Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-43

394 Az országgyűlés képviselőházának tudatától, mert a falusi népesség érdekében, amely úgyszólván az esztendőnek felében nem talál munkaerejének elhelyezést, s amelynek élő és fájó kérdéseit elsősorban érzem magamat hivatottnak mindig napirenden tartani, egy helyesen fejlesz­tett háziiparban a munkanélküliség gyógyitására is igen alkalmas eszközt találunk. Hiszen ott ta­láljuk a vesszőt, a gyékényt, de ettől eltekintve még az iparnak különböző ágait is meghonosit­hatjuk a mi feltűnően nagy kézügyességet mutató asszonyaink, leányaink és egyébiránt a férfi­népesség között. Rá lehet itt mutatni arra, hogy Csehországban hogyan fejlődött ki a szövőipar, hogy ott is tulajdonképen a szövészet az, amely­nek nem a gépekkel való fejlesztése az, ami ren­tábilis, hanem a kisipar keretében való fejlesztése. Ott szombaton hazaviszik a kész árut és egyúttal kiviszik a fonalat a következő hétre való munka hoz. Ezt nálunk is az Alföldön meg lehetne tenni egypár helyen, mert a szőnyegszövésnél és a szö­vetek készitésénél már igen dicséretreméltó kísér­letek vannak. Tisztelettel kérem a kormányt, méltóztassék különösen ott, ahol nagy a munkanélküliség, ahol sok munkás van egy csomóban, — itt van Déva­ványa, Kunhegyes, Tiszapolgár és fel tudnék so­rolni még vagy 50 másik helyet, ahol ősszel be­szorulnak az emberek a mezőről, vagy ott van Tótkomlós, ahol a cukorrépa-munkások a legjobb munkások az országban, akik télen ott ülnek munka nélkül, — ezeket az embereket rákapatni erre, mert ha látni fogják, hogy ez kifizetődik, foglalkozni fognak vele. Kerületem egyik községében, Tiszapolgáron télen át kosárfonással száz ember van foglalkoz­tatva. Méltóztassék elgondolni, hogy a gyáripar keretében micsoda építkezés, micsoda tőke és befektetés kell olyan gyárhoz, ahol száz embert tudnak foglalkoztatni. lit pedig a kosárfonó­háziipar keretében igazán pár pengővel lehet olyan üzemet berendezni, ahol igen eredménye­sen lehet foglalkoztatni az embereket, azonkívül pedig elláthatjuk közgazdasági életünket, sőt ház­tartásunkat is különböző cikkekkel. Ezért befe­jezve beszédemet, tisztelettel kérem, méltóztassék a háziipar fejlesztése érdekében az eddig ismert, sőt fokozottabb gondossággal intézkedéseket foga­natosítani, tanfolyamokat rendezni és módot adni az embereknek, hogy ezt megtanulják, hogy alkal­mazzák és méltóztassék piacot keresni ezeknek a cikkeknek elhelyezésére. Ezeket voltam bátor előadni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik í Perlaki György jegyző : Malasits Géza, ! Malasits Géza : T. Ház ! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak azt a javaslatát, hogy a faiskolák gondozása és fejlesztése vétessék ki a Kultusztárca köréből és utaltassák át a földmivelés­ügyi ministerium hatáskörébe, a legmelegebben üdvözlöm. Üdvözlöm pedig azért, mert nekünk Győrött keserves tapasztalataink vannak arra vonatkozólag, hogy mit ér ez a facsemete-iskola a mai kezekben. Győr városnak egyik kerületét, Révfalut, négy esztendő alatt kétszer öntötte el az árvíz s miután a lefolyás nem volt lehetséges, a Duna. medre magasabb volt, talaj viz nyomult fel, ennek követ­keztében százával pusztultak el a nemes gyümölcs­fák. Mikor pótolni kellett ezeket, Győrből le kel­lett menni Kalocsára és onnan kellett fákat hozni, mert Győrött és Győrnek egész környékén olyan fát, amelyet használni lehetett volna, egyáltalán nem lehetett kapni. Kérdem a t. Házat, hogy a kultuszmini steiiuin csak parádénak tartja-e eze­ket a csemete-iskolákat és csak azért, hogy a gyermekek lássák, mi is az az almafa, mert akkor annak a sokezer pengőnek, amelyet erre költünk, ! 43. ülése 1927 május 10-én, kedden. 1 valami különösebb jelentősége nincs, Mondom tehát, örömmel üdvözölném azt, ha ezeknek a faiskoláknak egész ügyét áttennék a földmivelés­ügyi ministerium hatásköre alá. Csizmadia igen t. képviselőtársam és Szabó Sándor t. képviselőtársam is beszélt a háziiparról. Nem olyan egyszerű ez a kérdés és nem olyan könnyen lehet ezt a gyakorlatban megyalósitani. Mert termelni nem nagy dolog. Kosárfonásra, gyékényszövésre, sás- és kákamunkákra igen könnyen be lehet az embereket tanitani. A baj, a nehézség csak ott van, hogy ezeket az árukat nem'lehet értékesiteni. (Ugy van l) Mi, a magyar­országi szövetkezetek is megpróbálkoztunk ezzel. Hogy többet ne mondjak egy apróságot mondok, de ha az bevált volna, sok száz embernek, fiúnak, lánynak és asszonynak adott volna kenyeret. Méltóztatnak tudni, hogy a kukorica^ fedő­lapját ma már arra használják, hogy széttépik és az ágyba dugják bele, más célra nem igen tudják felhasználni. Megpróbáltuk, hogy a külföldről Magyarországba jövő olyan fürdőeipőket, amelyek sásból vannak készítve, valamiképen ebből a finom selymes kukoricalevélből ké.-zitsük el. Mondhatom, hogy meglepő kézügyességgel előállított ilyen^ ci­pőket csináltak az alföldi munkások, Gyomával szemben, Endrődön. Azután azokat a lábtörlőket pióbáltunk ezzel pótolni, amelyeket ma kókuszból készitve drága pénzen külföldről hoznak be. Rá­tanitottuk az embereket ezeknek a munkáknak elvégzésére. Nagyszerűen el is végezték, igen olcsón végezték el, nagyon szorgalmasan dolgoz­tak. A baj csak ott van, hogy a magyar közönség ezeket a dolgokat egyszerűen nem akarja bevenni, azt mondja, hogy paraszt-dolgok, ugy hogy azok, akik ezzel foglalkoztak nem tudták értékesiteni azt az árut, amit előállitottak. Méltóztatnak itt beszélni arról, hogy gyékényt fonnak. Valamikor ez nagy cikk volt az Alföldnek azon a részén, ahol a Tisza folyik, ahol sás és egyéb ilyen anyag van. A gyárilag előállított vízmentes ponyvák, amelyek ma már minden gazdaságban otthonosok lettek, egyszerűen kiszo­rították a gyékényt és azt alig lehet eladni. Még a mészáros sem használja, mert az orvosok ki­fogásolják, azt mondván, hogy bacillushordozó, hogy annak réseibe behatol a bacillus és nem szabad használni, A háziiparnál tehát — mondom — az érté­kesítés ütközik nehézségekbe. Lehet előállitani háziiparilag durva fonott vesszőkosarakat, ezek mellett azonban nem igen keresik meg a szegény­emberek még azt a levest sem, amelyet ebédre megesznek. Próbálkoztunk mi kefekötéssel, a gyárak egyszerűen legyilkolták, nem ugyan a szónak fizikai értelmében, egyszerűen lekonkur­rálták a házilag készített seprőt, kefét és ecseteket, amelyeket pamacsnak mond a magyar ember. Nem lehet a gyári munkával konkurrálni, hiába minden erőlködés. Azt gondolom, hogy valami olyat kellene ta­nulmány tárgyává tenni, ami kézügyességet igé­nyel ugyan, de amit mégis értékesiteni lehetne. Én, aki foglalkoztam ezzel a kérdéssel gyakor­latilag is és aki nem sajnáltam a fáradságot, hogy valami képen meg honos itsam itt ezt az ipar­ágat, ma — sajnos — szintén nem tudok mon­dani valamit, amivel ezeket az embereket télen eredményesen foglalkoztatni lehetne Mondom, a nehézség aoban van, hogy a magyar közönség hozzá van szokva a gyári munkához és minden olyan dolgot, amely felfogása szerint primitiv, és felfogása szerint — ne tessék megharagudni, őszintén mondom — paraszti dolog, nem vesz meg. Ez igen gondos tanulmányt igényel s aján­lom az igen t minister urnák, nézessen utána

Next

/
Thumbnails
Contents