Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Âz országgyűlés képviselőházának 33. nemzetgyűlésben mennyi órát loptak el szófeesérléssel s hogy mennyi villany- és egyéb költségébe került az államnak ez a szükségtelen, a nemzet javát abszolúte elő nem mozdító szóíecsérlés és személyeskedés. Kénytelen vagyok azonban ezt a kérdést idehozni, mert a hallgatás beleegyezést jelentene és ha nem cáfolom meg, mindenki azt hihetné, hogy a felém dobott vádak igazak. A következő kijelentésre szoritkozom tehát: Amikor az első alkalommal itt az országgyűlésben megnyilatkoztam, a nemzeti imádsággal kezdtem és az utolsó szavak befejezése után az én tiszteletreméltó ellenfeléül, aki Tatabányán ugyan kibukott, de Budapesten bejött, azt kiáltotta felém, hogy hiszek egy erőszakos választásban. Méltóztassanak megengedni, hogy kijelentsem, hogy igenis engem ebbe az országgyűlésbe az erőszak küldött be. (Ugy van! Ugy van! a bal- és jobboldalon.) Én Tatabányán nyertem mandátumot s ezt a mandátumot számomra az erőszak érlelte meg. De nagyon tévednek, akik azt mondják, hogy engem a december 8-iki választási erőszak küldött be ebbe a Házba. Engem ebbe a Házba a szociáldemokratáknak az az erőszakos rendszere és módszere küldött be, amelyet ők — csak Tatabányáról beszélek — Tatabányán hosszú évek során át kifejtettek, (Vanczák János: Na! Na!)) amióta a szociáldemokrata párt befészkelte magát Tatabányán. Az előbbi nemzetgyűlési választások alkalmával ez a kerület paktumos kerület volt. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a választások előtt — mondjuk igy: — nemzeti ajándékképen néhány kerületet kaptak a szociáldemokraták. Ennek a paktumnak az ellenértékéről a ministerelnök ur annak idején már tájékoztatta a Házat s ez az volt, hogy ők azzal a külpolitikai kapcsolattal, amellyel rendelkeznek, igyekezzenek azokat a külföldi rosszhiszemű hireket, amelyek nem igazak, de amelyeket kitalálnak és amelyeket széles e világon terjesztenek azért, hogy ennek a nemzetnek a becsületét kevesbítsék és megfogyasszák, megcáfolni, tehát, hogy ezt az összeköttetést használják fel arra, hogy a maguk szervein keresztül ne igaztalan dolgokat hirdessenek, hanem a valóságról meggyőződve cáfolják meg azokat a hireket, amelyeket az emigránsok elhelyeznek és világgá kürtölnek. (Haller István: Ugy van! Ez volt a paktum célja! — Vanczák János: Nem az volt!) E paktum alapján a szociáldemokraták ezt a kerületet is megnyerték a maguk számára. Tiszteletreméltó elődöm az elmúlt öt év alatt birtokolta ezt a kerületet. Méltóztassék csak az öt év alatt kifejtett tevékenységét és munkáját megfigyelni és meg méltóztatnak látni, hogy ez a mandátum túl megérett az én számomra, aki nem voltam ott ismeretlen, vadidegen, amint azt Malasits t. képviselőtársam állította, hiszen már a legelső nemzetgyűlés alkalmával felléptem a kerületben és a második választáson, a pótválasztáson 6500 szavazatot kaptam. A kerületben lévő keresztényszocialista egyesületek révén állandóan kapcsolatban voltam az ottani munkásokkal, ha nem is politikai 'kérdésekben, de a szervezetek keretén belül, társadalmi és egyéb kérdések tekintetében állandóan foglalkoztam az ottani munkásokkal, nem voltam tehát ebben a kerületben vadidegen. Ebben a kerületben tiszteletreméltó elődöm a Peyer Károly segítségével a következő munkákat végezte el. Az elmúlt öt éven keresztül a bányamunkások két hatalmas sztrájkot rendeztek. Az egyik öt hétig, a másik tiz hétig tartott. Ennek a két hatalmas nagy sztrájkülése 1927 április 1-én, pénteken. 571 nak a vége nem a munkásság győzelme volt, hanem a munkások bukása. Tessék elgondolni, hogy az a bányamunkás, aki a heti vagy a kétheti fizetéséből él és öt éven belül egyszer 5 hétig, egyszer 10 hétig sztrájkol, mit köszönhetett a szociáldemokráciának? Nekem alkalmam volt ebben az időben is érintkezni és látni azt a szörnyű, hogy ugy mondjam, azt a pokoli nyomorúságot és szegénységet, amelybe a bányamunkásságot ez a két nagy sztrájk döntötte., (Vanczák János: Amelybe a bányakapitalizmus kergette őket bele, nem pedig a szociáldemokrata párt!) Most a bánya-kapitalizmus rovására irják a sztrájkot, de a bányamunkásság határozta el Peyer Károly vezetésével, — mert ő a bányamunkásság elnöke, — hogy sztrájkba álljanak, gazdasági kérdések miatt, ezt elismerem én is, mint keresztényszocialista. De lesz majd szó itt az országgyűlésen arról, hogy a sztrájkjogot is törvényben szabályozzuk. Ez olyan kérdés, amelyről lehetne beszélni, amelynek vannak hivei és vannak ellenzői is. (Gömbös Gyula: Én ellenzője vagyok!) Ilyen gazdasági helyzetben azonban, amikor az egyik oldalon a nagy, hatalmas bányakapitalizmus áll a maga nagy erejével, a másik oldalon — és nem Írhatják a számunkra, hogy mi keresztényszocialisták ezt a sztrájkot megdöntöttük — állott a szociáldemokrata szervezett munkásság, alaposan meg kell fontolni a sztrájkot, hiszen mindkét sztrájknak irtózatos bukás lett a vége. Én is azt mondom, hogy sztrájkot indítok bizonyos esetekben, mert ez a munkásvédelemnek az utolsó eszköze, amelyet igénybe kell venni. (Haller István: Ultima ratio !) Ha azonban lelkiismeretes munkásvezér vagyok, csak akkor viszem sztrájkba a munkást, ha a sztrájk befejezésével a munkásság győzelme biztositva van. Vagy vállalja a munkás azt, hogy: kitartok a magam emberségéből, van tehát annyim, hogy egy bizonyos ideig tudom magamat élelmezni és ellátni, vagy egy másik eset: el tudom helyezni a bánya- és egyéb munkásokat olyan helyeken, olyan munkaalkalmakra, hogy anyagilag nem fognak szenvedni, vagy — s ez a harmadik eset — a sztrájkpénztárban van annyi segélyezésre szánt összeg és van szolidaritás, amely sztrájkoló munkásság ellenállását egész a győzelemig biztosítja. Ha azonban erről nem vagyok meggyőződve és ha ezek az eszközök hiányoznak, akkor sztrájkot inditani lelkiismeretlensóg, mint ahogyan ezekben az esetekben is nem a bányakapitalizmus kapott csorbát, hanem a munkásság szenvedett, letaposás, anyagi összeomlás következett be, amelyből máig sem gyógyult ki. Ugyanis mi volt a legutóbbi sztrájknak, a tiz hetes sztrájknak az eredményei Az, hogy az a szegény, szerencsétlen bányamunkás kitartott a végsőkig, mert azt hitte, hogy mindazok a kívánságok, amelyek a sztrájk inditó okaiul voltak feltüntetve, teljesedni fognak. Kitartását alátámasztotta azzal, hogy eladta és értékesítette fokozatosan nemcsak azt, amit az előző időkben összegyűjtött, tartalékolt, gyűrűt, ékszert, egyéb ilyen dolgot, hanem szobabútort, ruhát, amely felesleges volt, mindezt egyenkint eladogatta és feszitette a^hurt a végsőkig, amikor a siró anya, az éhező gyermek kényszeritette az apát arra, hogy legyen sztrájktörő, menjen vissza és álljon be a munkába, mert életüket tovább igy fentartani, elviselni nem képesek. Ott, ahol ilyen boldogító szociáldemokrata munka folyik ... (Vanczák János: A szociáldemokrácia a bűnös, vagy a bányakapitalizmus, amely nem adta meg a kö-