Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-34

396 Az országgyűlés képviselőházának 34. ülése 1927 április o-én, kedden. szaklap.« »Hallja, még ilyen is kell magának?!« — mondta a tiszthelyettes. Sorban igy végigszedte az egyes papírokat, minden egyes alkalommal megnyomva a kérdést: »Hát, ez mi?!« Végül azután azt kérdezte: »Mi van a zsebében? Megmotozott és közben igy szólt: »Mennyi pénze van? »400.000 korona va<n nálam.« »Minek kell magának ennyi pénz? »Hogy elköltsem«, — válaszoltam. Újra kérdezi: »Hát, ez mi?« Azt mondtam: »Ez egy nyugta arról. ^ hogy a munkanélküliek karácsonyi segélyéhez hozzájárultam.« »Ejha, de sok pénze van!_— Hát, ez mi? Azt mondtam: »Ez tagsági díj befizetéséről szóló nyugta.« »Hát, ez mi? Azt mondtam: »Ez egy felszólítás arra, hogy párbórt fizessek.« Erre már elhagyta a türelme a tiszthelyettest és azt mondta: »Hát, persze, párbért nem fizet, de a munkanélküliek segélyezésére a szakszervezetnek fizet! — Hát, ez mi?« »Ez egy belügyministeri aktaszám.« »Mi baja van magának a belügyministerrel?« »Nekem nincs bajom, neki van baja velem.« »Hát, ez micsoda?« »Ez egy kupié a villamos-katasztrófáról: elemekeijeim maguknak? ( Egy hang a jobboldalon: Halljuk!) Azt mondta: »Nem! — Hát, ez mi?« Azt mondtam: »Legirung.« »Mi az legirung?« »Ez a fémek kompozíciója.« »Kompozició!« Ez mindjárt gyanús volt neki. Azt hitte bizonyosan, hogy valami összeesküvésről lehet csak szó. (Esztergályos János: Konspirációra gondolt! — Derültség a szélsőbaloldalon.) Ilyen tenorban folyt végig a beszélgetés. Eendkivül nevetségeshez az egész diskurzus. Csak annyit mondok még el belőle jellemzésül, hogy mikor végre bélyeget talált, felkiáltott: »Aha, bélyeg!« Erre azt mondta az illető: »Ne izguljon, ez csak okmány bélyeg.« Végigzaklatják az embereket a leglehetetlenebb módon, faggatják, ellopják az idejüket. Az államnak mindez rengeteg- pénzébe kerül, mert hiszen az a hatósági közeg arra az időre is kapja fizetését. Ilyen módon igyekeznek befolyásolni a választókat. Megtörtént az, hogy Baticz Gyula volt képviselő kiment az egyik községbe, hogy a választáshoz kirendelt bizalmi fér fiaknak a szükséges útmutatásokat megadja és őket hivatásukról tájékoztassa. Alig volt ott egy pár percig, megjelent egy csendőr s bekísérte a esendőrlakfenyéíba. A csendőrlaktanyában egy fiatal esendőrhadnaigy kezdi faggatni, hogy mit csinált, hol volt stb.. azután azt mondta: »Majd be fogjuk önt kisérai Dorogra.« Kérdezte, hogy mit jelent ez, le van-e tartóztatva s mondta, hogy: tessék valami határozatot vagy végzést adni. Erre egészen cinikusan kijelenti az illető: »Hja, kérem, mi nem tuduuik írni!« Erre bekísérték Dorogra, Dorogról Esztergomba. Mire beérnek, persze este van Este a főszolgabírónál azt mondják neki: »Nem tudom műért történt ez, itt valami tévedés lehet; a dolog téliesen rendben van. ha tetszik, el is mehet!« Persze akkor már este hét vagy nyolc óra volt; ismét sikerült egy napot elvenni az illetőtől. Az, hogy névtelen feljelentéseket tesznek és azt mondják, hogy a választáson hamis milliósokat terjesztenek, ez még Magyarországon is párját ritkítja. Mert, hogy Magyarországon hamis frianikokat csináltak, hogy Olaszliszfcán hamis milliósokat csináltak, az köztudomású, de hogy valaki a választásoknál használja fel akár a hamis frankokat akár a hamis milliósokat, ezt, azt hiszem, senki sem. tenné meg, legalább is meggondolná, még ha tudná is. De ezek mind arra valók, hogy eljöjjenek a választási irodába, ott házkutatást tartsanak, órákon keresztül zaklassák az embereket, beidézgessék, lefoglalják a milliósokat és azután, amikor a választásnak ( vége van, szó nélkül visszaadják ós azt mondják: »Nem történt semmi sem; de a hatóságmaik kötelessége éber figyelemmel őrködni, hogy ne kerüljön hamis pénz forgalomba.« Ha a hatóság annakidején, amikor a hamis frankokat készitették, ennyire őrködött volna, ha ezt az atyai gondoskodást olyan irány bán is kiterjesztették volna, az ország egy nagyobb botránytól kiméltetett volna meg. Igieni t. Képviselőház! Több izben történt olyan! kijelentés, hogy a választásoknál a munkásság cserbenhagyta a vezetőit. (Egy hang a jobboldalon: Vgy van!) Különösen hivatkozás történt itt arra, hogy a bányaterületekben a munkásság elfordult a vezetőitől. Ezt csak az állithatja, aki a viszonyokat egyáltalában nem ismeri, mert Magyarországon u. n. bányakerület kettő van, az egyik a salgótarjáni kerület, amely azonban nem tisztám bányakerület, mert hiszen ott a bányamunkások a lakosságinak csak egy igen kis hányadát teszik ki; a másik a tatabányai kerület, ahol a választóknak talán nagyobb részét teszik ki az ipari munkások. A harmadik a dorogi kerület, amely egyáltalán nem mondható bányakerületnek, mert hiszen 24 községből csak négyben vannak bányamunkások alkalmazva, a többit pedig mezőgazdasági . lakosság, mégpedig vegyosnyelvű : magyar, német és tót lakosság lakja. Aki a salgótarjáni választókerületben járt, az a következőket tapasztalhatta: Amint megjelent valamelyik párt megbízottja, hogy ott a jelölésekhez szükséges aláírásokat összegyűjtse és valakit aláíratott, ezt az aláírót nyomon követte a kisbiró egy vagy két csendőrrel. Nem szóltak semmit az illetőnek, csak megfigyelték, hová ment be. Ahová bement, oda mentek utána ők is. A kisbiró az illető választópolgárt kezdte fenyegető hangon rábeszélni, hogy irja alá a másik ajánlási ivet is, a csendőr pedig leült és jelenlétével igyekezett hatni. Ahol ez nem sikerült, ott az illetőt másnap behivatta a munkaadója és most már a munkaadója, a fellebbvalój mérnök vagy az igazgató négyszemközt tette elébe az ajánlási ivet és azt mondotta: »Vagy aláírja ezt az ajánlási ivet is vagy pedig elsején fel fogunk mondani«. (Viczián István: Mezey Gyulával egyszerűbben csinálták!) Az ilyen esetek százai ismétlődtek. Végre is nagyon helyesen, — én magam legalább nagyon helyesnek tartom — nem adták át az ajánlási iveket, nem szolgáltatták ki a neveket azoknak, akiknek első dolguk az lett volna, hogy az aláirókon bosszút álljanak. A tatai banyakerületben még* ennél Is erőteljesebben nyilvánult meg a vállalat erőszakossága. Jellemző, hogy minden egyes választási bizottsági elnök egy bányaigazgató, egy bányamérnök vagy egyéb magasállásu tisztviselő volt. (Kócsán Károly: Hát, ki legyen?) Ott voltak melléje beosztva a társulat mesterei és aknászai. Már előzőleg rajonokba osztották be a munkásokat és minden egyes raj ont kiutaltak egy ilyen altisztnek vagy tisztviselőnek, aki azután sorbajárta a munikáslakásokat és azt mondotta: »Elsején el fognak bocsátani 5—600 munkást. Az első az lesz, aki a szociáldemokrata jelöltre mer szavazni. Gondolják meg, olyan mindegy-e az, hogy maguk hova szavaznak? Szavazzanak a másikra és ezzel biztosithatják maguknak az ittmaradást!«