Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-44
43& r Âz országgyűlés képviselőházának emeléséről is. A készülő közigazgatási reformba igen helyesen bele lehetne venni, hogy a vármegyék tűzrendészet! felügyelői hivatalból legyenek tagjai a törvényhatóságoknak, a képviselőtestületekben pedig a tűzoltóparancsnokok tüntettessenek ki ezzel a megtisztelő pozieióval. Nem akarok most külföldi példákra hivatkozni, csak Franciaországot emlitem meg, ahol a legkisebb község tüzoltótisztjét és parancsnokát is maga az államfő nevezi ki. Ez az eljárás nemcsak nimbuszt kölcsönöz a tűzoltóságnak, hanem buzdítással is szolgái. Azonkivül, ugyanott az önkéntes tűzoltók már 15 évi szolgálat után a becsületrend lovagjaivá lesznek kinevezve, nálunk pedig csak 25 évi szolgálat után érik el azt, hogy királyi érdemkeresztet kapnak. Teljesen megbizom az igen t. belügy minister urnák, mint vérbeli közigazgatási embernek a belátásában és megértésében, és épen ezért nem is kivánok határozati javaslatot előterjeszteni, csak azon kérelemmel fordulok hozzá, hogy a tűzrendészet államositásának, vagy legalább is az állami tüzrendészeti felügyeletnek megalkotása iránt a szükséges lépéseket mielőbb tegye meg és hogy erre a célra a jövő évi költségvetésbe a szükséges összeget felvenni kegyeskedjék. Azon bizalomnál fogva, amellyel az igen t. minister ur iránt egyébként is viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök : A belügyminister ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk! — Esztergályos János: Az ellenzék még nem is beszélt! — Egy hang a jobboldalon: Nem is tudtuk, hogy Rothenstein nem ellenzék!) Scitovszky Béla belügyminister : Igen t. Képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Amidőn első alkalommal vagyok abban a helyzetben, hogy a megcsonkított Magyarország belügyi tárcájának költségvetését képviselhessem, egyrészt reflektálok az elhangzott felszólalásokra, másrészt röviden előterjesztem azt a programmot is, amelyből a rendelkezésemre álló hosszabb, vagy talán rövidebb idő alatt azt, amit tehetségem enged és amit a Ház bölcsességének támogatásával elérnem sikerül, tető alá is akarok hozni. Én nagyon jól tudom, hogy programmot adni egyike a legnehezebb feladatoknak. Ezzel én körülbelül ugy vagyok, mint az Ígéretekkel. Az Ígéretet olyan szónak tartom, amit be kell váltani és a programmot is olyannak tartom, amit be kell váltani. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ha arra az álláspontra helyezkedném — mint ahogy vannak, akik erre az álláspontra helyezkednek, — hogy sokat Ígérni és keveset adni, nagy programmokat adni és ebből mentől kevesebbet megvalósítani, helytelenül cselekedném. Nekem nem ez az ethikai felfogásom. Én nem sokat akarok markolni, de amit megfogok, azt kézben akarom tartani és meg is akarom valósítani. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Beszédem első részében elsősorban is azokkal a felszólalásokkal kivánok foglalkozni, amelyek a költségvetés általános vitájában hangzottak el, azután belekapcsolódom azokba a felszólalásokba, amelyek az én tárcám általános vitájánál hangzottak el és azután térek majd rá azokra a problémákra, amelyeket megoldani szeretnék. Ezeknek a problémáknak az ismertetése volna az a Programm, amelyet a t. Háznak elő fogok terjeszteni és ebben a programmban megadódnék a felvilágosítás és a válasz azokra a felvetett kérdésekre is, amelyeket a felszólalásokban érintettek. Elsősorban a költségvetés általános vitájánál elhangzott felszólalásokra akarok reflektálni. (Halljuk ! Halljuk !) Elsősorban egy olyan kérdést kell érintenem, amelyet Rassay Károly t. kép44. ülése 192? május íl-én,' szerdán. viselőtársam hozott fel. Bár ez az állítás elődöm által már megcáfoltatott, de tekintettel arra, hogy a mi közönségünkben nagy a hailandóság arra, hogy azt, amit egyszer hall, nem hiszi el, azt, amit már kétszer hall, hajlandó elhinni s ha harmadszor hallja, egész bizonyossággal elhiszi azt, ennek elébe vágandó, kénytelen vagyok megcáfolni Rassay t. képviselőtársamnak azt az állítását, hogy csonka Magyarország belügyi tárcája csekély eltéréssel ugyanannyiba kerül, mint NagyMagyarország belügyi költségvetése. Ha igy nagyjából hangzik el ez az állitás és ha csak a számokat, a végösszeget hasonlítjuk össze, akkor bizonyos plauzibilitás van ebben az állításban, de ha mélyére hatolunk ezeknek a számadatoknak és ha közös nevezőre hozzuk a két költségvetést, vagyis az utolsó békebelit, az 1914/15. évi költségvetést az 1927/28-ikival, akkor óriási nagy eltéréseket fogunk találni. Én, igenis, számadatokkal fogom bebizonyítani azt, hogy a jelenlegi költségvetést egy nevezőre hozva az 1914/15-ös költségvetéssel, ez 40%-os differenciát produkál, vagyis 40%-kaI kevesebbe kerül ma az adminisztráció, mint amennyibe került 1914/15-ben. Az 1914/15. évi költségvetés kiadási előirányzata kitett 124,^58.362 aranykoronát, a jelenlegi költségvetés kiadásai pedig kitesznek 97,457.900 pengőt, vagyis 84.221561 aranykoronát. Le kell azonban vonnunk az 1914/15. évi költségvetésből mindazokat a kiadásokat, amelyek ma nem szerepelnek a költségvetésben, igy pl. az Országos Levéltár költségeit, a közegészségügy címén felvett összegeket, az egészségügyi intézményekre esett költségeket, az országos betegápolás i alapra, a jótékony- és emberbaráti intézményekre eső költségeket, amelyek — csak kerek számban mondom — kitesznek 38,000.000 aranykoronát. Ennek leszámításával az 1914/15. évi költségvetés csak 86,155.605 aranykoronát tesz ki. Most nyersen szembeállítva a belügyi tárca rendes kiadásait, azok kerek számban az 1914/15. évi költségvetési évben kitettek 86,000.000 aranykoronát. Ha pedig levontam az 1914/15. évi költségvetésnél a más tárcához átkerült intézmények kölségeit, akkor helyesen levonásba kell hoznom a belügyi tárca 1927/28. évi rendes kiadásaiból is mindazoknak az intézményeknek költségeit, melyek 1914/15-ben még nem szerepeltek a belügyi tárca költségvetésénél, tehát még nem voltak a belügyi tárca gondozása alatt. Igy levonásba kell hozni a vármegyei számvevőségek költségeit, a rendészeti nyilvántartó szolgálat költségeit, az ellátási üzemek és a folyamőrség költségeit. Ezek aranykoronában kereken 6,000.000 koronát tesznek ki. Le kell vonni továbbá az újonnan előállott nyugdíjterheket, amelyek 7,512.000 aranykoronát tesznek ki, valamint a városi rendőrségek államosítására eső költségeket, amelyek kitesznek azon az alapon, hogy a jelenlegi költségvetésben az állami rendőrség rendes kiadásai 31,800.000 pengő, vagyis 27,500.000 aranykorona. 1914/15-ben a magyar királyi határrendőrség rendes kiadásai kereken 1,500.000 aranykorona, a budapesti magyar királyi államrendőrség kiadásai kereken 9,000.000 aranykorona, az akkori államrendőrség kiadásai tehát összesen csak tiz és fél millió aranykorona volt. A levonandó összeg tehát összesen 31,000.000 aranykorona. Ha tehát ezt az összeget az 1927/28. évi rendes kiadásoknak, vagyis a 84,000.000 aranykoronának Összegéöől levonjuk, akkor kereken 52,000.000 aranykorona marad. Most szembeállítva a két tételt, nevezetesen az 1914/15. évi kiadásokat és az igy számitásba vett 1927/28. évi költségvetési kiadásokat, vagyis az 52,000.000-t, akkor az a költségvetés, amely 1914/15-ben volt, az 1927/28. évi költségvetés rendes kiadásainál 33,000.000 ko-
