Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. diploma elnyerésétől a rendes tanári kinevezésig, ameddig, mint helyettes tanár havi 91 és 114 pengős ^fizetéssel a nyomor legszélső fokán vegetál. Én megtoldom a kultuszminister ur megállapítását és azt mondom, hogy van még ennek a nyomorúságnak egy harmadik fázisa is, amely a rendes tanári kinevezéstől a halálig tart, (Fábián Béla: Miért nem mennek Fax-igazgatónak!) mert az a középiskolai tanár, vagy az a polgáriskolai tanár a jólétnek soha nem tud arra a megfelelő fokára felemelkedni, hogy magát és életét tisztán esak a tudománynak, az ifjúság nevelésének szentelhesse. S ha áll az, amint áll, hogy a szerzetesi középiskolákban az eredmény jobb, mint az állami iskolákban, akkor ennek oka semmi másban nem keresendő és található, mint abban, hogy az a szerzet es-tanár gond nélkül adhatja át magát a szerzetes-tanári pályának, gond nélkül élhet a tudománynak és nevelésnek, ellenben az az állami középiskolai tanár a jelenlegi fizetése mellett sohasem éri el azt, hogy gon : dóktól mentesen élhessen hivatásának. T. Ház! A 9. § módositásánál szeretném biztosítani a felekezetek tanárképző jogát. A kultuszminister úrhoz gróf Zichy Gyula kalocsai érsek felterjesztést intézett, amelyben hangsúlyozza, hogy: »Hazánkban a polgári iskolák felállítása, miként a tanerők képzése, a katholikus egyház elvitathatatlan jogát képezi; oly intézkedés tehát, amely a polgári iSj kólák tanári karának képzését lehetetlenné tenné a katholikus egyház számára, mély jogsérelem lenne.« Méltóztatnak tudni, hogy vannak felekezeti jellegű polgári iskolai tanárképzőintézetek, igy az Angolkisasszonyokké Budapesten, a Notre-Dame-apácáké Kalocsán és az Orsolyarend soproni intézete. Ezek az intézetek évtizedek óta a legnagyobb intenzitással és sikerrel végzik ezt a munkát, a ministeri vizsgálóbiztosok vizsgáikon állandóan jelen vannak és ezektől még egyébb, mint dicsérő szó, erről a nevelő és oktató munkáról nem hangzott el. Nem áll meg itt a kultuszminister urnák az az aggodalma sem, hogy nem kivan ja azit, hogy mindenki Budapest felé tömörüljön. Hiszen sem Kalocsa, sem Sopron nem Budapest és a leánynövendékek ezekben a városokban olyan miljőben készülnek elő pályájukra, amely nem vonzza őket Budapest felé. Hozzáteszem azt is, hogy ezekben az intézetekben nyert kiképzést szerzetes nővéreknek egész légiója. Méltóztatnak tudni, hogy katholikus jelleggel legtöbbször apácatanerőkkel 72 polgári leányiskola áll fenn és hogy ennek a 72 iskolának nagy a szerzetesi tanerőszükséglete. Nem lehet azt kivánni, hogy az apácák, esetleg a klauzuráls apácák is egyetemi előadást menjenek hallgatni és ott szerezzék meg képesítésüket, amikor eddig azt megszerezték az ilyen katholikus képzőintézetekben, amelvek tudományos kiképzés dolgában egv hajszállal se maradnak mögötte az állami intézeteknek. A kalocsai érsek ur azt is kérdezi ebben a feliratában, hogy: »Kinek használna ez a meg szüntetés 1 ? Használna-e a katholikus egyháznak, amelyet féltve őrzött, drága kincsétől fosztana meg? Vagy használna a szegénv magyar hazának, amely egy ingyen kapott értékes és jól bevált kulturintézettel lenne szegényebb, vagy használna-e az apácáknak, a nemzet legolcsóbb napszámosainak, akiknek érté kes működését a kultuszminister ur közvetlen tapasztalataiból is ismeri és akiket az intézkedés szivén szúrna. Vagy használna-e a polülése 1927 március 8-án, kedden. 357 gári iskolák ifjúságának, amelyet hazafias és keresztény szellemű nevelőktől fosztana megl És azt kérdezi végül, hogy a haziafias és vallásos nevelésre mennyivel nagyobb biztosítékot nyújt a világnézeti változások hullámzáséinak kitett állam, a kipróbált nevelési elveihez tántoríthatatlanul ragaszkodó katholikus egyháznál és szerzetesi rendeknél. T. Ház! Ezek rendkívül megfontolandó szavak és a katholikus egyház jogainak védelmében kell hogy ebben a Házban is felemeljem a szavam. Hiszen annak idején, a múlt költségvetés tárgyalásánál, mikor én bátor voltam ezt a kérdést először felvetni, akkor a t. kultuszminister ur teljesen megnyugtatott engem, amikor fejtegetéseimre a következő választ adta (olvassa): »Ami t. barátomnak azt a kijelentését illeti, hogy a tervezett intézkedés által felekezeti sérelem érné az Angolkisasszonyokat és a Notre-Dame-apácákat, erre nézve megjegyzem, hogy ebben a tekintetben ugyanazt akarom életbeléptetni, am M megtettem a pannonhalmi bencésekkel, akiknek hosszú idő óta középiskolai tanárképzőjük van. Én a rendet abszolúte nem kényszeritettem arra, hogy az egyetemre küldje növendékeit főiskolai tanulmányokra és a tanárképző kereteibe sem kényszeritettem őket. Itt a meglevő állapot respektálásáról van szó és ugyanazt a kivételt meg fogom tenni az Angolkisasszonyokkal és a Notre-Dame-apácákkal is. Ezek az intézetek becsületesen megteszik kötelességüket és ebben a tekintetben a meglevő állapotokat semmiesetre sem érintem.« A minister ur többször azt mondotta, hogy a ministeri kijelentés teljes fedezetű váltó, amelyet minden körülmények között be kell váltania az illető ministernek. Én tehát prezentálni vagyok bátor ezt a váltót a minister urnák és meg vagyok róla győződve, hogy nem kivan kultúrharcot kezdeni és ennek az Ígéretének eleget is fog tenni. Előre is arra kérem a minister urat hogy ezt az egyetlen beszúrást, amelyet a 9. §-sal kapcsolatban már a bizottságban kértem és amelyet majd a részletes tárgyaláskor leszek bátor ismét a 9. §-uál előterjeszteni, t. i. a felekezeteknek saját tanárképzésükre vonatkozó joguk épségben tartását honorálni méltóztassék. Én nagyon szeretem a polgári iskolát és nagyon örülök, hogy a t. kultuszminister ur ezt megjavitani, felemelni jelentőségben, anyagi dotációban magas fokra emelni kivan ja s csak azt kérem az igen t. kultuszminister úrtól ez-zel kapcsolatosan, hogy mások hasonló irányú törekvéseinek ne vessen gátat és mikor a javaslatot örömmel elfogadom, mégegyszer naeyon kérem, hogy azokat a kívánságokat, amelyeket a katholikus egyház polgári iskolai tanárképzésérő] kifejteni voltam bátor annak idején, honorálni méltóztassék. Elnök: Szólásra következik 1 ? Gubicza Ferenc íegvző: Szabó Sándor! Szabó Sándor: T. Ház! Azok közé a képviselők közé tartozom, akik rendkivül élénk fisyej lemmel kisérik a kultuszminister ur átfogó nagy kultúrpolitikai programmját. Amikor a polgári iskolák fejlesztéséről szóló törvényjavaslat van napirenden, ugy érzem, hogy én, aki a falu kultúrpolitikájával úgyszólván minden nyilvános szeret»lésem alkalmával foglalkozni kivánok, reflexiók nélkül nem mehetek el e törvényjavaslat mellett. A polgári iskolai szervezet közel ötven évre tekint vissza, s tagiadhatatlan, hogy eredeti alakjában, ahogy a törvényhozás akkor megalkotta, nem tudta elérni az általános nép57*
