Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-36
Az országgyűlés képviselőházának 36. itt novemberben, illetőleg a jövő év májusában teljesen felszabaduljon a forlgalomif Az egy- és kétszobás lakók hol fognak megfelelő lakást kapui és miből fedezik a költözködési költségeket? Olyan katasztrófa, amilyennek ez készül, nem volt még az utóbbi időkben. Méltóztassanak belátni, hogy Budapest nem a gazdag emberek városa, hanem a szegény emberek városa; ha itt — amint maïri emiitettem — a lakások 80%-a egy- és kétszobás, már, maga ez mutatjiai, hogy milyen elem vain itt túlsúlyban. De méltóztassék megengedni, hogy még további adatokat is sorolhassak fel e tételem bebizonyítására. A fővárosi Statisztikai Hivatal 1925. évben összeállított statisztikája szerint Budapesten még mindig volt 3425 pincelakás vagyis ahol pincében laktak az emberek. Konyhanélküli lakás volt 17.742 s ezekben 52.697 ember lakott. Olyan lakásban, ahol hatan-tizen laknak, lakik 298.000 ember, 11—15 lakóval bíró lakásban lakik 12.973 ember, 16—20 lakóval biró lakásban pedig lakik 1019 ember. Méltóztassék figyelembe venni, hogy milyen komforttal vannak ezek a lakások felsze relve. A fürdőszobát nem szabad valami nagy luxusnak tekintenem a fővárosban. Nem beszélek a vidéki viszonylatokról. (Tóth Pál: Ott sem luxus!) Méltóztassék az arányt tekinteni: Budapesten van egyszobás lakás 113.770 s ebből fürdőszojbás lakás 260. Nem is tudom kiszámítani, hány százalék, olyan kevés. 113.770 lakásból tehát fürdőszobás csak 260. 55.923 kétszobás lakásból fürdőszobás 1386. 427-693 ember közül, kik egyszobás lakásban laknak, fürdőszobája van 1289 embernek, 233.000 kétszobás lakásban lakó ember közül fürdőszobája 1188 embernek van. Méltóztassanak most az egyéb viszonylatokra gondolni, mert ez csak a higiénikus szempontokra vonatkozik. Itt van a luxuriózus szempont, hogy tudniillik hány embernek van cselédje? Budapesten van 212.215 lakás. Ezek közül cselédnélküli 170.387 lakás; egy cseléddel van 36.224 lakás; két cseléddel 4775, lakás, három cseléddel már csak néhány százalék. Ha ebben a városban, amely kirakatilag olyan szépen fest, amelyben szén paloták, nagy avenuek, nagy körutak vannak, méltóztatnak bepillantani a város belső életébe, akkor méltóztatnak látni, hogy Budapesten, az ország fővárosában milyen arányok vannak. Mindez ebből a statisztikai füzetből kerül ki. Hogy még továbbmenjünk: egyszobás lakás egy gyermekkel van 25.630, két gyermekkel 18.248, három gyermekkel 9971, négy gyermekkel 4889, öt gyermekkel 2094, hat gyermekkel 971, hét gyermekkel 401, nyolc ' gyermekkel még mindig 162 lakás, (Rassay Károly: Egy szobában?) Egy szobában, szülők, gyermekek. Most egy külön statisztikát kellene felállítani- ezekre az egyszobás lakásokra, hogy ott nemcsak szülők és gyermekek, hanem idegenek, ágy raj árok, albérlők is vannak; a nemek öszszekeveredése, fiatalembereik hajadon leányokkal, házasemberekkel összekeveredve. Ez a város igazi képe! (Egy hang jobbfelől: Minden nagy városban igy van!) Ha nézem azt a nyomorúságot, amely itt Budapesten van, s nézem a lakáskérdés összefüggését egyenesen a betegségek kérdésével, — különösen a tüdővésszel — akkor milyen adatokat találok? A tudövész-halálozás 1000 lakóra számitva együtt növekedik a laksürüséggel. A Lipótvárosi kültelken, ahol a szobánkénti átlagos laksürüség a legnagyobb, a tüdővész-halálozás 3 r 5—4-szer akkora, mint a Lipótváros belső részeiben vagy a Belvárosban, ahol a ülése Î927 április 7-én, csütörtökön* 31 szobánkénti laksürüség a legkisebb. Mint a laksürüség, ugy a tüdővész-halálozás is a körúton kivüli részen még mindig nagyobb, mint azon belül, és a kültelkeken nagyobb, mint a beltelkeken. Hogy a többnyire kis udvari kislakásokban —• eltekintve a zsúfoltság erkölcsi következményeitől —• a kevés és az emellett eléggé nem cserélődő levegő és az egészségeseknek a betegekkel való szoros együttélése milyen hátrányokkal jár az egészségre nézve, azt nem kell bővebben kifejtenem. Méltóztassék azonban megengedni, hogy összehasonlítsam a tüdővész-halálozás szempontjából a zsúfolt lakásokat a nagy lakásokkal. Azt látjuk, hogy a tüdővészhalandóság az egyszobás lakásokban kétszer akkora, mint a kétszobás lakásokban, ötször akkora, mint a háromszobás lakásokban, nyolcszor akkora, | mint a négyszobás lakásokban, tízszer akkora, mint az ötszobás lakásokban és nem kevesebb, mint húszszor akkora a nyolcnál több helyiséggel biró lakásokban. Ahol nyolc szoba van, ott 10.000 ember közül tüdővészben meghal 2, egyszobás lakásban meghal 42 ember. íme, egész világos és kétségtelen a lakásviszonyoknak feltétlen összefüggése a betegségekkel. Azt hiszem, ezekben már megfelelően vázoltam azt a helyzetet, amelyben Budapest főváros és az ország egyéb városai e tekintetben vannak. Budapest főváros törvényhatósága ismételten állást foglalt ebben a kérdésben (Rassay Károly: Pártkülönbség nélkül!) és Budapest törvényhatósági közgyűlésén pártkülönbség nélkül a többség a lakások felszabadítása ellen foglalt állást. Tehát Budapest főváros helyi képviselete már megmondotta a maga véleményét. Nem hiszem, hogy Budapest országgyűlési képviselői ettől eltérő véleményen lennének. Nem hiszem, hogy a vidéki városokban is más volna a helyzet. Mi tehát az a parancsoló szükség és az; az államéridelk, amely a népjóléti ministerium ut| ján arra^ készteti és kényszeríti a kormányt, hogy mégis a lakásrendeletben megállapitoitt terminussal éljen? Nem tudom miagamniák megmagyarázni, mert ebben a kérdésben több izben állapítottak meg a lakásrendeletek különböző terminusokat. Volt olyan terminus, amely azt mondotta, hogy ebben a kérdésiben akkor fogunk dönteni, ha majd az építés folytán megfelelő tartaléklakás áll rendelkezésre. (Rassay Károly: Ez az egyetlen okos határozat!) Ez az egyetlen okos megállapítás. Nem hiszem, hogy a népjóléti minister ur azon az állásponton volna, hogy megfelelő tiartaléklakások vannak. Ez ki van zárva,, hiszen itt nemhogy 72.000 lakás nem épül, — de amint nagyon jól méltóztatnak tudni — még 12.000 sem épül. Nagyon^ jól méltóztatnak tudni, hogy milyen nehézséggel és kinlódáissal indul meg az építkezés és hogy magának az építkezésnek módja és formája is sokáig kutatás tárgya volt, mert bizonyos, tapasztalatnak kellett leszürődnie, amíg rájöttek arra!, hogy serai az államinak, sem; a városnak magának építkeznie nem szabad. A Bethlen-udvar a példája az állami építkezésnek. Az építkezéseknek bürokratikus kezelése sokkal nagyobb alkalmat ad arra, hogy itt gazdaságosság, a számitások megfelelő egyensúlya nélkül építsenek. Maga a Bethlen-udvar kiáltó példája annak, hogy az állami maga ne építsen. A városnál is rájöttek, hogy a város sem alkalmas bürokratikus szervezeténél fogva arra, hogy az építkezéseket közvetlenül önnuaga bonyolítsa le. Viszont ebből nem következik az. hogy az államnak és
