Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

68 A nemzetgyűlés 590. ülése 1926. évi október hó SO-án, szombaton. is ősforrása a nemzet, a pragmatica sanctiónak is ősforrása a nemzet volt, tehát mintán lehetetlenné vált a királyi jogok gyakorlása és miután annak lehetősége ki van zárva, hogy a pragmatica sanctio, annak tartozékaival és függvényeivel együtt érvényesüljön, ennélfogva ez a jog visszaszállt a nemzetre és a nemzetek szuverén joga van dönteni az alkotmányozás tekintetében. Az összes felfogások között ez az egyedüli felfogás, amely közjogilag, a .sztrikt közjog szempontjából, az én felfogásom szerint is alkalmas arra, hogy megértő, megnyugtató helyzetet teremthessünk közjogilag. Végtelenül sajnálom, sem az igen t. előadó ur előadmányában, sem a t. túloldali-ól felszólalt szónokok beszédében nem találkoztam azzal a felfogással, amely a nemzetgyűlés szuverenitásának megvédésére alkalmas, pedig a nemzetgyűlés ebben a tekintetben önmagát nem degradálhatja le. A nemzetgyűlés irott törvényekre támaszkodik akkor, amikor saját szuverenitását védi, mert nem lehet kétségbe vonni, hogy érvényben van az 1920. évi I. te. 1. és 2. §-a; nem lehet tagadni, hogy érvényben van az 1921. évi XLVII. te. Azt, hogy ez a törvény nem egy kényszerhatás következménye, beszédem további folyamán lesztek bátor előadni. Ezek, a törvények, mondom, tényleg érvényben vannak, be vannak iktatva törvénytárunkba, ennélfogva a törvényhozó testület nem mondhatja, hogy ezek a törvények nem léteznek, hogy a törvények hatályáról gondoskodni nem tartozik, hanem igenis, ha törvényes alapon áll, mint ahogy minden törvényhozó testületnek kötelessége respektálni az érvényben lévő törvényeket, csak azt mondhatja, hogy közjogilag a helyzet az, hogy Magyarországra kétségtelenül visszaszállott a szabadkirályválasztás joga. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Akik azon az állásponton vannak, hogy az 1921 : XLVII. te. nemzetközi kényszer hatása folytán jött létre, azok a közjogi érzék helyett egy belső érzetről tesznek tanúbizonyságot, a belső érzetet pedig nem lehet közjogilag konstruálni. A belső érzet alkalmas arra, hogy egy alkotmányos küzdelem folytattassék valamely közjogi tény megváltoztatására, alkalmas arra, hogy alkotmányos vagy talán nem alkotmányos küzdelmet folytasson — hiszen a módszerek az egyének és temperamentumok szerint változnak — e törvény létezése ellen, de nem alkalmas arra, hogy kétségbevonja ama törvény létezését, amely a magyar törvénytárba be van iktatva. (Buday Dezső: De az is kétségtelen, hogy a külföld nyomására történt!) Igen t. képviselőtársam, ha ennél az okoskodásnál maradunk, akkor mindazioknak a nemzetközi törvényeknek, amelyek bármely államra, tehát nemcsak Magyarországra hanem más külföldi államokra is nemzetközi kényszer következtében érvényesittettek, hatáj lyát minden körülmények között kétségessé j kellene tenni s akkor nem léteznék nemzetközi jog, amely az előző parafál ás után becikkelyezést törvények jogszerűségét ne tienné vitássá. Ezzel az érveléssel politikumot lehet alátámasztani, de közjogot nem, mert a közjogra -nézve minden egyes esetben az az irányadó, ami a törvénybe be van cikkelyezve. De hogy épen az igen t. képviselőtársamnak megfeleljek, ki kell jelentenem, hogy a jogfolytonosság kérdésében szerintem nemcsak az 1921 : XL

VII. te. az irányadó, hanem irányadó maga a pragmatica sanctio is. A pragma- 1 tica sanctio egész történelme, az egész közjogi irodalom, amely a pragmatica sanctio körül az alatt az idő ailatt. mig — sajnos — ilyen szerencsétlen közjogi viszonyban voltunk Ausztriával, kialakult, azt bizonyltja, hogy a pragmatica sanctio kötelezettségek összetevéséből áll, amelyek bármelyikének megszűnése esetére maga az egész pragmatica sanctio kötelezettsége is megszűnik. A pragmatica sanctio nemcsak a Habsburg-Lotharingiai ház örökösödésének rendjét szabályozta, nemcsak azt szabályozta, hogy a Habsburg-Lotharingiai ház nőágára terjeszti ki az örökösödés jogát, hanem szabályozta azt is, hogy az örökös elválaszthatatlanul és megbonthatatlanul köteles az örökös tartományok uralkodója is lenni és ama együttes tartozékok függvénye gyanánt megállapította azt is, hogy a közös védelem kötelezettsége az együttes birtoklásból folyik. Ha tehát, amint tételes törvényeink megállapítják, az együttes birtoklás, az elválaszthatatlan tula;)dou joga megszűnt, — mint ahogy az de facto kétségbevonhatatlanul megszűnt — ennélfogva megszűnt a pragmatica sanctio hatálya is. Szerintem közjogilag kérdéses tehát, hogy a magyar nemzet a királykérdés tekintetében miként fog limitálni akkor, amikor ez a kérdés tapétára kerül, hogy a királykérdés megokolásájnál figyelembe fogja-e venni a pragmatica sanctiónak eszmei tartalmát, azonban kétségtelen és nem vitatható, bármikép oldja meg a jövőben a magyar nemzet bölcsesége a királykor dést, hogy magából a pragmatica sanctióból eredőleg ma vitathatatlanul fennáll a magyar nemzet szániára a szabad királyválasztás joga. Sokan hivatkoztak, mint jogforrásra, a pragmatica sanctio magyarázatát illetőleg Deák Ferencre. Deák Ferenc tényleg teljesen törvényes álláspontot képviselt. Deák Ferencnek a pragmatica sanctioról alkotott véleményével még Kossuth Lajos sem helyezkedett szembe, mert az ő ismeretes levele, amelyet Deák Ferenchez intézett és azok a cikkek, amelyek Kossuth Lajos sugalmazása alapján a pragmatica sanctio értelmezését illetőleg az 1861. évtől egészen az 1872. évig megjelentek, mind azzal a témakörrel foglalkoznak, hogy Deák Ferenc nem olyan politikát csinált, amellyel a magyar nemzet számára nagyobb vívmányokat lett volna képes elérni, de abból a tekintetből, hogy a jogfolytonosság ténye a Deák Ferenc közjogi értelmezése alapján fennáll, Kossuth Lajos irataiból sem tűnnek ki ellenvetések és Kossuth Lajosnak sem volt soha a törvényszerűség, a jogfolytonosság szempontjából Deák Ferenc álláspontjával szemben kifogása. Deák Ferenc korában más volt a helyzet. Akkor a nemzettel szembenállott egy alkotmánysértő, a törvényeket meg nem tartó uralkodó, akinek azonban a pragmatica sanctióból eredőleg kétségtelen örökösödési jogai voltak a magyar trónra. Akkor az, osztrák császár számára fennállott az örökös tartományok együttes és elválaszthatatlan birtoklása, az, az előfeltétel tehát, amely a pragmatica sanctio érvényesítését lehetővé tette, abban az időben fennállott. Deák Ferenc igy teljesen törvényes álláspontot, képviselt, úgyannyira, hogy emlékének bizonyára nincsen szüksége arra, hogy ezt én állapítsam meg a nemzetgyűlésen ilyirányu beszédemben. A helyzet azonban változott Azóta megszűnt az örökös tartományok elválaszthatatlan és együttes birtoklása. Megszűnt a pragmatica sanctiónak az a tartozéka is, amely a közös vé-