Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 9 gyarország ebben az irányban még semmiféle lépést nem tett, holott a magyar népnek nagyon is érdekében állana, hogy a külügyministerium tárgyalásokat inditson, hogy a vízumkényszer megszűnjék. Legalább Ausztria felé, Cseh-Szlovákia, Románia és Jugoszlávia felé, kellene a vízumkényszert megszüntetni, mert hiszen ez gazdasági szempontból is rendkívüli nagyjelentőségű lépés volna. Erre van a külügyministerium óriási apparátusa, — amelyről rövidesen beszélni fogok. Fel fogják hozni ez ellen azt a kifogást, hogy a vízumkényszer megszűnése esetén megszűnik a beutazók kontrolija, bárki bejöhet és akkor — az urak rögtön libabőrösök lesznek. mihelyt erről beszél valaki — a kommunisták is besompolyoghatnak az országba. Ez a kifogás nem állja meg a helyét, mert a kommunisták közül .azok, akik be akartak jönni, eddig is bejöttek a legszigorúbb vízumkényszer ellenére is. A vízumkényszer csak az iparnak és a kereskedelemnek okoz mérhetetlen kárt, és azoknak a szegény munkásoknak, akik kénytelenek egyik országból a másikba vándorolni, hogy megélhetést találjanak. Miután a vízumkényszert ennél az oknál fogva is feleslegesnek tartom, a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (olvassa): »A képviselőház utasítja a külügyminister urat, hogy a vízumkényszert rendeleti utón szüntesse meg.« Röviden leszek bátor néhány szóval a külügyministerium költségeiről is beszélni. A külügyministerium költségvetése 835.238 pengővel több, mint amennyi az előző költségvetési előirányzatban volt. Ebből a külföldi szolgálat költsége 457.519 pengővel emelkedett, amely összegből a személyi járandóság emelkedésére 362.916 pengő esik, az indokolás szerint azért, mert a külügyi szolgálat fokozatos kiépítése szerény keretek között folytatódik. Már a legutóbbi külügyi költségvetés tárgyalásánál is rámutattam arra, hogy Magyarország 8 millió lakosával azt a hihetetlen fényűzést és energiapazarlást, amelyet külpolitikai téren kifejtünk, nem birja el, az adózók összeroppannak ennek terhe alatt. Az előadó ur, mintha érezte volna, hogy ez is szóba fog kerülni, az angol adatokra hivatkozott, azt mondván, hogy a Magyarországnak az a cikke, amelyben az angol adatok szembe vannak állítva a magyar adatokkal, nem felelnek meg a valóságnak, mert hiszen Angliában ez csak a politikai osztályra vonatkozik, a külkereskedelmi osztály pedig külön van. Legyen szabad az előadó urat figyelmeztetnem arra, hogy Magyarországon a kereskedelemügyi ministeriurnnak is van egy külkereskedelmi osztálya s ha a külügyministeriumban valami külkereskedelmi vonatkozású ügyről van szó, akkor behívják az illetékes ministeri referenseket a kerekedelemügyi ministeriumból vagy a földmüvelésügyi ministeteriumból, ha pedig valamely külpolitikai jogi vonatkozású dologról van szó, akkor rendszerint az igazságügyministerium referenseit hívják be, úgyhogy külpolitikai téren nálunk ugyanaz az állapot áll fenn, mint Angliában. Tény az, — s ezt nem lehet eltagadni — hogy a politikai osztályban a fogalmazói kar létszáma Magyarországon kettővel több, mint Angliában, holott Anglia szigetország, gyarmatország, amely bármennyire hassanak is az angol impériumra a kínai események, bármilyen laza legyen is az összefüggés a gyarmatok és az anyaország között, kétségtelen, hogy mégis a világ leghatalmasabb gyarKÉPVISELŐHAZI NAPLÓ. III. mati országa, amelynek az egész világgal Öszszeköttetései kell, hogy legyenek. Mégis ennek a hatalmas impériumnak fogalmazói karaiban 78, nálunk pedig 80 tisztviselő van alkalmazva. Nem lehet tehát a világból kieszkamotálni azt a tényt, hogy Angliában a tisztviselők száma a külügyministeriumban kettővel kevesebb, mint nálunk. (Walko Lajos külügyminister: Kilenc van a politikai osztályban összesen Magyarországon!) Bocsánatot kérek, nézzük csak meg. Fel fogom olvasni a cikknek erre vonatkozó részét, amelyet magam is kontrolláltam, hogy a valóságnak téjn'yleg megfelelnek-e. Hogy bebizonyítsam, hogy nem jártam el lelkiismeretlenül, megmondom a minister urnák, hogy elhozattam Párizsból a francia külügyministeriumra vonatkozó füzetet is, amely az 1926/27. évi költségvetést tárgyalja. Tehát, igenis, kontrolláltam adataimat s ezek alapján megállapitom, hogy annak a hírlapírónak, aki a Magyarországban ezt a cikket közölte, igaza volt. A helyzet az, hogy Angliában van egy államtitkár, —. mert Anglia nem ismer ministereket, csak a ministerelnök premier — két államtitkár, három alállamtitkár-helyettes, egy jogi tanácsos, két jogi tanácsos-helyettes, egy pénzügyi tiszt, tiz tanácsos, egy történésztanácsos, egy könyvtáros és levéltáros, húsz első titkár, harminchat másod- és harmadtitkár. Ezzel szemben Magyarországon van egy minister, egy rendkívüli követ és meghatalmazott minister, két elsőosztályu főkonzul, hét ministeri tanácsos, négy I. osztályú követségi tanácsos, egy II. osztályú főkonzul, tiz ministeri osztálytanácsos, hét II. osztályú követségi tanácsos, két I. osztályú konzul, tiz ministeri titkár, két I. osztályú követségi titkár, két II. osztályú konzul, ti» ministeri segédtitkár, öt II. osztályú követségi titkár, három alkonzul, tiz ministeri fogalmazó, két követségig attasé, egy konzuli attasé, öt ministeri segédfogalmazó. (Walko Lajos külügyminister: Ez nevetséges!) De ha ugy volna is, ahogy az urak mondják, — de nincs igy, mert kettővel több van nálunk, mint Angol országban — mi csak 8 milliós nép vagyunk, Anglia pedig világhatalom, gyarmati hatalom, amely szétágazó összeköttetéseinél fogva sokkal nagyobb külügyi apparátussal kénytelen dolgozni. Nem citálom Amerikát, amelynek valóban szegényes adatai egyszerűen eltörpülnek azok mellett a szédületes számok mellett, amibe nálunk a külpolitika kerül. De nézzük meg Franciaországot, azt az országot, amelyet nem lehet szegény országnak nevezni, amelynek ugyancsak gyarmatai vannak, amelynek széleskörű összeköttetéseinél fogva külpolitikai téren legalább is annyi teendője van, mint nekünk. Először szembeállítom a francia követek fizetését a mieinkkel és rögtön meglátja a t. Ház a különbséget. Egy olyan követnek, mint a budapesti francia követ, van 30.000 frank évi fizetése. A londoni francia követ fizetése évi 45.000 frank, amelyhez jön még 10.000 frank reprezentációs költség. Az a gazdag Franciaország tehát, amely mégis csak Anglia után Európában • legnagyobb hatalom, fizet egy olyan követének, mint amilyen Budapesten rezideál, évi 30.000 frankot, londoni követének pedig 45.000 frankot, hozzáadva 10.000 frankot reprezentációs költségekre. Ha tehát a két ország követeinek fizetését Összehasonlítom, akkor a francia követek fizetése szegényes fizetés ahhoz képest, amit Magyarország a szegény 8 milliós ország ad, — ahol pedig, ha 1,200.000 ember kivándorolna az országból, senki nem 2