Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. zisoktól és jelszavaktól, amelyeket az ultramontanizmusról és a klerikalizmusról mondanak; nem félünk attól, hogy bennünket Rómával próbálnak diszkreditálni, mert mi Rómával nem vagyunk soha diszkreditálva. Minket lehet klerikálisoknak, ultramontánoknak nevezni, ez abszolúte nem tangál bennünket, ezeknek a fegyvereknek éle már a régi liberális korszakban kicsorbult. Mi igenis, büszkén mondjuk magunkat mindig a felekezeti oktatás hivének és a magtank részéről minden egyes javaslatnál szembe fogunk szállani azzal a törekvéssel, amely elhomályosítaná a felekezeteknek azt az eminens jogát, hogy ők is részt kérjenek a magyar kultúra munkásainak sorában. Ha tehát az állam épitési és fentartási segélyben részesiti azokat a felekezeteket, amelyek a maguk erejéből nem tudják teljesen felépíteni és fentartani az iskoláikat, ezt a magam részéről minden kulturpolitikus természetes hálájának tekintem, mert hiszen azért a munkáért, amelyet a felekezetek a magyar kultúra fentartása körül a múltban, a jelenben és á jövőben is végeznek, ez a legkisebb hála, amit az állam nyújthat. (Strausz István: Az állam áldoz is, nemcsak kivan!) A javaslat legszebb és leginkább üdvözölhető pontja a polgári iskolai épitési alap. Ezzel kapcsolatban szeretném, ha ez az alap tényleg alap lenne, nem pedig egy olyan sovány erszény amelyről itt a kultuszminister ur beszámolt, mert 2,800.000 pengővel alapot létesiteni, amelynek szerepe 80 iskola felépítésénél kezd kimerülni nem lehet. Igénytelen felfogásom szerint ez olyan minimális alap, hogy kérnünk kell a kultuszminister urat, vesse latba a pénzügyminister urnái minden befolyását aziránt, hogy az állam megtakarított pénzeiből, esetleg a Genfben felszabaduló kölcsönösszegből, minél nagyobb összeget fordíthassunk ennek az alapnak növelésére. Mi örömmel fogjuk üdvözölni, ha az igy felemelendő alap tizszer akkora lesz, mint a mostani, mert igénytelen felfogás cin szerint az az áldozat, amelyet erre hozunk, a legbőségesebben kamatozó áldozat. E megjegyzéseim után magára a javaslatra vonatkozólag tulajdonképen azt kellene mondanom, hogy a javaslatot általánosságban és részleteiben is készséggel elfogadom. Azonban a javaslat tárgyalása kapcsán a 9. § módosításával olyan tétel fogadtatott el, amely e javaslat keretein túlmegy. Ebbe a 9. §-ba, amely ártatlannak látszott s a polgári iskolák fel-' ügyeletéről és igazgatásáról szólott, az egyik túloldali t. képviselőtársam indítványára felvétetett egy^ mondat, amely szerint a polgári iskolai képzés és a polgári iskolai tanári képesítés szabályozása tekintetében a kultuszminister ur rendeleti utón intézkedhet. A bizottságban ez ellen a javaslat ellen felszólaltam és vitattam, védtem — ma is ezt teszem — a felekezeteknek a polgári iskolai tanárképzésre és képesítésre vonatkozó jogát, de ezek az aggodalmaim, ugyt látom, a bizottsági jelentésben nem nyertek honorálást. Ezért kénytelen vagyok itt a plénumban felszólalni és előre kijelenteni, hogy ha biztositva lennék arról, hogy a jelenlegi kultuszminister^ ur minden idők kultuszmiistere lesz (Fábián Béla: Ha tőle függne, egész biztos!), ha biztositva volnék arról, hogy az ő intencióinak megfelelően készülne el clZ ti rendelet, amelyet ő e tekintetben kibocsátani akar, akkor nem volna aggodalmam. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a kormány még hosszú ideig itt marad... (Felkiáltások a jobboldalon: Adja Isten! — Berky Gyula: Legalább 15 évig! — Rothenstein Mór: NAPLÓ. I. ülése 1927 március 8-án, kedden. 355 Majd meglátjuk! Csak türelem! — Berki Gyula: Akkor majd nem lesz már ellenzék! — Fábián Béla: Még ennél is kisebb ellenzéket akarnak? — Jánossy Gábor: Egy táborban leszünk! — Rothenstein Mór: Még ez az ellenzék is annyira fáj, hogy ezt is ki akarják irtani? — Zaj. — Elnök csenget.) Ha biztosan tudnám, hogy ez a kormány és ez a kultuszminister még hosszú ideig helyén marad, — kivánom, hogy minél hosszabb ideig maradjon a helyén — s ha tudnám, hogy azontúl is, amit Berki igen t. képviselőtársam maximális határként megáll apitott, helyén marad (Szabó Sándor: Ez a minimális határ! — Derültség.), akkor nem volnának aggodalmaim. Szerintem azonban a felekezetek tanárképzésének joga nem lehet személyhez kötve. Tárgyi szabályokkal, törvényes rendelkezésekkel kell körülbástyázni, mert különben előfordulhat, hogy egyszer egy jozefinista rendelet jelenik meg — nem most, amikor a mai kultuszminister ur ül ottan, hanem máskor — amely egy tollvonással évezredes jogokat tesz kétségessé. (Jánossy Gábor: Van miniszteri felelősség!) Én ez ellen szeretném körülbástyázni magunkat s ezért vagyok kénytelen ezzel a kérdéssel, amellyel már egyszer foglalkoztam a Házban, mégegyszer foglalkozni. A költségvetés indokolásában a minister ur határozottan kijelenti, hogy a polgári iskolai tanárképzés mai formáját megváltoztatni szándékozik, a tanárképzést a régi jól bevált intézetektől elvenni és azt a szegedi egyetemre átruházni tervezi. Ez van a költségvetés indokolásában és igy nekünk védekeznünk kell, hogy ez az. intézkedés — melynek helyességét, vagy helytelenségét vitathatjuk — ugy történjék meg, hogy ezáltal a felekezetek tanárképzési joga egy pillanatra sem háborittassék meg. A minister ur indokolása szerint azért van szükség erre az intézkedésre, hogy egyrészt decentralizáltassék a tanárképzés, hogy ne törekedjenek Pestre a polgári iskolai tanárjelöltek, kiknek egyébként a vidéken van az elhelyezkedési lehetőségük, másrészt pedig, hogy amellett a négy filozófia fakultás mellett, mely az egyetemeken fennáll, pazarlás volna ezekben az intézetekben még két más filozófiai fakultást is fentartani. Beszédem bevezetésében már mondottam, hogy azt az érvet, hogy ne törekedjenek Pestre a polgári iskolai tanárok, nem tartom egészen szerencsésnek akkor, amikor tudvalevőleg az államnak 981 polgári iskolai osztálya van, szemben csupán a székesfőváros által fentartott polgári iskolák 578 osztályával. Amikor tehát kerekszámban beszélve 900 osztályt tart fenn az állam és 600-at csak a székesfőváros — emellett az állami 900 osztályból is egy sorozat Budapesten van, hiszen Budapesten vannak állami polgári iskolák, magániskolák és felekezeti polgári iskolák is, melyekkel körülbelül 850 osztálya van az államnak vidéken és 850 osztálya van a székesfővárosban levő polgári iskoláknak. Nem lehetséges tehát, azt az elvet kimondani, hogy ne törekedjenek Budapestre. De hozzá veszem azt is, hogy a kultuszminister ur tárcájának részletezése szerint 1141 polgári tanerő áll rendelkezésére. Ezzel szemben Budapest székesfőváros 1926-os költségvetése szerint 885 tanerő áll csupán a székesfőváros polgári iskoláái rendelkezésére, tehát 1100 és 900, ezek a számok. Méltóztassék tehát akkor azt mondani, hogy vájjon helyes-e az az elv, hogy a polgári iskolai tanárképzés falusi környezetben legyen — amit én Szegedre nézve sértőnek tartok — hogy tehát ne városi környezetben történjék a polgári is57