Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-10

ban is a békebeli állapotokra? Békében három esztendőre történt az adókivetés. Tessék végre az embereket ezektől a rettenetes vexálásoktól megszabadítani. És tessék most is minden adózóra vonatkozóan három esztendőre megállapítani az adókivetéseket. Mindezek alapján, amit itt most bátor voltam előterjeszteni, én a pénzügyminister ur és á jelenlevő államtitkár ur figyelmét különösen a következő körülményekre akarom felhívni: Elsősorban a legszélső takarékosság alkalmazandó az állami kiadások megállapításánál. Lehetetlenség az, hogy olyan kiadások,, aminőkre az előbb rámutattam, egy állami költségvetésben fenmaradjanak. Másodszor a pénzügyi politika megváltoztatásával meg kell szüntetni a jelentékeny összegű állami feleslegeket. Lehetetlenség az, hogy egy országban 68 és félmillió aranykorona legyen a felesleg. Gondoskodni kell az adóterhek igazságos elosztásáról és hogy erről gondoskodhassunk, meg kell szüntetni az adókivetésnek azt a módját, hogy jelenleg az a szegény adózó megjelenik az adókivető-bizottság előtt és az adókivetés alapja a becslés, holott a kereskedőt és iparost törvényeink könyvek vezetésére kényszeritik, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy nála meglehessen állapítani az adóalapot. De ha az a kereskedő, vagy iparos megjelenik az adókivető-, vagy adófelszólamlási bizottság előtt, becslési eljárás alapján vetik ki adóját, nem pedig könyvei alapján. Végül pedig — ez a legfontosabb — az adókat olyan rendszer alapján kell kivetni és behajtani, amely a gazdasági alanyokat tönkre nem teszi. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert higyje el a pénzügyminister ur, lehet feleslegekkel dolgozni, lehet bemutatni, pénzügyi zsonglőrösködést, lehet az emberekből pénzt kiszedni, de egy ilyen országban, — bár az emberek szótianul fizetnek, mert mit csináljanak — mégsem lehet elmenni odáig, hogy az elmúlt esztendőben 16%-át az adóknak nem befizetés, hanem végrehajtás utján szedték be. (Bródy Ernő: Szekírozzák az embereket!) Mert ha nincs más memento a pénzügyminister ur részére, az adóvégrehajtások számának állandó emelkedése legyen a memento, amely őt más pénzügyi politika inaugurálására bírja. Itt van egy másik kérdés, a feleslegek felhasználása. A feleslegek felhasználása olyan célokra történik, amelyek nemcsak kulturállamokban, hanem a régi békebeli Magyarországon is a rendes költségvetés keretébe tartoztak. Csak nem akarja nekem a pénzügyminister ur azt mondani, hogy a régi békebeli Magyarország; külföldi kölcsönöket vett fel azért, hogy egy tanyai iskolát létesítsen? Vagy rendkívüli kiadásra, nagy külföldi kölcsön felvételére volt szükség, vagy az állami feleslegekből fedezték az utak építését? Az, ami itt feleslegekből fedeztetik, tulaj donképen mind a rendes költségvetés keretébe tartozik és ha megnézi a pénzügyi államtitkár ur, vagy a pénzügyminister ur a régi Magyarország költségvetését» láthatja, hogy amit az urak idehoznak a képviselőház elé, amivel odakünn agitálnak, hogy ilyen beruházási politikát folytatnak, ez nem beruházási politika, ez csak a rendes békebeli költségvetés kereteiben a rendes kiadások teljesítése. Mert hol volt, békében az, hogy az állami utak rendbehozása külön állami beruházás volt? Építették a tanyai iskolákat, építették Felsőmagyarországcn, Erdélyben — az Alföldön, sajnos, kevésbé — a magyar iskolákat, mindenütt a rendes költségvetés keretéNAPLÓ. I. ben. Beletartoztak ezek a kultusztárca kereteibe. Ha itt az állami feleslegek felhasználásáról van szó, tessék t. pénzügyminister ur és t. állam gondoskodni arról, hogy Budapesten ne szegy el jenek az emberek éjjel 12 órakor végigmenni az utcán, mert itt tízezrével járnak a hajléktalan kisgyermekek (Ugy van! Ugy van! a szélsőblaoldalon.), akik csavarognak és hogy megszűnjön az, hogy itt gyermekeket talál reggel az őrjárat a szemetesládában, akik ott helyezkednek el azért, mert nincs számukra éjjeli menedék. Tessék végre gondoskodni arról, hogy a csavargó gyermekek ügye él legyen intézve, tessék végre gondoskoani arról, hogy az az az arcpirító szégyene a magyar államiságnak eltűnjön a magyar arcokról, hogy itt 6000 koronákat adnak a hadiárváknak, hogy eltűnjön az a rettenetes szégyen, hogy itt a hadirokkantakon és hadiözvegyeken akar az állam spórolni és eltűnjön az a rettenetes szégyen, hogy az 1924. év előtt nyugdíjba'ment emberek és az 1924. év után nyugdíjba ment emberek között különbség tétetik. Méltóztassék megengedni, hogy ezek után rátérjek az autonómiák kérdésére. Mindenekelőtt azokkal a vádakkal akarok foglalkozni, amely vádakat a pénzügyminister urnák és t. kormánypárti képviselőtársaimnak — azt hiszem, Gáspárdi képviselőtársamnak — ajkairól hallottam itt a képviselőházban, azokkal a vádakkal, amelyek a vármegyei autonómiák, a városi autonómiák és a községek ellen elhangzottak. A vádak a következők voltak: Legelőször megvádolták az autonómiát és ezért volt szükséges az állitólagos pénzügyministeri intézkedés, hogy a törvényhatóságok, városok és községek kÖnyelmüen gazdálkodnak. Ez volt az első vádpont, A második vádpont.az volt, hogy az autonómiák a magyar ipart nem támogatják. Ezt a pénzügyminister ur mondotta. A harmadik vádpont az volt, hogy a községek könnyelműen vették fel a Speyer-kölosönt és olyan célokra használták fel, amelyekre ezt felhasználni nem volt gazdaságos. A negyedik vádpont az volt, hogy a tisztviselőket ugy fizetik, hogy egyes polgármestereknek nagyobb fizetésük van, mint a ministereknek. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekkel a vádakkal sorban foglalkozzam. A legelső vádpont a pazarlás. Nagyon örültünk volna, ha a t. pénzügyminister ur nem általánosságban vádolta volna meg a községek vezetőit .azzal, hogy pazarolnak, hanem idehozott volna konkrét példákat és megmondotta volna, hogy mely községekben pazarolnak és mi képen pazarolnak. Azért, mert mi is tudtunk volna konkrét példákat felhozni egyes községi háztartásokra vonatkozóan, hiszen a múlt nemzetgyűlésen én voltam az, aki a t, pénzügyminister urat egyes községi háztartásokban mutatkozó pazarlásokra figyelmeztettem. Most is meg fogom ezt tenni. De mégis nagyon érdekelné a közvéleményt, mert aki tisztában van a belügyi kormányzattal és a belügyministerium jogaival a községekkel szemben, annak tudnia kell azt, hogy a belügyi kormányzatnak joga van korrigálni, az alispáni hivatalnak ijoga van a rendezett tanácsú városok költségét visszautasítani, ezek a belügyministeriunihoz még egyszer felkerülnek jóváhagyás végett, az autonom törvényhatóságok költségvetése pedis odakerül a belügyministeriumba, tehát egyszerűen csak arra lett volna szükség, hogy a belügyministerium jogosítványát,"— ha 1 a költségvetést pénzügyi szempontból nem mél19 Az országgyűlés képviselőházának 10. ülése 1927. évi február hó 15-én, kedden. 99