Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-589

A nemzetgyűlés 589. ülése 1926. évi október hó 29-én, pénteken. 57 azonnal a' Deputationak! szószólója a' Zágrábi Püspök, mellette állván a' nagy Méltóságú Tárnok-Mester az ország Rendéinek Ö Tsászári Királyi Hertzegségének szerentsés elérkezéséii kiterjedett örömét e' következendő Deák Nyel­ven elmondott beszéddel nyilatkoztatta- ki:...« (Kiss^ Menyhért: Nem is magyarul! — Erdélyi Aladár: Aját csak most tudja, hogy akkor nem beszéltek magyarul! — Dénes István: Kazin­czinek kellett behoznia a magyar nyelvet! -— Szijj Bálint: A kisgazdák akkor is magyarul beszéltek! — Csöngey Gyula: És inkább latinul beszéljenek, mint németül! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! (Dé­nes Isiván közbeszól.) Dénes István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Kiss Menyhért: A lenézett költők akkor is magyarul beszéltek!) Kiss Menyhért képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni. Drozdy Győző képviselő urat pedig nagyon kérem, méltóztassék figyelemmel lenni a ház­szabályok 209. §-ának rendelkezéseire, mert különben kénytelen lennék a képviselő úrral szemben megfelelően intézkedni! (Rupert Re­ső: Idézetet olvas! — Pikler Emil: Nem beszé­det olvas! — Zaj.) Drozdy Győző: Gsak néhány mondatot ol­vasok. Kérem szives türelmüket, tekintettel arra, hogy egy mondat egy hasáb. (Derültség.) Elnök: Ismételten kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék a házszabályok 209. §-ának rendelkezését tiszteletben tartani. (Pikler Emil: Nem beszédet olvas!) Nagyon kérem a képviselő urat, ne méltóztassék arra kénysze­riteni, hogy a képviselő urat a szólásszabad­sággal való visszaélés miatt kénytelen legyek rendreutasítani. (Felkiáltások a baloldalon: Csak idéz! — Pikler Emil: Elengedjük a citá­tumokat!) Figyelmeztetnnem kell a szónokot arra is, hogy e citátumok tulajdonképen semmiféle összefüggésben a napirenden levő tárggyal nincsenek. (Ellenmondások a baloldalon. — (Klárik Ferenc: Történelmi események^ — Dénes István: Alkotmányról van szó és ő al­kotmányról olvas!) Dénes képviselő urat ké­rem, méltóztassék tisztelettel fogadni az el­nöki figyelmeztetéseket és ne méltóztassék azt kritika tárgyává tenni. (Rupert Rezső: Kérjük a kecskeméti pártatlanságot! — Zaj.) Drozdy Győző: Annak ellenére, hogy. a házszabályok megalkotásában részt nem vet­tünk és kijelentettük, hogy ezeket a házszabá­lyokat csak kényszerhelyzetnek tartjuk, még­sem szállhatok vitába az igen t. elnök ur meg­állapításával. Annak ellenére hogy én a ház­szabályokat egészen máskép értelmezem, mint az elnök ur, kénytelen vagyok ezekről'a citá­tumokról lemondani. (Erdélyi Aladár: A régi házszabályokban is benne volt!) A citátumok elhagyásai — Zaj.) Mindig citálhattak a kép­viselők. (Erdélyi Aladár: Ma is citálhatnak! — Rupert Rezső: Nem engedik citálni! — Klárik Ferenc: Addig citálhatnak, ameddig az elnök ur megengedi! — Rupert Rezső: Levélben kell megirnunk!) Kénytelen vagyok tehát igy meg­állapítani, hogy a tárnokmester latin beszéde, amelyet magyar forditásban felolvastam volna, szintén nem más, mint gazsulálás, hó­dolás a fejedelemnek és örömének ad kifeje­zést afelett, hogy az országgyűlés a fejedelem: dotációját rendezte és járulékait felemelte,, azonban egyáltalában nem beszél arról, hogry elérték volna azt az^ eredményt, amiért tulaj-; donképen a király' összehivta azt az ország-i gyűlést. (Klárik Ferenc: Ruganyos léptekkel ment haza!) Nem kell, azt hiszem magyaráz­nom, hogy micsoda szoros összefüggésben van az, amiről én beszéltem, azzal a javaslattal, amely előttünk fekszik. Midőn a ministerelnök ur a nemzet ezeréves alkotmányáról, ősi jog­szokásainknak s törvényeinknek a jövőbe való átmentéséről beszél, lehetetlen meg nem emlé­keznünk arról, hogy a magyar főrendek mun­kái a a múltban nem volt olyan, amelyet mi az eljövendő felsőháznak, mint követendő példát, figyelmébe ajánlhatnánk. De ha nagyot ugrunk a történelemben és az 1848-as idők országgyűlési reformjait néz­zük, ott is meg kell állapitanunk, hogyha hoz­tak is jó törvényt, a demokratikus komoly tör­vények csak papirtörvények maradtak, mert a demokratikus elemek minden törekvése meg­tört a mágnásokkal, a főmű osztállyal szem­ben, hogy ezeket a törvényeket valóban életbe is léptessék. Még ma is vannak demokratikus törvények, — azt hiszem, felesleges törvény­hozók előtt erre emlékeztetnem — amelyeket 1848-ban hoztak, de amelyeket a mai napig sem hajtottak végre. A múlttal szemben tehát csak egy kötelességük lehet az uj főrendek­nek, az, hogy elfelejtsék őseik példáját és más­képen működjenek, mint ahogy azok működ­tek. Tagadhatatlan, hogy a főrendek százado­kon keresztül vezették ebben az országban a közügyeket. Kezükbe volt letéve ennek az or­szágnak sorsa, azonban komoly munkával, fá­radságos nehéz munkával nagyon kevesen tűn­tek ki közülök. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Félő, hogy az a fiatal generáció, amely ma mágnásvilágunkból ki nem emelkedik, beke­rül a felsőházba, csak őseinek ilyetén példáját fogja követni. Nagy kérdés, szabad-e tehát ennek a nemzetnek, e dolgozó, munkás, föld­mivesosztálynak újra az arisztokrácia kezébe adni a törvényhozást, a törvényalkotások le­hetőségét? Véleményünk szerint törvényhozó­nak csakis teljesen független embernek volna szabad lennie. Távozzanak tehát a törvény­hozás házából azok, akik nem teljesen függet­lenek; távozzanak a felsőházból is. Nem sza­bad ott megkötött embernek helyet adni, mert a megkötött ember sohasem a nemzet érdekére, sohasem a lelkiismeretére hallgat, hanem mindig arra, aki megkötötte, aki neki a^ mars­rutát adta. (ügy van! balfelől.) Távozzék pél­dául a hadsereg teljesen a politikából. Kato­nákat ne hozzunk a törvényhozás házába, ka­tonákat ne engedjünk be a felsőházba, mert ha a katonák megkezdik a politizálást, akkor ez a nemzet katasztrófájához vezethet. Isten óvja meg a nemzetet attól, hogy kardok vo­nuljanak be a törvényhozás házába; Isten óvja meg a nemzetet attól, hogy a honvédség bármikori parancsnoka helyet foglalhasson a törvényhozók között, mert amely országban katonák kezébe kerül a törvényhozás, törvény­alkotás, ott ez soha jóra nem vezethet. Óriási sérelme a demokratikus magyar­ságnak és a demokratikus magyar közvéle­ménynek az is, hogy az ideiglenes államfő örö­kös felsőházi tagságot ajándékozhat. (Klárik Ferenc: Ö sem örökös!) Nem lehetséges az, hogy ő, aki szintén csak ideiglenes államfő eb­ben az országban örökös törvényhozókat ne­vezzen ki. Ez tehát a részletes tárgyalás alkal­mával, véleményem szerint feltétlenül ugy lenne mődositandó, hogyha már a kinevezési

Next

/
Thumbnails
Contents