Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-30

Az országgyűlés képviselőházának 30. ülése 1927 március 29-én, kedden. 229 pengők, ugyanakkor olyan az orrszág szituációja, hogy amikor a Tattersaal mellett egy gyilkost keresnek: egyszerre száz olyan embert találnak, akik föld alá ásott barlangokban laknak. A lóverseny téren a székesfőváros közvetlen közelében van ez a hely. Budafokon barlangokban laknak emberek, ezt tudja mindenki. Magam tapasztaltam és könyörögve kértem a képviselőházat, hogy segítsenek azon, hogy itt Budapest közvetlen környezetében százával és százával barlangokban laknak az emberek. Villanyvilágitásos barlang! Egyik oldalon az őskori lakóhelymódszer, másik oldalon a villany, melyet a barlangokba bevezetnek. Nincs ide messze Budafok, hogy t. képviselőtársaim ki ne mehetnének és meg ne nézhetnék az ottani állapotokat. De itt van egy másik dolog. Nem gondoltam, hogy múltkori felszólalásom fölött, amelybem arról beszéltem, hogy a vidéki kisközségekben a halottasház, a község istállója, csakugyan szó nélkül el fog menni ez a hatalmas, nagy többség; nem goncloltam, hogv nem lesznek a többségi pártban képviselők, akik saját tapasztalataik birtokában azt mondják, hogy lehetetlenség, hogyha egy községben fel kell valakit boncolni, akkor vagy a pitvarajtón, amelyet kitesznek a ház udvarára, vagy pedig bent a község istállójában történik meg a felravatalozás és boncolás. Mi állandóan magyar kulturfölényről beszélünk, hogy az a mi erősségünk. Higyjék el, hogy nem jó kulturpropaganda a magyar kulturfölényt illetően az sem, ha végigmegy a magyar rónán a külföldi és látja az egyméteres házakat és nem jó kulturpropaganda, ha véletlenül valakinek eszébe jutna a magyar községek egészségügyi életét tanulmányozni és azt tapasztalná, hogy boncolóhelyül a községi istállókat teszik meg. Az egységespártnak tisztában kell lennie á maga hatalmas és óriási többségénél fogva azzal, hogy az országnak nem az egységespárt az érdeke, hanem az egységes Magyarország. Nem az egységespárt az, s nem az egységespárt hatalmi érdeke, amely az országban meghóditja a lelkeket, hanem egy erős és hatalmias Nagy-Magyar or szag, amelyben a társadalmi osztályok és felekezetek között a legnagyobb összhang van. Ebben az országban minden embert a magyarság hűséges apostolának kell megszerezni s nem szabad különbséget tenni polgár és polgár, munkás és munkás között. Lehetetlenség az, hogy ennek az . országnak életében ütközőjelenségek legyenek. . Amikor itt beszédem vegéhez ertem, méltóztassanak megengedni, hogy megmondjam, melyek azok az ütközőjelenségek, amelyek a legelső tekintetre kiütköznek a világ minden embere előtt. Ütköző jelenség legelsősorban az egész világon a nyilt szavazás. Békében talán némi joggal hivatkozhattak nálunk Magyarországon arra, hogy egy nemzetiségekkel agyonspékelt országban lehetetlenség behozni a titkos szavazást, de nem ugy ma, amikor az egész világon csak két ország van, ahol nincs titkos szavazás: egyik Szovjet-Oroszország

v a másik csonka Magyarország. E mellett az egész világon ismét csak két ország van, ahol nincs tanulási szabadság: az egyik Oroszország, ahol törvény tiltja meg a polgárok gyermekeinek az egyetemekre való beiratkozást, — mert 85% erejéig csak a munkás gyermeke iratkozhatik be az egyetemre, a polgárok gyermekei csak 15% erejéig iratkozhatnak be — és Magyarország, ahol viszont felekezetre való tekintettel van megállapitva az arány, mert nem szabad mindenkinek az egyetemre menni. Lehetetlenség a mai viszonyok között ezt az állapotot tovább fentartani. Ha most nekünk az a felfogásunk, hogy minden cselekedetünknek Nagy-Magyarország érdekében kell történnie, akkor elsősorban kérdem t. képviselőtársaimat a túloldalon, igaz-e az, hogy a megszállott területekről jövő magyarok hányszor panaszolják nemcsak nekünk, de a minister uraknak is, hogy milyen nehéz az ő helyzetük megszállott területeken; hogy mig a hegyi mócnak van titkos szavazata, addig a magyar, aki kultúrfölény ben van a hegyi móccal szemben, viszont nem elég érett arra, hogy titkosan gyakorolja szavazati jogát. (Hoffer László: Nem is akarja! — Rassay Károly: Kérdezzük meg titkosan, hogy akarja-e? — Hoff er László: Én közöttük élek, tudom, hogy nem! — Rassay Károly: Próbáljuk meg, titkosan megkérdezni! — Hoff er László: El se megy szavazni, ha titkos! — Graeffl Jenő: Volt már részünk titkos szavazásban! — Rothenstein Mór: Szuronyokkal! — Barthos Andor: Hát csak 1918-ban nem volt szurony!) Igaz-e az, hogy milyen keserves annak a magyarnak a helyzete, aki odaát megszállott területeken az elnyomással küzd és amikor neki, aki panaszolja az ottani zsandárnak, pandúrnak, szolgabírónak, főbirónak és adóellenőrnek vexaturáit, ezt szemébe vágják: és Magyarországon? Milyen keserves dolog az, hogy külföldön Örömmel és kéjjel hivatkoznak a magyar választási atrocitásokra, mert igenis, a körülöttünk levő országokban örömmel és kéjjel hivatkoznak erre; milyen keserves dolog az, hogy amikor arról beszélnek a mi magyarjaink odaát, hogy elnyomják őket s nincs meg az a joguk, amely megilleti őket, mindig három kérdést intéznek hozzájuk a megszálott területeken: igaz-e, hogy Magyarországon nyilt a választójog, hogy választási atrocitások vannak és hogy itt a csendőr erősen beleszól abba, hogy kit válasszanak meg képviselőnek és igaz-e az, hogy Magyarországon nem mindenki iratkozhatik be az egyetemre, aki elvégezte a középiskolát? Magyarországnak gondolnia kell arra, hogy Magyarország volt már hasonló helyzetben, mint amilyen helyzetben most vagyunk. Magyarország sorsdöntő keserves századokat élt már meg: a mohácsi vész után Magyarország darabokra tört; az erdélyi fejedelemség, Martinuzzi Fráter György kora, a török hódoltság, a harmadik oldalon pedig a Habsburg-ház uralma évszázadokon keresztül. De mi volt akkor a magyar nép helyzete? Az volt, hogy mi voltunk a nyugati kultúra védbástyája. Nem az volt a hirünk, hogy elnyomók vagyunk, hanem az, hogy szabadsághősök vagyunk. 1848 után is, Világos után letiporták, földre verték a magyar népet. Eg*y talpalatnyi magyar terület sem maradt meg magyar uralom alatt. Osztrák járom alatt nyögött Magyarország; a felvidéken csehek, tótok uralkodtak, volt szerb vajdaság, oláh uralom Erdélybén, s a magyar nép mégsem esett kétségbe. A magyar nép mégis bizott abban, hogy ütni fog a felszabadulás órája, mert egész Európa, egész Amerika a magyarsággal és a magyar néppel volt. Franciaországban, Angliában és Amerikában ünnepelték Kossuth Lajost, mint a letiport magyar nép kormányzóját s azt mondották, hogy ez a nép elbukott a szabadságért való küzdelemben. Ma azonban azt mondják, hogy szabadsághősök vagyunk, nem azt mondják, hogy ez a nép a maga szabadságáért harcol, hanem akárhányszor az előttem felszólalt gróf Apponyi Albert mélyen tisztelt képviselőtársam, vagy az egységespárti képviselőtársaim közül Lukács