Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Az országgyűlés képviselőházáénak 33. bizonyos javulás, csak meg kell keresni ennek okát, mert ha okát megtaláltam, akkor kritikáját adhatom annak is, hogy ezt átmeneti jelenség-e, vagy a gyógyulás processzusának egy folyamatos ténye. Én azt látom, hogy ipari vállalataink vezetői s a nagybankok elnökei nyilatkozataikban kezdenek igen optimista hangokat megütni a közgazdasági élet javulásáról, kezdik összetéveszteni a külső jelenségeket a dolgok érdemével. Abból a tényből, hogy & vállalatok a fokozott vámvédelem következtében — ami 102 millió pengő terhet jelent a fogyasztó közönségre — prosperálni tudnak, abból a tényből, hogy az egész hiteléletet megbénitó magas kamatok segítségével az üzleti rezsit elő tudják teremteni, a bankok kezdik azt érezni, mintha itt a gazdasági élet immár a nagy javulás útjára lépett volna. Pedig csak az ő helyzetük változott, az ő helyzetük pillanatnyilag, nem is beszélve arról a sok ezer emberről, akit a létszámcsökkentés címén kitettek az utcára, amely ténnyel valóban csökkentették saját üzleti rezsijüket, de a gazdasági életet egy csomó keresetnélküli, munkanélküli egyénnel terhelték meg. Ezt az optikai csalódást látjuk, még hivatalos jelentésekben is. Legyen szabad itt rámutatnojn a hivatali jelentésekben visszavisszatérő arra a tételre, hogy a betétek és a folyószámlák összege növekedő irányzatot mutat. Csakhogy miért mutat növekedő irányzatot? Azért, mert időköben talán a munkaalkal-' máknak és a kereseti lehetőségeknek uj sorozata nyilt meg a dolgozó társadalom részére! Én nem ezt latom, t. Ház. Én természetes dolognak tartom, hogy a betétek és a folyószámlák tétele emelkedik, mert hiszen az a közel 400 millió, ami a külföldről ide bejött a különféle kölcsönök címén — népszövetségi kölcsön, Speyer-kölcsön, bankok kölcsönei, egyéb közületek kölcsönei — valahol jelentkeznek. Ez természetes dolog. Ezeknek azonban megvan a maguk nagy ellentétele az ország eladósodásában és a nagy kamatszolgáltatási terhekben, amelyek az országra kétségkívül ránehezednek. Mostmár, ha azt keresem, hogy tulajdonképen hol nyíltak uj kereseti lehetőségek és források a társadalom részére, akkor meg kell állapitanom, hogy egyedül és kizárólag az építkezések megindulása volt az, ami itt uj kereseti lehetőségeket nyitott. Tudom, hogy az építkezés nagy szociális probléma végső hatásában is és a munkanélküliséget csökkentő pillanatnyi hatásában is. Nem értékelem azonban túl. Nagyon jól tudom, hogy két év múlva, ha ez az építkezés le fog folyni, ha a nagy összegek invesztálva lesznek, az eladósodásnak következményei jelentkezni fognak s a munkáskezek njra munka nélkül fognak állani. Pillanatnyilag seadtettünk a helyzeten a kérdést azonban nem oldottuk meg. Miért t. Ház? Mert valóban az a helyes felfogás, amelynek immár mind többen és többen adnak hangot, hogy az állami kiadási politikában, a beruházási politikában a racionalismusnak, az ésszerűségnek épugy kell érvényesülnie a termelés szempontjából, mint a szociális szempontoknak. Olyan beruházás és kiadás, amelynél csak a szociális szemnontok érvényesülnek, pillanatnyi orvosság, lázcsillapító szer a betegnek, de az a beteg szervezetet, meírgyóffyitani nem fogja, sőt sokszer hasonló fizikai hatással még nagyobb visszaesését fog előidézni. Itt van a sokat emlegetett Talbot-üe-v. Ez ellen az elgondolás ellen is ebből a szempontiilése 1927 április 1-én, pénteken. 363 ból van kifogásom. Az ügy lényegét nem ismerem. A t. kereskedelemügyi minister ur szíves volt tájékoztatni bennünket nagy vonásokban. Hogy milyen stádiumban van jelenleg, azt nem tudom, de talán nem is érdekel engem ez a kérdés ebben a vonatkozásában; inkább abban a vonatkozásban érdekel, hogy, hogyha a magyar állam közel 70 vagy 100 millió pengős, szóval horribilis nagy összeget fordit beruházásra, azt milyen célra fordítja, olyan célra fordit ja-e, amellyel a termelés fog emelkedni, amely a termelés előbbrevitelét fogja jelenteni. (Herrmann Miksa kereskedelmi minister: Azt hiszem igen!) Itt van a kifogásom és aggodalmam. Attól tartok, hogy annak a becs—budapesti vonalnak elektrifikálása nem fog jelenteni a termelés szempontjából semmit. (Herrmann Miksa kereskedelmi minister: Ott is van előny, de ez csak kisebbik része!) Ide tehát már eljutottunk, hogy ez a nagy befektetés a termelés szempontjából nem jelent semmit. Ha a régi Nagy-Magyarország összefutó vonat vonalain keresztül gőzzel le tudták bonyolítani a forgalmat, akkor le fogják tudni bonyolítani a mai lecsökkent vonalakon is. (Herrmann Miksa kereskedelmi minister: Csakhogy megtakarítást jelent.) Ez csak számítás kérdése. Én csak aggodalmamnak adtam kifejezést. Ne méltóztassék rossz néven venni, ez az aggodalom nemcsak bennem él, hanem minden emberben, aki nyugodtan gondolkozik és aki nem lát bele a számításokba. (Herrmann Miksa kereskedelmi minister közbeszól.) Honorálom. Ennek az aggodalomnak eloszlatása azonban véleményem szerint csak egyféleképen lehetséges: teljes nyilvánosság elé vinni nem a szerződést, hanem a gondolatot. Végre Magyarországnak olyan kitűnő szakfériiai vannak. Ha az előtt felmerült egy kérdés, hogy építsenek egy vasutvonalat, hidat, vagy akármiféle ilyen nagyobb befektetést csináljanak, sokkal kisebbet, mint ez a Talbot-féle, ankét elé vitték a dolgot, az összes szakférfiak bevonásával megbeszélték az ügyet. (Herrmann Miksa kereskedelmi minister: Most van a bizottság előtt, mely 12 elsőrendű szakemberből áll; ez dolgozza át részletekben azt, ami az első koncepció volt. Be fog minden következni.) Tisztelt minister ur! Mindenesetre meg vagyok nyugodva, azt szeretném azonban, ha az egész kérdés exponálva volna a közvélemény előtt, azt szeretném, ha a sajtóban elsőrendű szakemberek, talán olyanok is, akik az ankétre nem jutnak el, — mert hiszen ennek megvannak a maga bürokratikus formái, azon nem vehet^ részt mindenki — a maguk ötleteit odaadhatnák és kiérlelődnék a közvéleményben egy gondolat, hogy helyes, szükséges, racionális-e ennek a befektetésnek eszközlése. De itt van egy másik ügy, a Margitsziget bérleti jogának visszavásárlása 42 és fél milliárdos költség befektetésével. Nem tudom elképzelni ... (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ez a pénz az országban marad!) Bocsánatot kérek, ez körülbelül olyan, mintha én t. képviselőtársam zsebéből kiveszem a pénzt és azt mondom, hogy a Házban marad. Nem irreleváns dolog, hogy milyen célra fordítjuk a 42 és fél milliárd koronát. Azt sem tudom, hogy az országban marad-e, mert hiszen nincs semmi garancia arra, hogy a bérlőtársaság — amelyről azt olvasom, hogy részvényeit csereberéli, másoknak adta el — valóban az országban fogja-e felhasználni. Azt hiszem 42 és fél milliárd koronának befektetésre való felhasználása a mai viszonyok között jobb helyen is talált volna elhelyezést, mint olyan szerződés-