Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

358 Az országgyűlés képviselőházának 3 Feyer Károly: Akkor az volt a jelsző: Avanti briganti!) Nagyon csúnya szerepre vállalkozott a minister ur, és én azt kérem a kultuszminister úrtól és a ministerelnök úrtól is, hogy az olaszországi nagy ünneplések közepette ilyen kisiklásoktól méltóztassanak tartózkodni, mert a nagy ünneplésen és a görögtüzfényen keresztül, amelyet nekik ma talán titkos külpolitikai célokból gyújtanak, vegyék észre azt a százezer magyart is, akik a Piavénái elestek és elpusztultak. (Alföldy Béla: Osztrák érdekekért! — Fábián Béla: Osztrák érdekekért, de mégis meghalt az a százezer magyar! — Zaj. — Elnök csenget.) T. képviselőtársam, arról még lehet talán vitakozni, hogy milyen motivumok vitték bele Olaszországot a háborúba, — újból a hivatalos vezetőket értem és nem az olasz nemzetet •— de hogy ezek a hivatalos vezetők aláirtak a trianoni szerződést és részesednek anyagiakban abból a megcsonkításból, amely ezt az országot éri és aláirtak a rapallói megegyezést, amely ennek az országnak megcsonkitottságát szankcionálta a mostani ellenfelekkel, ezt nem lehet kétségbevonni. (Zaj a jobboldalon. — Simon István: Javitani csak azokkal együtt lehet ezen a szerződésen, akikkel létrejött! — Farkas Elemér: De Diaz volt az, aki ezeket a határokat garantálta!) De milyen bizonytalan helyzetben vagyok, épen a tények nem ismerése következtáben ... (Zaj a jobboldalon. — Barthos Andor közbeszól.) Kérem, t. képviselőtársamhoz már évek óta van szerencsém, de még nem hallottam külpolitikai felfogását, Bocsásson meg nekem, hogy én most elmondohi az enyémet. De amilyen bizalmatlan vagyok a kormánnyal és a kormány politikájával szemben, épen e tények nemismerése miatt, annál határozottabban mutathatok rá arra, hogy a belpolitikában a kormányzat gyakorlati politikája élesen szembenáll mindazokkal a törekvésekkel, amelyeket mi ezekről a helyekről képviselünk. Nem állítom azt, hogy a kormány kritikus időkben nem kacérkodik ezekkel a gondolatokkal és eszmékkel. Láttam én ezt Genfben és láttam Debrecenben. Valahányszor sikert, eredményt kell elérni, a kormány tanusit bizonyos kacérkodást ezekkel a gondolatokkal. (Bródy Ernő: Választás előtt!) Ezzel szemben azonban a kormány politikája a demokrácia rideg megtagadása. Lehet-e beszélni ebben az országban demokráciáról, másszóval a közvélemény uralmáról, ahol a közvélemény megnyilatkozásának minden eszköze megvan bénitva, ahol a sajtó nem szabad, de a kormánytól függő helyzetben van, ahol az egyesülési és gyülekezési szabadság problematikus! Tegnap hallották t. képviselőtársaim Gaal Gaston t. képviselőtársunktól, hogy még a gazdakörök megszervezése is beleütközik a hatóság ellenállásába. Lehet-e demokráciáról beszélni, ahol az esküdtszék intézménye — amely egyedül helyes és egyedül megnyugtató politikai természetű ügyekben való Ítélkezésre — évek óta háborús jogcímen fel van függesztve és ezek helyett a közvélemény megnyilatkozásának minden eszköze helyett intézményesen biztosítva van a nyilt szavazás intézménye (Bródy Ernő: A lapbetiltások!) és az öncélú, önmagáért élő bürokrácia uralma? Lehet-e társadalmi egyenjogúságról beszélni egy országban, ahol a legelemibb téren, a tanszabadság terén nincs meg az egyenjogúsága az állampolgároknak? (Ugy van!) Lehet-e beszélni a gazdasági élet szabadságáról egy olyan rendben, ahol a különböző '. ülése 1927 április 1-én, pénteken. vexatorius adók, mint a forgalmiadó, az óriási módon fölfokozott vámvédelem, a helytelenül elfajzott szövetkezeti politika, mind akadályait képezik a, gazdasági erők versenyének és természetes kibontakozásának. Lehet-e ebben az országban szociálpolitikáról beszélni, amikor a kormány szociális ténykedése az egyetlen egészségügyet kivéve, amely tekintetben kétségtelenül honorálom a kormány működését, tulajdonképen nem szociálpolitika, hanem szociálpolicia. (Tetszés a baloldalon.) Hiszen itt van a munkásbiztositás reformja, amelyről tárgyalunk. A kormány egy fillért nem ad hozzá, hanem egyszerűen hatalmi kézzel belenyúl (Ugy van! a baloldalon.) és rendészeti utón akarja megoldani. Azok a nagy kérdések, amelyek a szociálpolitika keretébe tartoznak, érintetlenül feküsznek, ezekhez nem mernek hozzányúlni. Csak a szociális rendészet terén látjuk a kormány működését. Györki Imre: Ott is a meglevőt akarják elrontani!) Én merem állítani, hogy a szociálpolitika nálunk abban merül ki, hogy a kormány nem gyógyitja a társadalmi igazságtalanságait, csak adminisztrálja azt, sőt sokszor stabilizálja. (Ugy van! a baloldalon.) Hiszen ha erről a kérdésről beszélünk, amely szorosan összefügg a költségvetéssel, akkor rá kell mutatnom arra, hogy a t. népjóléti minister ur tárcája hatvanmillióval van dotálva. Őszintén kijelentem, az adminisztrációs költségeknél ebből meg lehetne takarítani egy tekintélyes részt, de még ebben az esetben is elenyészően jelentéktelen volna egy igazi szociálpolitika céljaira. Ausztriában 260, vagy 270 millió schillinget forditanak azoknak a szociális problémáknak megoldására, amelyek elől ma egyetlen társadalom és állam sem tud kitérni. T. Hájz! Legyen szabad egy pillantást vetnem arra, hogy milyen a mi helyzetünk pénzügyi téren, a pénzügyi politika terén. Itt is meg kell állapitanom, hogy beteg a mai kormányzati szisztémának ugy a bevételi, mint a kiadási politikája, amely a költségvetésben kifejezésre jut. A kormány maga elismeri az igazságtalan adóknak egész sorozatát. Természetellenes arány áll fenn az egyenesadók és az igazságtalan fogyasztásiadók és közvetett adók között. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Orvoslást azonban hiiájba várunk. A kormány egy egyszerű non possumussal hivatkozik arra, hogy nem mondhat le ezekről a bevételekről és a helyes meglátásnak konzekvenciáit egyszerűen elhárítja magától. Ami pedig mármost az adómérséklési politikát illetik, amely szintén a bevételi politikához; tartozik, itt is megállapíthatjuk, hogy a kormány a sürgető, nyomasztó külföldi példák hatása alatt belátja azt, hogy kell valamit csinálni, azonban olyan tétova lépéseket tesz előre, amelyeknek következménye nem az, hogy az adóbevétel csökken, hanem az, hogy egyenesen emelkedik. Ebben a tekintetben engem nem nyugtat meg a t. pénzügyminister ur azáltal, hogy egyes adónemeknél kimutat bizonyos csökkenést, amelyek ekviparálva vannak az^ után a százalékok emelkedése által. Én ezt a kérdést az egész közgazdaság szempontjából nézem és ebből a szempontból irreleváns, hogy milyen jogcímen folynak be azok az adók, amelyeket neki a maga egészséges vérkeringéséből oda kell adnia. Ernszt Sándor t. képviselőtársam beszélt az ekvilibrium fontosságáról. Ezt teljes mértékben aláírom, nagyon fontos az ekvilibrium, de nem lehet egyoldalú, nem lehet az egyensúly csak a kiadási és bevételi rovatok szám-