Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

90 Az országgyűlés képviselöházánah < szó, megérteni nem lehet másképen, csak ugy, ha valaki ifjúságában legalább egy-két esztendőt Budapesten töltött el, amely mégis a magyar szellemi élet kvintesszenciája és összefoglalója. Várnai t. képviselőtársunk igen behatóan foglalkozott a középiskolai tanárság anyagi helyzetével. Készséggel elismerem, hogy jó szellemmel foglalkozott vele és hogy az általa emiitett dolgok megfelenek a valóságnak. A magyar középiskolának — nagyon rövidre kell fognom magamat — két rákfenéje van már évtizedek óta. Az egyik az osztályok túlzsúfoltsága, a másik a középiskolai tanárság rossz anyagi helyzete. Lehetetlen állapot az, hogy még a felsőbb osztályokban is 60—70 gyerek van, teszem egy tantárgy keretében, amelyet hetenként két órában tanitanak. Itt tanitásról nem lehe szó, itt csak leckefeladásról lehet beszélni és leckekikérdezésről, de a leckekikérdezés is csak felületes lehet, mert az a gyermek tudja, hogy ma feleltem, tehát két hónap múlva kerülhet csak megint sor reám. Teljesen felületes tanítás ez, amelyért senkit és semmi mást nem lehet okolni, mint azt a körülményt, hogy ilyen zsúfoltak az osztályok. A másik nagy baj a középiskolai tanárság anyagi helyzete, amellyel bővebben foglalkozni nem akarok, azonban nem tudom átérteni, hogy miért kell annak a középiskolai tanárnak, akinek egyetemi diplomája van, nemcsak most, de évtizedek óta rosszabb anyagi elbánásban részesülnie, mint más állami tisztviselőnek'? Azt tudjuk mindannyian, hogy a közigazgatást tisztességesen kell fizetni, különben csődöt mond majd az egész ország kormányzata. A birót tisztességesen és jól kell fizetni, mert a rosszul fizetett biró veszedelmet jelent. CEgy hang a báloldalon: A legjobban kell fizetni!) Nem tudom, miért a legjobban. Kinek-kinek a hivatása egyenlően fontos. Fontos az állam fentartásához, hogy mindenkit becsületes munkája szerint kell ugy fizetni, hogy nemhogy fényben éljen, de hogy a legszükségesebbje a maga és családja számára meglegyen. Igaz, annak a rossz közigazgatásnak, annak a, mondjuk, esetleg pártos vagy korrupt bíráskodásnak eredménye rögtön látszik, ez mindjárt megállapítható. A középiskolánál s általában az iskolánál ez nincs így. Most talán nem olyan nagyon szembeötlő a kár, amelyet a rosszul díjazott középiskolai tanárság okoz, de annál borzasztóbban fog jelentkezni azután, egy nemzedék múlva a veszedelem. Sok mindenféléért, ami a magyar forradalom és kommunizmus alatt törtónt, a régi magyar kormányzatokra kell követ vetnünk, amelyek nem tudták megbecsülni a magyar középiskolai tanárt. Ma szégyennek tartjuk, hogy volt olyan idő, amikor a magyar bírónak magának kellett a cipőt talpalnia, épen olyan szógyen és lehetetlen állapot az, amit Várnai t. képviselőtársam is emiitett, hogy a középiskolai tanár a saját iskolájában nevelt gyermeket pénzért különórákon tanítsa. Ez a legnagyobb mértékben nemcsak rontja annak a tanárnak tekintélyét, hanem egyszerűen demoralizáló a gyermekre épugy, mint a tanárra nézve. Ezen a két bajon segíteni kell. Nem használ semmiféle tantérvrevizió, nem használ semmiféle javítás a tanárképzés terén, semmi sem használ, ha ezt a két rákfenét meg nem szüntetjük, tudniillik az iskolák túlzsúfoltságát ós a középiskolai tanárok rossz fizetését. Ha az igen t. kultuszminister urnák sikerülne ezt a nem mai keletű, de évtizedes két bajt szanálnia, ha ezt sikerülne megszüntetnie, '. ülése Í927 május 13-án, pénteken. olyan nagy szolgálatot tenne a magyar középiskolának és ezzel a magyar kultúra jövőjének, amelynél nagyobbat elképzelni nem lehet. Az igen t. minister ur egy nagy tanügyi reformot hajtott végre a középiskolák tekintetében, amelyet csak helyeselni lehet. Itt is bátorkodom azonban egy-két kifogásomat felemlíteni. Kevés példiául a humanisztikus gimnáziumok száma. Hallom például, hogy a nagyhagyományu mintagimnáziumot, a gyakorló főgimnáziumot humanisztikus jellegétől a kultuszkormányzat meg akarja fosztani. (BarlaSzabó József: Az élet kívánja így!) A humanisztikus gimnáziumnak nagy múltja van, a humanisztikus gimnázium tudományos iskola, Gelehrten-Schule volt és Gelehrten-Schule ma is. A szülők a humanisztikus gimnáziumot ma is elit-iskolának tekintik és a szülőknek módjukban kellene, hogy legyen, hogy gyermekeiket abba az iskolába küldjék, amelyet ők a legértékesebb fajtának tekintenek. Természetesen nevetséges volna a természettudományokat lekicsinyelni. Ez senkinek esze-ágában sincs. Tudjuk nagyon jól, hogy a természettudomá- • nyokmak nemcsak nagy gyakorlati jelentőségük van, hanem más, egyenesen világnézeti jelentőségük is. Ezt senki sem akarja tagadni, ezzel szemben tény. hogyha megnézzük a legkiválóbb magyar matematikusokat, fizikusokat és természettudósokat, akkor azt látjuk, hogy nagyon kevés kivétellel mind humanisztikus képzettségűek. (Barla-Szabó József: Mert azelőtt csak ilyenek voltak, nem kerülhettek ki más intézetekből.) — Kérem, már nagyon regen így van! — (Barla-Szabó József: Csak két év óta van máskép!) A műegyetemi tanárok mindenütt kijelentették, hogy legjobban válik be náluk az a fiatalság, amely gimnáziumot végzett. Papiroson könnyen el lehet határozni, hogy mindenfajta középiskola egyenjogú és egyenértékű képesítést ad. de evvel a papirosképesítéssel nem azonos a valódi tudományos képesség és mi a főiskolákon, az egyetemeken nem tudunk igazában tudományt tanítani, ha nem építhetünk a humanisztikus gimnáziumoknak eredményére. (Barla-Szabó József: Azoknak a latinban van az értékük!) Még csak egy kérdést akarok a tanítási kérdésekből kiragadni és ez a polgári iskolai tanárképzés ügye. Az igen t. minister ur nagyon helyesen megreformálta a polgári iskolákat is és azt hiszem, hogy az élet ezt a reformját igazolni fogja. De nem tudok egyetérteni azzal a reformmal, amelyet az igen t. kultuszminister ur végre akar hajtani a polgári iskolai tanárképzés tekintetében. Ha ugy nézzük a dolgokat, ahogy vannak, akkor látnunk kell. hogy az elemi iskolák és a polgári iskolák tulajdonképen egyjellegű iskolák. Az elemi iskolában épugy. mint a polgári iskolában, a tudásnak aránylag nagyon kis körét és csak az elemeit közlik és ebben a két iskolafajban nem is annyira a tudás anyaga és mennyisége fontos, hanem az, hogy hogyan tanítják. A módszer, a uedagógiai és didaktikai módszer a fontos. Ezért nagyon helyes, hpgy már évszázadok óta a tanítót elsősorban jó tanítóvá és nem tudóssá akarják kiképezni, helyes pedagógiai és didaktikai tudással és műveltséggel. Ismétlem, a két iskola jellege között nincs különbség. Nem értem már most, miért kell különbségnek lennie a tanító-, illetőleg a

f tanárképzésben. Annál a polgári iskolai tanárnál nagyon elég kénesités az. hogyha neki tanítói. oklevele van. Ha van jó tanítóképző és kell hogy legyen, akkor külön polgári