Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-34
Az országgyűlés képviselőházának kérvényt látnánk jobbnak, hogy nyújtsunk be, fogalmazzák meg és küldjék le, majd én megírom és felküldöm a minister urnák. Ha pedig ugy volna jobb, hogy felmenjünk, irják meg, hogy mikor lehetne vele beszélni és erről minél hamarább értesítsenek minket.« (Propper Sándor: Szépen hajlandó ő szóbaállni nyomorgó munkásokkal!) Tessék csak meggondolni, hogy ez azt irja itt, hogy éheznek. A felnőtt emberről lehet azt gondolni, az majd csak valahogy kibirja. Azt irja azonban, hogy legtöbbet szenvednek az iskolásgyermekek, hogy legtöbbje, ahogy felkel, ugy megy iskolába. Tehát nem telik nekik arra, hogy egy darab kenyeret szeljenek vagy egy süitkrumplit adjanak nekik. A fajvédelem korszakában, amikor itt a Bacheieknek 150 milliárdokat adnak, amikor margitszigeti szerződésekre 60 milliárdokat adnak, amikor mindenre telik pénz, amikor olyan pazar vacsorákat rendeznek, hogy eláll az embernek szeme-szája, akkor a jövő nemzedékét ugy nevelik, hogy ez az ország nem tudja gyermekeit itthon eltartani, hanem idegen nemzetekhez küldi ki őket, hogy azok tartsák el s mindenre telik pénz, csak arra nem telik, 'hogy a nyomorgókon, szegényeken és szerencsétleneken segítsenek. (Esztergályos János: És vannak, akik ötszázmilliós autót vásárolnak ajándékba barátjuknak! — Viczián István: Ki az? — Esztergályos János: Vannak ilyenek is! — Rot hen stein Mór: Esetleg a barátnőjüknek!) A múlt évben megtörtént, hogy a salgótarjáni munkásság egy elkeseredett cselekedetre szánta el magát. Megunták az, éhezést és egy szép napon felkerekedtek, hogy útnak induljanak és meg ne álljanak, amig rajtuk nem segítenek. Nem gondolják önök, hogy egyszer megunják az összes munkások ezt az éhezést és azt mondják: hát nincs mit veszíteni, legfeljebb a nyomorúságot veszítjük el, — azzal útnak indulnak, ide jönnek a Ház elé, ide lerakják gyermekeiket és azt mondják: tessék gondoskodni róluk a Ház nagyjainak, akik ezt az állapotot előidézték, hogy itt az egyik oldalon vannak urak, akiknek jövedelme az öt-hat milliárd körül jár évenként, a másik oldalon pedig vannak emberek, akik nem tudják meztelen testüket rongyokkal betakarni. Nem erkölcsvédelmi rendelet kell ide, hanem rendelet arra, hogy az emberek ruhához jussanak. Mert mit fog csinálni a belügyminister ur, ha leszakad az emberekről a ruha? Akkor lecsukatja őket, meirt meztelen testük kilátszik? (Propper Sándor: A rendelettel betakarja!) Erőszakkal ezt a kérdést nem lehet megoldani. S mégis ugyanakkor, amikor a bányatársulatok ilyen kegyetlenül, kíméletlenül járnak el alkalmazottaikkal, munkásaikkal szemneb, amikor az ipari vállalatok a maguk profitjának biztosítására kartellekben tömörülnek, amikor a téglakartell, a cementkartell, a szénkartell, posztó- és még nem tudom, milyen kartell, mind uzsorázza a népet és fojtogatja nyomorba, kétségbeesésbe taszítja, a kormány azzal szórakozik, azzal játszik, hogy erkölcsvédelmi rendeletet ad ki, és detektívek százait hajszolják, hogy a kirakatokban lévő képeket szedjék össze. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért fáj ez?) Mintha más baj nem volna itt, mintha ahhoz, hogy a magyar boldog legyen, csak az hiányoznék, hogy a kirakatokban ne legyenek erkölcsrontó képek! (Egy hang a jobboldalon: Erkölcs legyen, akkor majd boldog less!) Az erkölcsöket az rontja hogy Budapesten 8—20 embernek kell egy szobában aludnia, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. II. 34. ülése 1927 április 5-én, kedden. 405 (Ugy van! Ugy van a szélsőbaloldalon.) hogy kiskorúak együtt laknak felnőttekkel, hogy a kiskorúak többet látnak egy éjszaka, mint amit talán egy más ember egy egész életen át lát. Itt nincsenek gyermekszobák, ahol a nevelőnő ügyel a gyermekek erkölcsére, hanem ott fetrengenek a gyermekek a földre odado bott szalmazsákon vagy rongyon. Ez a nyomor az erkölcstelenség alapja. Ne a mérges fa ágait tessék tehát nyesegetni, ne kívülről tessék pucoltatni a házat, hanem tessék annak alapjába belenyúlni s fundamentumában tesség meggyógyítani a bajt; ne a bacillushordozókat igyekezzenek kiirtani, hanem a baeillusfészkeket igyekezzenek megölni és lehetetlenné tenni azt, hogy ez az erkölcstelenség igy pusztítson. Nézzék meg a t. képviselő urak a tüdővészt. A t. képviselő urak mindegyike megkapta: az államtitkár urnák erre és a magyarországi gyermekhalandóságra vonatkozó füzetét, melyben az adatok nem egészen helyesen vannak csoportosítva, mert a magyarországi 1925. évi adatok az egyéb államok 1923-as adataival vannak összehasonlitva, márpedig előrelátható, — ezt megjegyzi a szöveg maga is — hogy a magyarországi 1925-ös adatok a külföldi 1925-ös adatokkal összehasonlitva még kirívóbbak lesznek. Mégis mit látunk"? Mig Magyarországon az ezer lélekre esett halálozások arányszáma 16-9, addig Ausztriáibatn 15*2, Csehszlovákiában 14-9, Németországban 13*9, Svédországban 11 -4, Belgiumiban 13, az Egyesült-Államokban 12. A tízezer lélekre esett tuberkulotikus halálozások aa*ányszámia' Ausztriában 20-6. Csehszlovákiában 19:5, Németországban 13-5, Amerikában 9, Magyaroszágon pedig 24. Száz élveszületett csecsemő közül meghalt Németausztriában 14, Csehszlovákiában 14, Bulgáriában 15. Svédországban 5, Dániában 8, Belgiumban 9, az Egy esült-Állam okban 7*7, Magyarországon pedig 16-7. Kétségbeejtő adatok ezek, amikor azt kell megállapítanunk, hogy ai gyermekhalandóság tekintetében még Bulgária mögött is vagyunk és ugyanúgy a tuberkulotikus halálozások szempontjából is, mert Bulgáriában csak 19*5 a halálozási szám, Magyarországon pedig 24. Mit mutatnak ezek a kétségbeejtő Fzámok? Ezek a nyomor fokmérői, ezekben a számokban jut kifejezésre a rosszultáplált, a rosszul élő munkás; kifejezésre jut a kapitalizmusnak az a hallatlan és lelketlen kizsákmányolása,, amely lehetővé teszi, hogy egyes társulati vezérigazgatók hatmilliárdos évi jövedelemre tegyenek szert. Vannak társulati vezérigazgatók, kiknek egy évi jövedelme annyit teszek!, mint az üzemben alkalmazott 3—4 ezer munkás egyhavi összes jövedelme, tehát az összjövedelem egytizenkettedreszet kapják. . • Lehet ezt igazságosnak tartani"? Lehet helyesnek tartani azt, hogy egyes társulatok megkülönböztetéseket csináljanak a munkások közt és míg az altiszteknek megadják a teljes havifizetést, addig annak, aki dolgozik, aki a csákányt forgatja és a lelket, testet ölő földalatti munkát végzi, csak annyit fizetnek, ahány napig dolgozik, vagy ahány csille szenet ki tudott termelni a föld alól 1 ? Önök azt mondják: osztályharc! A kapitalizmus oly világosan demonstrálja az osztályellentétet, hogyha nem is látná azt a munkás, a kapitalizmus rávezeti őt erre és megmutaja neki: látod, itt van az osztály különbség; én a társulati vezérigazgató, annyit kapok, mint ti valamennyien egy hónapra. Az, aki hű szol55
