Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-37

76 Az országgyűlés képviselőházának i olyan jövedelemmel birnak, hogy nem hiszem» hogy más államokban találhatnánk ilyeneket? Nem hiszem például, hogy az Aeg. vezérigazgatójának Berlinben van olyan jövedelme, mint Magyarországon valamely ipari vállalat vezérigazgatójának, nem hiszem, hogy a Creuzot-műveknél vagy a Skoda-műveknél vagy valamely anlas vállalatnál kapnak egyesek olyan horribilis fizetést, amint amilyeneket nálunk kapnak. "De nem is az a fizetés kifogásolható, amelyet egy-egy vállalatnál kapnak, hanem ezek az urak igen ügyesek abban, hogy beleüljenek öt-hat-nyolc vagy húsz vállalatba, amelyeknek az ügyeit fizikailag is (képtelenek ellátni s az ezeknél a vállalatoknál kapott tantiémek összege ad aztán ki ilyen nagy jövedelmet. A magyar kormány ahelyett', hogy munkaalkalmakat teremtene, megengedi, hogy az egyik legértékesebb éreet, a bauxitot, amelynek Magyarországon nagy gyártelepet lehetne létesíteni, vámmentesen vihessék ki külföldre s akkor ideállanak és azt mondják: egyeztessük össze a munkások és munkaadók érdekeit. Hát hogyan méltóztatik összeegyeztetni ezeket, amikor itt a munkaadó korlátlan (kizsákmányolástria rendezkedett be s ebben a tekintetben rendelkezésére áll az államihatalom, a közigazgatás, a csendőr, a rendőr, aki minden egyes munkásnak, aki magasabb munkabért mer követelni, azt mondja, hogy kommunistáskodik, hogy ne kommunistáskodjék, hanem takarodjék tovább. Hiszen megszoktuk már az évek folyamán, hogy a dolgozó nép és az, aki az államtól joggal várhatna valamelyes segítséget, csak szép beszédeket kap s legfeljebb akkor, amikor valami katasztrófa bekövetkezik, amikor A^alami baj történik, tudnak sürgősen intézkedni. Hivatkozom arra, hogy hónapokon keresztül tétetett szóvá a salgótarjáni munkások ügye. Itt volt fenn a polgármester és a rendőrtanácsos vezetésével egy küldöttség, amely végigjárta a ministeriumokat, mindenhol szép, barátságos fogadtatásban •• részesült, szokás szerint Ígéretet kapott, aztán hazament és maradt minden a régiben. A vége az lett, hogy megunták a sok Ígérgetést és egyszer csak azt mondották, hogy eljönnek gyalog Pestre és valamennyien elmondják panaszaikat. Ekkor azután nyomban lehetett intézkedni. Miért vártak ezekkel az intézkedésekkel addig, amig a katasztrófa már bekövetkezett, amikor a munkásság olyan megmozdulása állt elő, amely következményeiben talán kiszámíthatatlan volt. Itt van a mozdonyvezetők sztrájkja, amelyre nem lehet azt mondani, hogy azt a szociáldemokraták csinálták volna, vagy hogy a szociáldemokraták folytak volna be ebbe a dologba, mert ez a sztrájk annak az elégületlenségnek következtében robbant ki, amely ebben az értékes, a társadalomra és az államra nézve rendkivül fontos munkásrétegben megvolt. Ezt is leverte erőszakkal az államhatalom. Nem tudom, orvosolták-e valóban a sérelmeiket vagy sem de ebben az időben történt az. hogy a kereskedelemügyi minister ur beígérte ipari viszályok esetére a döntőbíróságot. Meg is jelent ennek a sztrájknak a hatása alatt a rendelet, — hiszen ez jellemzi legjobban az állapotokat — és még a mai napig sincs végrehajtva. Amikor arra került a sor, hogy ki kellene nevezni ebbe a döntőbíróságba az ülnököket, akkor minden megakadt. Ez is azt bizonyítja, hogy csak alkalmilag történjek intézkedések, amikor vagy a közvéleményt Kell megnyugtatni valamilyen tekintetben. 7. ülése 1927 április 8-án, pénteken. vagy pedig más irányban szükségesek az intézkedések. Ilyenkor hamar elővesznek egy javaslatot, azt letárgyalják, de annak végrehajtása természetesen megint más dolog. Nagyon érdekes, hogy épen azok sürgetik az ipari viszályok esetére a döntőbíróságot, akik ezt talán a legjobban kifogásolják más irányban, mert hiszen a minister ur megígérte ezt, a rendelet meg is jelent, végrehajtása azonban nem történt meg. Ami mármost azt illeti, hogy szociális törvényekkel hogy állunk, erre nézve rámutathatnék a munkás biztosításra. Rámutathatnék arra, hogy hogyan állunk ma és hogyan álltunk valamikor ezen a téren. Rámutathatnék a balesetbiztositásra, ahol ma rendelettel végkielégitik azokat a munkásokat, akik eddig 20%-on aluli balesetjárulékot kaptak. Ezeket megfosztják a járulék további emelésének lehetőségétől és ezzel az ipari vállalatokat nagy, milliárdos terhektől mentesitik, számításba Véve a további éveket. Rámutathatnék arra, hogy ezek a kérdések más téren is milyen felületesen és milyen hozzánemértéssel intéztetnek el. .Hivatkozhatom arra, hogy hosszú évek követelése és sürgetése arra az eredményre vezetett, hogy a nemzetgyűlés végre letárgyalta a bányamunkások nyugbérbiztositásáról szóló törvényjavaslatot, amely javaslatban felhatalmazást adott a népjóléti minister urnák arra, hogy ezt az egész kérdést, amely már 50 év óta rendezetlen, rendelettel próbálja központositani. Nagy várakozások előzték meg ezt a rendeletet. Több, mint egy évig tartott a törvényjavaslat letárgyalása — és nem benyújtása — után, amig a rendelet végre megjelent, mert hiszen 1925 októberében tárgyalta le az akkori nemzetgyűlés ezt a törvényjavaslatot és 1927 január 1-én lépett életbe, amikor megjelent a végrehajtási utasítás. Akkor is három vagy négy napi idő állt az Országos Munkásbiztositó Pénztár rendelkezésére, hogy ezt a komplikált rendeletet végrehajtsa. Azok a remények azonban, amelyek a rendelet kiadása előtt még fennállottak, alaposan lelohadtak, amikor nyilvánosságra került az, hogy a megállapított nyugdij sok bányatelepen ma kevesebb, mint amennyi azelőtt volt. Amig ez a kérdés nem volt rendezve, addig a nyugdíjpénztárba túlnyomórészt a munkás fizetett be járulékot, a munkáltató minden évben csak valamelyes kis összeggel járult hozzá. Most ártörvény szabályozza a járulékfizetési módot és kimondja, hogy a munkaadó ugyanolyan járulékot tartozik fizetni, mint a munkás. Annak ellenére, hogy most körülbelül a járulék duplája folyik be, egy pár telepen — pl. Borsodban és Tolna megyében— alacsonyabb a nyugdíj, mint amennyi azelőtt volt. Én legalább azt vártam volna a népjóléti minister úrtól, hogyha már ilyen rendeletet ad ki, amelylyel, ezt az, elismerem, komplikált kérdést rendezni kívánja, akkor abba a rendeletbe felvétetett volna egy szakaszt, amely kimondja, hogy ennyi és ennyi nyugdíjt kap valaki, de aki eddig többet kapott, — egy pár telep van, ahol eddig a munkások többet kaptak — azoknál se jelentsen ez a rendelet hátrányt, ne jelentsen ezekre a munkásokra nézve visszaesést, hanem ott maradjon meg az addigi nyugdíjösszeg mindaddig, amig a nyugdíj általános emelésével — remélem egy vagy két év múlva — feljebb lehet menni. Akkor majd ők is beleesnek már az illető kategóriába. Negyven évi szolgálat után egy csapatvezető munkásnak havi nyugdíja 625.000 koronában van megállapítva. Tehát negyven évi