Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

290 Az országgyűlés képviselőházának Bt ülése 1927 március 30-án, szerdán. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) fjfc? Szintén szocialista ideológiából született az a mondás, hogy a társadalom a mozgó egyen­súly állapotába törekszik. A mozgó egyensúly állapotában pedig a konzervatív gondolat a be­csületes, nem megmerevitett, de minden liberá­lis és demokratikus.célt megérteni tudó konzer­vatív ember; ez a tisztességes, vagy ahogyan a hatvanas évek dagályos kifejezésével mondot­ták: fontolva haladó ember. (Tetszés a jobb­oldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy még egy gondolattal foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Szemünkre hányták azt is, — sőt gúny tár­gyává tették — hogy ez a nagy tábor nem ho­mogén, nem egységes, hogy itt sarkok, kotte­riák, különféle elemek, súrlódási felületek van­nak. (Rothenstein Mór: Ha szavaznak, akkor egységesek! — Szabó Sándor: Ez a fontos! — Jánossy Gábor: Ez természetes!) Aki azt állitaná, hogy egy százhetven-két­száz főből álló parlamenti tábort össze lehetne hozni olyformán, hogy annak f minden egyes tagja egyforma gondolkozású es teljesen egy­forma nézetű legyen, az egyszerűen botor ál­vitást kockáztatna meg. Nagyon természetes, hogy közöttünk is nem mindenben fedik egy­mást a felfogások, de épen az a politikai mű­vészet, hogy egy divergáló felfogású emberek­ből álló társaságot, esetleg divergáló érdekű néprétegek képviseletét olyan közös platt­formra lehessen összehozni, ahol az egységes és átfogó nagy célok érdekében, igenis, meg­születik az egység:. (Helyeslés és taps a jobb­oldalon.) Az a politikai bölcseség. amely ezeket a súrlódási felületeket leköszörüli, ha ezt nem tudja, csökkenti s ha ez sem megy, akkor egymástól eltávolítja és a súrlódásokat lehe­tetlenné teszi, — legalább is időlegesen. Ez a politikai bölcseség. amelyben egy oly párt, ahol minden felfogás fedi egymást, egy egysé­ges átfogó gondolatban egységes tnd lenni és maradni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Erősen hiszem, hogy ezen a plattformon egységesek vagyunk és maradunk mindaddig, amig^ azok a célok, amelyeknek kitűzésében egységesek lettünk, el nem éretnek. (Helyes­lés.) Fáidalom, céljaink elérésétől még messze vagyunk, de ezek a célok lehetetlenné nem vál­hatnak soha. Él az én hitem, hogy lesz időnk még gondolkodni a felett, — nekünk is és odaát is — hogy meddig marad ez a párt egységes. Szeretnék egy pár általános kérdéssel fog­lalkozni, miután az idő rövidsége ezt nem en­gedi, méltóztassanak megengedni, hogy rész­letesebb fejtegetéseimet más, kedvezőbb alka­lommal hallassam. Minden szónok kitért a tisztviselőkérdésre. Ez nekem is kötelességem. Magam is végig­ettem a r tisztviselők keserű kenyerét a gyakor­nokságtól felfelé, de sok mondanivalóm már nincsen, hiszen egyetlen olyan hang sem hang­zott el, mely ne méltányolta volna e szeren­csétlen osztály keserves helyzetét. Nekem pá­lyatársaim nevében is már csak köszönni va­lóm van: meg kell köszönnöm azt a jóindulatot és bizalmat, amelyről itt a Házban meggyő­ződhettünk. Csak egyet vagyok bátor a t. Ház figyel­mébe ajánlani. Vannak sokan, akik a tisztvi­selői pályát irigylik, lekicsinylik vagy bármi módon megítélik. T*. Ház!_ Méltóztatnak-e tudni, mi az egy tisztviselő élete? Mint gyermek, hatéves korá­ban, elkezd a falusi iskolamesterhez járni, majd leteszi az érettségit, keresztülkoplalja, keresztüldolgozza az egyetemet, akkor azután bemegy kenyeret keresni egy hivatalba, de ott egyéniségét, gondolatait, vágyait, céljait, min­dent bele kell ölnie az aktákba. Csak egy kis ablakon keresztül nézheti a világot, pedig szomjúhozza a tudást, akarja egyéniségének szabad kifejlődését s le kell magát szögeznie egy pályához, egy kenyérhez, egy asztalhoz. Hányszor megirigyeltem én — bár szeretem mesterségemet — azt a munkást, aki egyik gyárból a másikba, egyik országból a másikba mehet, hogy élettapasztalatot szerezzen magá­nak. Nem irigy lésreméltó kenyér ez. Azok a szegény emberek, akik mindent odaadtak és mindent feláldoztak, megérdemlik, hogy leg­alább szeretettel beszéljenek róluk. Hogy az állam mit és mennyit tehet, azt én ezidőszerint elbirálni nem tudom, a tisztviselő-osztály — bár itt-ott zúgolódik, — bizonyosan megér­téssel és türelemmel fogja bevárni, amig az állam segitőkezét feléje nyújthatja. A külügyi orientáció tekintetében itt^majd­nem csak érzelmi motívumokra tudok támasz­kodni, mert a külügyi szolgálat misztikus do­log, amelybe belátni nem tudok és nem is sza­bad. Szó esett itt balkáni, nyugati és sok min­denféle orientációról, de én ezeket a kérdéseket feszegetni nem merném. Csak két kis jelenetet idézek emlékezetembe. Zalamegyétől elszakították az úgynevezett Muraközt. Becsületes horvát narasztok lakták s amikor ott álltam az összedőlt kakonyai hí­don, — akkor már el volt foglalva az a terü­let, — megjelent előttem egy .öreg kaszás em­ber, aki ideát kaszálta a szénáját. Rámnézett, könnybelábadt a szeme és azt mond/otta: Gos~ non varmegyenski fiskus, hogyan jösz te ide? Megsirattuk csonka Magyarországot. Afelett uanaszkodott: Nézd, uram, ezt a kis hidat "iè lerombolták s most egy szál deszkán kell át­menni. A Rédicsről Alsólendvára vezető vo­nalon fel van szedve a sin s a sinek között felnőtt a bodza. Én azt hiszem, erre vezet a mi diplomá­ciánk útja: a szomszédaink felé: levegőt, éle­tet, mert különben ez a nyomorult ország meg­fullad, és nincs lehetőség arra, hogy utat kap­jon és létezzék. Látom a határszélek keserves vergődését, látom, hogy az odaát maradt má­jon és létezzék! Látom a határszélek keserves szemmel néznek egymásra és várják a nillana­tot, hogy egymás keblére borulhassanak. Én más külügvi utat nem keresek, nem ke­resem sem a Balkán-, sem a Nyugat-orientá­ciót. Ez a nagy diplomácia dolga. A mi dol­gunk csak az az egy óhajtás, hogy egyszer már utat, levegőt kapjunk s élethez juthassunk. A belügyi tárcára vonatkozólag csak any­nyit vagyok bátor megjegyezni, hogy első igénytelen felszólaláisom bizonyos visszhan­got, mondjuk visszatetszést keltett. Talán ezt is kiegészíteném néhány szóval. Én akkor is azt mondtam, hogy konzervatív alapon állok, de ez az én konzervativizmusom sohasem gá­tolt abban, hogy korszerű reformokat sürges­sek. Én tehát itt is kijelentem, hogy igenis hive vagyok a közigazgatási reformnak, igenis szükségesnek tartom, hogy a törvényhatósági bizottságok már ennek az évnek végéig ki­egészíttessenek, szükségesnek tartom, hogy a jogfolytonosság és munka felvétessék, szüksé­gesnek tartok egy gyors és igazságos közigaz­gatást is; de ha piramist akarunk építeni, ak­kor nem szabad az építést elkezdeni a tetején,

Next

/
Thumbnails
Contents