Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

Az országgyűlés képviselőházának SÍ. vét. Báró Vécsey József Szatmár vármegyei főispán a Századok 1840-iki évfolyamában külön tanulmányt is irt erről a kérdésről. Ezek után az előzmények után jött létre az 1840-ik évi XXXVIII. tcikk: »A Dunát a Tiszával összekötő hajózható csatornáról.« Ennek a törvénycikknek az élőbeszéde a következőképen hangzik (olvassa): »Azon részvénytársaságnak vállalata, melly báró Vécsey Miklós Szathmári főispány és báró Sina Gyögy elnöklete és vezérlete alatt, a Dunát, a Tiszával Pestről és Bölcskéről, vagy ezen pontok vidékeiről Szegeddel, Csongráddal és Szolnokkal vagy vidékeikkel csatorna által összekötni szándékozik, ezennel a törvénynek oltalma alá vettetik, és ezen nagyszerű, a haza érdekeire nagyhasznu vállalatra a következő kedvezések ruháztatnak :« Elmondja aztán a törvény, hogy az engedélyes társaságnak ötven évi kizárólagosságot engedélyez, továbbá ^kisajátítási jogot is biztosit. A tarifákat illetőleg a törvény azt a határozmányt tartalmazza, hogy azokat a helytartótanács az engedélyes társulattal együttesen állapitja meg, de olyanképen, hogy ötven éven belül sem a helytartótanács le nem szállíthatja ezeket a tarifákat, sem pedig az engedélyes fel nem emelheti. Azonkivül azt mondja a törvény, hogy három év alatt meg kell kezdeni a munkálatokat és tizenöt év alatt legalább az első csatornavonalat át kell adni rendeltetésének, különben az engedély hatályát veszti. Annak ellenére tehát, hogy külön törvény létesült, anniak ellenére, hogy a kérdés annyira a közérdeklődés előterében állott, hogy maga Széc'henyi István is külön röpiratot bocsátott , ki »Kisérletek a közlekedésügy rendezésére« címmel, mondom, mindezek ellenére ez a terv sem került soha kivitelre. A tervezgetések azonban tovább folytak. 1845-ben Klentze bajor, Clark angol és Vásárhelyi magyar mérnökök elvileg az úgynevezett felső vezetés rendszere mellett törtek lándzsát és ezzel egy fontos technikai kérdést vetettek a viták mérlegébe, amely kérdésben a szakértők ellenkezése mindenesetre nagyon közrehatott arra, hogy ez a 150 év óta vajúdó kérdés még mia sincs megoldva, tudniillik a felső és, az alsó vezetés rendszeréneik hivei sohasem tudtak egymással megegyezni. A szakértőknek ezen eltérése folytán a hatóságok, — melyekre a kivitel került volna — folyton zavarban voltak, hogy melyik technikai kiviteli módhoz csatlakozzanak. Az igazság érdekében meg kell azonban jegyeznem, hogy a felsővezetés terve az, mely mindinkább előtérbe nyomul és a szakértők közül igen kevesen vannak már, akik az alsó vezetés rendszere mellett foglalnak állást. A múlt század hatvanas éveiben Boross Frigyes mérnök áll elő megint egy ujabb csatorniatervezettel. Ő már a legrövidebb utat választja, tudniillik a Jakab szállá s—félegyháza— csongrádi utvonalat a csatorna kiépitése érdekében. Ennek a tervnek már jelentékeny financiális erők állottak szolgálatába. Három pénzcsoport is vállalkozott a tervek kivitelére, amire akkoriban tizenhárommillió forintot szántak. Ezeknek a pénzcsoportoknak mindegyike le is tette a 200.000 forintos óvadékot, a dolog vége azonban az lett, hogy a közlekedésügyi ministerium visszaadta az óvadékokat és beszüntette a további eljárást főleg azért, mert akkoriban az állam erejét az akkori vasutépitkezések nagyon igénybevették és a vasutépitkezések a mezőgazdasági munkálatoktól is igen nagy erőt, munkaerőt vontak el. úgyhogy attól féltek, hogy a csatornaépítés által a meKftPVlSELÖHÁZt XAI>LÓ. IIülése 1927 március 30-án, szerdán. 269 zőgazdasági munkáhiány még nagyobb mértékben fog emelkedni. Ez a terv sem került tehát kivitelre. A múlt században azután a kérdés tovább nem is volt vita tárgya, de a jelen század elején ismét felmerültek a tervezgetések és pedig 1905-ben a kereskedelemügyi ministerium egy nagyon értékes munkálatot bocsátott közre »Adatok a Duna—Tisza-csatorna kérdéséhez« címmel, amely azóta is forrása és alapja minden idevonatkozó tervezgetésnek. 1906-ban ;i kereskedelemügyi ministeriumban igen széles körű szakértői tanácskozmányt tartottak, amely a kérdésnek minden még oly apró részletére is a legnagyobb szakszerűséggel kiterjeszkedett. Sajnos, ekkor nem került kivitelre a dolog és ez alkalommal főképen a hajózási vállalatok ellenállása folytán, amelyek a rövidebb útvonaltól féltették saját vállalataik jövedelmié ző sé gét. A világháború ideje alatt természetesen szüneteltek a tervezgetések és a mi mostani közgazdasági ujabb fellendülésünknek nyomát vélem felismeirlhetni abban, hogy az utolsó két évben megint sürün foglalkoznak ezzel a kérdéssel (Ugy van! a középen.), sőt tudomásom szerint igen jelentős tőkék — nagyobbára, angol és amerikai tőkék — is kínálkoznak a kérdés finanszírozására. Most ujabban a nehézség inkább bürokratikus, amennyiben nagyon sdki hatóság foglalkozik parallel ezekkel a kérdésekkel, igy a földmvelésügyi ministerium, a kereskedelemügyi ministerium és a pénzügyministeriuim továbbá a csepeli kikötőügyi kormánybiztosság. Mindegyik _ természetesen első vonalban a maga szempontjai szerint tárgyalja az ügyet és igy hiányoznak azok a nagy összefogó szempontok, melyek szükségesek ahhoz, hogy egy ilyen nagy problémát útjára, a végrehajtás irányában elindithassunk. A ministerelnök ur igen helyesen átlátta ezeket a nehézségeket és amint értesülve vagyok, legutóbb a maga vezetése alá vonta az idevonatkozó előkészítő intézkedések megtételét. Tudtommal a kérdés ezidőszerint a szakértői véleményezés stádiumában áll. Ebben a stádiumban én a köziérdek szempontjából kötelességemnek tartom, hogy ennek a 150 esztendő óta vajúdó nagy közgazdasági problémának fontosságára ismét felhívjam a mélyen t. Képviselőház figyelmét. (Helyeslés.) Ha ezt a csatornát sikerül kiépíteni, akkor az Északiés Keleti-tengertől Konstantinápolyig terjedő nagy európai viziutnak a kellős közepébe jutunk és ezzel a világforgalom ezúton is nyitva áll számunkra. Bátor vagyok arra utalni, hogy köztudomás szerint a vizi szállítás sokkal olcsóbb, mint a vasúti szállítás, a mezőgazdaság tehát ebből a, csatornából igen nagy előnyökre számithat. Továbbá ezzel a csatornával feltétlenül.- egybe kell kötni egy nagyobbszabásu öntözőműnek a létesitését. (Ügy van! jobbfelől.) és igy a talajjavítás, a talaj terniővé tótele szempontjából ez a probléma szinte kiszámithatatlan fontossága. Ha mindehhez^ hozzáveszem mésr azt is, hogy a csatornaépítési munkálattal nagyon előnyösen lehet egyesíteni^ egy nagy energiatermelő központ létesitését és ha hozzáveszem azt is, hogy a ma parlagon heverő munkáskezek nagy része nyerhet alkalmazást ennél a nagyszabású közgazdasági vállalatnál, — ezek között a középosztályhoz tartozó technikailag képzett szakerők is — mondom, ha mindezt a sok fontos szempontot figyelembeveszencu afckor egészen 38