Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

284 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 19.27- március 3Ö-án, szerdán. dékból, de akárhogy történt, a hitbizományok reformjának kérdése napirenden van és ezt onnan levenni többé nem lehet. Ez lesz az alkalom, amikor majd beszélgetni fogunk a földreformról is és méltóztassék jól emlékezetükbe vésni, elutasítani azt többé már nem lehet. T. Ház! Ezekután méltóztassanak megengedni, hogy röviden kitérjek még a költségvetés egy másik részére, a kereskedelemügyi ministerium költségvetésére. Ezen a téren is volnának bőven mondanivalóim, egyes részletkérdéseket azonban kihagyhatok és majd a kereskedielmi tárca tárgyalása alkalmából leszek bátor ezt napirendre hozni. Nagyon sajnálom, hogy a kereskedelemügyi minister ur eltávozott, bár inspekciója hat óráig tartott volna; tudniillik mint mondtam, most inspekció folyik, mert a kormány egyeteme nem kíváncsi arra, hogy itt milyen panaszokat adnak elő. (Ellenmondások a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Dolgozniok kell, szegényeknek!) Amit én mondani akarok, azt különösen a kereskedelemügyi minister ur figyelmébe akartam ajánlani, de lesz módom arra, hogy azt megtegyem annak idején a kereskedelmi tárca tárgyalásánál. T. Ház! Ha a mezőgazdasági munkásság sorsa nehéz és ha a'mezőgazdasági munkásság magárahagyatott, ezt mondhatja magáról az állami üzemek munkássága is, de különösen az államvasutak munkássága. Igaz, hogy az államvasutaknál nemcsak a bérmunkásság panaszkodik, nemcsak a munkásságnak vannak panaszai s elismerem, jogos panaszai, de panaszai vannak a kinevezetteknek is a tisztviselőknek is, az alkalmazottaknak és az altiszteknek is egyaránt. (Szabó Sándor: Hát a vállalkozóknak jól megy? — Zaj a szélsőbaloldalon. — Szabó Sándor: Én nem vagyok vállalkozó, csak mondom, hogy azoknak sem megy jól.) Nagyon sokan vannak azon a véleményen, hogy az államvasút! alkalmazottakon módjában volna segíteni a kereskedelemügyi ministeriumnak és módjában volna orvosolni azokat a panaszokat, amelyeket állandóan ; eléje terjesztenek, részben szolgálati utón, részben pedig a szolgálati ut mellőzésével. A kereskedelmi kormány tud ezekről a panaszokról, sajnos, azonban sem a kereskedelmi kormányzat, sem pedig az államvasút még csak egyetlenegy lépést sem tett, hogy a panaszokon javítson. T. Ház! A költségvetésből, sajnos, néni lehet megállapítani az államvasuti munkásság bérviszonyait. Az államvasutaknak egy jelentése azonban mégis csak elárul valamit erről a kérdésről. Az államvasutak 1925/26. évi jeletntése szerint á vasúti munkásság kereseti viszonyai ugy alakulnak, hogy abban az időben az előmunkások órabére 4420—6129 korona között mozgott. Az iparosok és a betanult munkások 5000 koronáitól 12.000 koronáig terjedő órabért kaptak. Az állami pályamunkások órabére 3000-től 5100 korcináig terjedt. A gyermekés nőmunkások napszáma igen minimális volt: ezek 1500-tól 3500 koronáig kaptak napszámbéreket. Ezek bizony olyan munkabérek és olyan órabérek voltak, amelyek nem biztosítják egy munkáscsalád életfentartását. Olyan munkabérek voltak ezek, amelyeknél talán jobbak valamivel a magángazdaságok munkabérei, és amelyekhez igazodnia kellene természetesen az államvasutaknak is, de ha az államvasutaknál munkabérkövetelésekkel állanak elő, mindig azt mondják, hogy azt a munkabért űzetjük, amit fizet a magánvállalkozás vagy a magángazdaság, s ahol a munkabérszabályozásban elsőrendű szerepe van a vasműveknek és a Gyáriparosok Országos Szövetségének. Igen ám, ha fizetik is ezeket a munkabéreket az államvasutaknál, csak akkor teszik, amikor dekonjunktúra van, és a munkabérek a magángazdaságokban is aLászállanak, de hogyha emelkednek a magángazdaságokban a munkabérek, akkor az államvasutak ezt nem veszik észre, akkor nem ezek szerint fizetik a munkabéreket, hanem megtartják a munkabéreket azon az alapon, amelyen voltak a dekonjunktúra idején a magángazdaság által fizetett munkabérek. A következő súlyos sérelmét is megemlítem a vasúti munkásságnak. A vasúti szabályzat értelmében, ha szakmunkást napsziámosmunkára beosztanak, azt a munkabért kell neki fizetni, amely szakmunkásnak jár s ennek ellenére mégis megteszik azt, hogy a napszámosmunkára beosztott szakmunkásnak napszámosbért fizetnek. Meg kell említenem azt is, hogy a Máv. az utóbbi időkben olyan üzletpolitikát csinál a vasúti munkásokkal szemben, hogy ezeket lehetőleg megfosztja attól a lehetőségtől, hogy állandó munkásokká váljanak. Az állandó munkásnak pedig bizonyos biztonsága van az élet megpróbáltatásaival szemben: tagjává válik a nyugbérpénztárnak, és mint ilyen, számithat arra, hogy élete végén, vagy ha megrokkan, mégsem kerül az utcára, hanem ha minimális összeget is, de mégis folyósítanak neki valamit nyugbérképen. A Máv. most, ismétlem olyan politikát csinál, hogy az újonnan felvett munkásságot megfosztja attól a lehetőségtől, hogy állandó munkássá váljék. Hogyan teszi ezt? Nyilatkozatot irat alá, melyben a munkás tudomásul veszi, hogy állandóvá nem válhat, hanem mint ideiglenes munkás külön szerződéssel van alkalmazva. E mellett a politika mellett a munkások nagyrésze rövidesen ideiglenes alkalmazott lesz, pedig ezt nem volna szabad tenni a szabályok szerint sem, mert ezek szerint, ha valamely munkás három évig dolgozott a Máv-nál, automatikusan állandó munkássá válik, akit csak fegyelmi utón lehet elbocsátani. Nehéz a sorsa a Máv. tényleges munkásainak, sok a jogos panaszolni valója a tisztviselőknek is, ugy a. forgalmi személyzetben, mint a, műhelyekben, de legnehezebb helyzetben a nyugbéresek vannak. A nyugbéresek joggal panaszolják, — és ezt a nyugdíjasoktól is állandóan halljuk — hogy beosztották őket két osztályba: uj és régi nyugbéresek csoportjába. A régi nyugbéres minimális Összeggel ugyan, de mégis csak kevesebbet kap, mint az uj nyugbéres. Ha igazságtalan ez a megkülönböztetés a nyugdíjasoknál, igazságtalan a nyugbéreseknél is, ezeknél a szegény munkásoknál, akik a nyugdíjasoknál is csekélyebb összegTe vannak utalva. Ha pedig elismerjük ezt, — mert ugy látom, hogy a túlsó oldalon is kezdik hangoztatni, hogy meg kell szüntetni a nyugdíjasoknak ezt az osztályozását — akkor segíteni kell a helyetükön. Én magam alkalmat» is adok a segítés lehetőségére, kérve méltóztassanak minket támogatni abban a törekvésünkben, hogy a nyugbéresek között ez az osztályozás megszüntettessék. A nyugbéreseknek igen sok a panaszuk egyébként is, amelyek közül csak nagyon keveset orvosolnak. A nyárpn, amikor a nyűgbéreseknek egy küldöttségét vezettem a kereskedelmi minister úrhoz, azt az ígéretet kap-