Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

34 Az országgyűlés képviselőházának 36. és találjon módot arra, hogy hathatósabban támogassa. A költségvetés általános vitájában voltam bátor felhivni az igen t. népjóléti minister ur figyelmét arra, hogy forditsa hatékonyabban figyelmét a tuberkulózis ellen való küzdelemre. Bátor voltam rámutatni arra, hogy az 1912-es ministeri rendelet, amely tulajdonképen kötelezővé teszi a tuberkulotikus betegek bejelentését, nem érte el azt a célt', amelyet vele elérni akartak, nemcsak azért, mert a rendelet hézagos, hanem azért is, mert a rendelet rácáfolt azokra az intézkedésekre, amelyeket a rendelet kontemplált. Pedig mitsem tartok szükségesebbnek és sürgősebbnek, i mint hogy ezen a téren meginduljon a komoly munka. Elmondtam az általános tárgyalás során, hogy tuberkulotikus beteg meghal évente vagy 25.000, de hány százezerre rug azoknak száma, akik nem haltak még meg, csak sínylődnek benne és hány százezerre és millióra rug azoknak a száma, akik még csak az előszobában vannak és azt mondják róluk, hogy tüdőcsucshurutjuk van. Ezen a téren tragédiák játszódnak le a családi élet falain belül. Engedjék meg, hogy pár szót felolvassak egy levélből, amelyet múlt heti felszólalásom folyományaképen Budapestről kaptam. Én vidéki kerület képviselője vagyok, nem is választóm irta, de felolvasni kivánom a levél egy részletét azért, mert nem elszigetelt jelenség az, amiről a levélben szó van. (Olvassa): »Engedje meg, hogy felhivjam szives figyelmét arra a körülményre, hogy a kötelező oltások nem elegendők, mert ezek csak a meglevő tuberkulózis ellen harcolnak. Azt hiszem, hogy épen ilyen fontos a betegség megszerzése ellen harcolni és ezért minden iskolában és hivatalban kötelezővé kellene tenni az évenkinti Köntgen-vizsgálatot, nehogy későn ismerjük fel a bajt. (Helyeslés jobbfelől.) Bizonyiték erre az én szörnyű tragédiám. Gyönyörű, intelligens, művelt 18 éves leánykámat több mint egy évig kezelte a háziorvosom légcsőhuruttal és minden aggodalmas kérdésemre azzal felelt, hogy nyugodt lehetek, nincs semmi baj. Mikor türelmetlenségem és aggodalmam már a tetőfokra hágott, a gyermeket megröntgeneztettem, mikor is azt a rettenetes és lesújtó megállapítást kellett hallanom, hogy gyermekem mindkét oldali tüdeje súlyosan meg van támadva és azonnali szanatóriumi kezelésre szorul. Kilencedik hónapja van szegény, szerencsétlen gyermekem a Weisz Manfréd-szanatóriumban és csak a jó Isten tudja, lesz-e valaha egészséges. Hogy az én szemeim állandóan gyöngülnek az örökös sírástól, hogy idegeim felőrlődtek az álmatlan éjszakáktól, az másodrangú dolog. Az uram hat hónapja állás nélkül van és nem fogom tudni a gyermeket kezeltetni. Ha egészséges lenne, most ő támogatna, mert perfekt magyar-német-francia, az összes iskoláit valamint az érettségit jelesen végezte, és ez áz eredmény. Nem is tudom, mi célja annak, hogy ezt megírtam. Hiszen én rajtam már nem segíthet senki, de talán még másokat meg lehet menteni ettől a rettenetes sorstól. Most látom csak, hogy sokan vannak kint, akiknek a szülei véletlenül tudták meg, hogy gyermekük beteg.« Ezért, az ilyen tragédiák számának csökkentésére szükséges, hogy a tuberkulózis ellen felvegyük a harcot preventive, (Helyeslés.) hogy odajusson a beteg, hogy tuberkulózissá fejlődjék a tüdőcsucsihurut, mert — ismétlem — a tüdőcsucshurut még kevés kivétellel gyógyítható, de a tuberkulózis ellen már hiába minden, hiába a szanatóriumok sokasága is. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. Az utóbbi időben, láttam falragaszokat Budapest falain, ahol a szegény beesett mellű tüdőbeteg könyörög a társadalomhoz támogatásért, hogy azt a rövid időt, amit eltölthet az életben, olyan körülmények között tölthesse el, hogy szenvedései lehetőleg enyhittesisenek ós — amit szintén fontosnak tartok — hogy távol a megszokott családi környezettől ne fertőzze meg legkedvesebbjeit, akik, a földi életben hozzátartoznak. T. Ház! A népjóléttel szemben évtizedes mulasztások terhelik Nagy-Magyarország kormányait. Egy pusztításaiban és következményeiben - borzalmas és rettenetes világháborúnak kellett jönnie, hogy Nagy-Magyar or szag eljusson addig a tudatig, hogy a népjólétre súlyt kell helyeznie és a háború alatt felállították a népjóléti ministeriumot. Egy régi magyar példaszó szerint: akinek az Isten hivatalt ad, ad hozzá észt is. Én ezt a példaszót szenetnem ugy formulázni, hogy ahol népjóléti mifisterium van, ott meglesz a népjólét is. Nem habozom annak kijelentésével, hogy a legnagyobb bizalommal viseltetem az igen t. népjóléti minister ur személye iráni ment aiz ő következetes, lépésről-lépésine haladó, kitartó munkásságát igazán a nép jólétéért való becsületes és eredménnyel biztató küzdelemnek tekinteni. Nem ki vámok mást, mint jó egészséget és olyan jó munkatársiakat, mint amilyenek eddig voltak és akkor bizom,, hogy a szegény magyar nép jóléte lassan, fokozatosan javulni fog! A népjóléti tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául ezért örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam beszéde alatt sajnálatomra mindvégig nem lehettem jelen és igy gondolatmenetét nem kisérhettem figyelemmel, csak befejező mondatát, amely szerint kívánja, hogy a magyar nép jóléte fokozatosan és lassan emelkedjék. Ezzel szemben én azt kivánom, hogy ez a jólét minél gyorsabb ütemben emelkedjék, (Felkiáltások jobbfelől: Mi is azt kívánjuk!) mert a közegészségügynek és a közjólétnek olyan mély fokára süllyedtünk — különösen a dolgozó osztályok, — amelyet egészen nyugodtan és a legtárgyilagosabb bírálat alapján már mélypontnak lehet nevezni, ugy hogy a lassú haladás és a lassú fejlődés, azt hiszem, már nem volna kielégítő. Az előadó ur délelőtti előadmányában beszédének vezérfonalaként azt jelölte meg, hogy tudatában van annak, hogy a magyar szociálpolitika menete csendes és lassú, de viszont ez a gazdasági helyzetből folyik. Gazdasági helyzetünk szerinte nem engedné meg, hogy a szociálpolitika menete ütemesebb legyen. Én ezt az okfejtést nem tudom elfogadni, mert amidőn látom, hogy sok mindenre van pénz és sok mindenre akad sok pénz, amikor látom, hogy kevésbé fontos és aktuális ügyekre és kérdésekre hatalmas summákat költ a kormány, amikor azt látom, hogy az 1927/28. évi költségvetés eléri a békebeli költségvetés 50—60% -át, számokban kifejezve 1,192.421.9 pengőt, akkor nekem arra az álláspontra kell helyezkednem, hogy ilyen bő kereten belül sokkal messzebb lehetne menni, mint ameddig a magyar kormány, illetőleg a magyar népjóléti minister elmegy. Bennünket a második nemzetgyűlés alatt