Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. nisterei és politikájának vezetői. A magyar kormány képviselője bátran és korlátok nélkül monldhatja el panaszait egy másik oldalon szereplő állam képviselőjével szemben és a brit birodalom külügyministere vállalkozik arra, hogy ezeknek a vitás kérdéseknek döntését és elintézését elősegíti. És itt néhány szóval felelni akarok Beck Lajos t. képviselőtársamnak a Népszövetséggel kapcsolatban itt a Ház előtt elmondott szavaira. Magyarországon divat a közvélemény egy részéről — és a közvélemény ezen részének szívesen asszisztál a magyar sajtó egy része is — a Népszövetség lekicsinylése, majdnem le gúnyolása. Mindnyájan tudjuk, hogy a Népszövetség egy ideális eszmének, egy ideális ember gondolkozásának köszönheti létrejöttét. (Mozgás.) Tudom én is, hogy a valóságban és működésében ez az ideál nem tölthette be azokat a várakozásokat, amelyeket hozzáfűztek, hogy a joggal és a jobb belátással szemben gyakran a megalkuvásoknak és a politikai tekinteteknek kellett úrrá lenniök az egyes döntésekben. Nézetem szerint azonban a Népszövetséget nem érheti vád azért, amit alkotott, mert hiszen, amit tett, az jó és hasznos volt. Ne feledjük el Locarnót, amely Európa képét változtatta meg; ne feledjük el az osztrák és a magyar szanálást és ne feledjük el három-négy olyan esetnek békés utón való elintézését, amelyek a Népszövetség közreműködése nélkül talán háborús komplikációkra vezettek volna. Ha pedig az esetek egy más és sajnos, nagyobb csoportjában ugyanez a Népszövetség nem tudott eredményeket elérni, kérdem én: nem egy nagy magyar államférfiú mondotta-e azt, hogy a politika az exigenciák tudománya, (Jánossy Gábor: Kossuth Lajos!) vájjon nem ugyanez áll-e a külpolitikára is és vájjon ezek a fiaskók nem annak következményei-e, hogy a nehézségek nagyobbak voltak, mint amilyeneket azok a legjobb akarattal dolgozó egyének, akik ott ültek a Népszövetség padjain, elhárítani tudtak volna. T. Képviselőház! Hitet tevén a magam részéről a Népszövetség mellett és remélvén azt, hogy a nemzetek közötti kapcsolatot szebb és magasabb színvonalra fogja hozni a Népszövetség, legyen szabad most a kritikai hangot használnom egy konkrét esettel kapcsolatban. Helytelenül mondottam azt, hogy: a kritikai hangot; azt kellett volna mondanom, hogy aggályomnak vagy félelmemnek kell kifejezést adnom, hogy a Népszövetség egy konkrét esetben, amely Magyarországot közelebbről érdekli, ne foglaljon el olyan álláspontot, amely tulajdonképen túlmegy a népszövetségi paktum határain. Ismeretes önök előtt a tényállás, amely ezen aggodalmamnak alapjául szolgál; ha nem csalódom Lukács György igen t. képviselőtársam volt az, aki előadta itt a Házban, hogy mi történt. Röviden, sürgönystilusban rekapitulálom azt, amit ő elmondott. A békeszerződés 250. szakaszában bizonyos kérdések elintézésére nézve ugy Magyarország, mint a társult államok alávetették magukat egy vegyes döntobiróság illetékességének. Ne feledjük el, t. Ház, hogy ez az alávetés részben különbözött azoktól a arbitrázs-szerződésektől, amelyeket az államok egymással kötöttek, mert hiszen nem volt teljesen Önkéntes egyik fél részéről sem. Magyarország részéről ez az alávetés kényszerű volt a diktált béke feltételei folytán, de — s ezt ne felejtsük el — a másik részről viszont vállalt kötelezettség volt, amely ellenértéke volt egy bizonyos előnynek, sőt túlnyomó előnynek, ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 19 amelyeket ezek az államok a trianoni békeszerződés aláirása által nyertek. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister a terembe lép. Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Azok között a tárgyak között, amelyeket a békeszerződés a vegyes döntobiróság illetékességének vetett alá, foglaltatik a békeszerződés 25U. <§>-ának az az érdemi rendelkezése, amely szerint a magyar állampolgároknak az elszakított területeken levő vagyona mentes mindennemű elvétel és likvidáció alól. A magyar állampolgárok egy csoportja ugy találta, hogy ezt az intézkedést a román állam azzal az agrárreform törvénnyel, amelyet Erdélyben, eítérőleg országának egyéb részeitől, végrehajtott és alkalmaz, megsértette s ezzel a keresettel a vegyes döntőbirósághoz fordult. A vegyes döntobiróság előtt a román állam képviselője leült tárgyalni, kifogásolván a vegyes döntobiróság hatáskörét. Hosszú, alapos tárgyalás után nemzetközi nagy jogtekintélyek részvételével és jogi véleményének meghallgatása után a vegyes döntobiróság a hatáskör kérdésében a magyar álláspontnak adott igazat. Erre a román állam a Népszövetséghez intézett beadványában kijelentette, hogy a döntést magára nézve nem ismeri el és biráját a vegyes döntőbíróságból ezen agrárperek tárgyalásáról viszszavonja. Románia képviselője ezzel a beadvánnyal a Népszövetséghez a népszövetségi paktum 11. szakasza alapján fordult. Ennek a 11. §-nak egy mondata a következőképen szól (olvassa): »A Szövetség minden egyes tagjának jogában áll a közgyűlés vagy a tanács figyelmét barátságos módon felhivni a nemzetközi viszonyokat érintő minden olyan körülményre, amely azzal fenyeget, hogy megzavarja a békét vagy a nemzetek között a jó egyetértést, amelytől a béke függ.« Hogyan, t. Ház? A birói döntéstől, a judikálástól a békét lehet félteni! Hát nem a béke érdekében, nem a háborús konfliktusok elkerülése érdekében kötnek az államok egymással arbitrázs-szerződéseket? Hát, van-e a békének alaposabb bázisa, mint épen a vitáknak judikális utón való elintézése, nemzetközi fórumok által? De Romániának ismernie kell a nemzetközi udvariasságnak és az államok nemzetközi prakszisának azt a szabályát semhogy amig a jog beszél, addig a politikának hallgatnia kell és amig egy nemzetközi birói fórum döntése nem végleges egy kérdésben, addig nem lehet egy politikai fórum döntését ugyanerre a kérdésre nézve igénybe venni. Ez a szabály ugyanaz a nemzetközi életben, mint az államok beléletében, ahol pedig adhuc sub judice lis est — amig a biró nem beszélt, a kritikának hallgatnia kell. Én, el tudom képzelni, hogy egy arbitrázsszerződés aktiválása előtt valamely állam politikai ientartásokat tesz, hiszen a legtöbb arbitrázs-szerződésben szoktak is ily fentartások lenni. Azt is el tudom képzelni, hogy a végleges döntés után egy állam a döntés ellen politikai fórumot vesz igénybe, pl. azt mondván, hogy a döntést a legjobb akarata mellett sem tudja végrehajtani. De mindkét hipotézis esetén Románia vagy túlkorán: 'vagy túlkésőn jött a Népszövetséghez; túlkésőn, mert hiszen letilt tárgyalni a bíróság elé, vagy túlkorán, mert hiszen az érdemi döntést még nem ismeri. (TJgy van! Ugy van!) Egyetlen célom ezzel a felszólalásommal az volt, hogy a kormány figyelmét tisztelettel I felhivjam arra, hogy ennek a kérdésnek eldön-