház színe előtt kivánok elismerésemnek kifejezést adni az egyes osztályok és az osztályok vezetőinek azért a gigantikus munkáért, amelyet •a kultuszpolitika terén végeznek. Ha valahol dolgoznak — nem mondom, hogy a többi ministeriumban nem dolgoznak, de tény az, hogy a kultuszministerium minden egyes osztálya ban — és sorra elővehetnem itt az egyes neveket, kezdve az egyes osztályok főnökétől az utolsóig — mérföldes lépésekkel haladnak és dolgoznak és hatalmas munkát végeznek. Ezeket kívántam e címnél megjegyezni. A címet egyébként elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Szinyei Mer se Jenő! Szinyei Merse Jenő: T. Ház! Az utóbbi időkben minduntalan hallhattunk kijelentéseket arra vonatkozólag, mintha a ministeriumok központjaiban az ország területi megcsonkítása következtében szükségessé vált létszámapasztások még mindég nem hajtattak volna végre a kellő mértékben és hogy a központi igazgatás tisztviselőinek létszáma és a személyi járandóságok rovatánál előirányzott hitelek meghaladnák a békében e címen rendszeresített létszámokat, illetőleg előirányzott hiteleket, továbbá, hogy a ministeriumok központjaiban — és itt azt hiszem, hogy elsősorban a fogalmazási szakra vonatkoznak ezek a kijelentések — fölös számmal hemzsegnének a magas állású tisztviselők és hogy szabad le-