Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-599

366 A nemzetgyűlés 599. ülése 1926. Már most ennek az volt a következménye, hogy amikor a Mftr. anyagilag rendkívül rosszul állott a háborús bonyodalmak és a forradalmak befejezése után, akkor, igaz, hogy az angol érdekeltség összevásárolta a részvényeiket, de határozottan lehetővé tette ennek a vállalatnak bizonyos restaurálását is. Azonkívül azt a megnyugtató felvilágosítást kaptuk, hegy az angolok — és ez egészen megfelel az ő gondolkodásuknak — nem ütik bele az orrukat minden apróságba, ők hagyják a vállalatot szabadon menni és haladni, hanem csak magasabb szempontból, de természetesen érdekeik védelme mellett gyakorolnak bizonyos, hogy ugy mondjam, iáthataltan befolyást, amely nem nyilatkozik meg kifelé mindig kiáltó módon, hanem olyan, amilyent ilyen körülmények között várni kell és amilyent az angoloknál is elérünk. Emellett azonban magától értetődik, hogy nagyon helyes- ha az állam igyekszik mégis minél nagyobb részvénytömegeket magához vonni. (Ugy van! a jobboldalon.) Erre nézve a pénzügyi bizottságban Szabóky igen t. barátom már javaslatot tett. A pénzügyminister úrral kellett a kérdést megbeszélni és nagy örömömre szolgált, hogy a pénzügyminister urnái teljes megértésre találtam, ő maga is helyesli azt az eszmét és én köszönettel veszem Szabóky igen t. képviselőtársamnak azt az inditványát, amely az eredeti javaslattól eltérőleg messzemenő felhatalmazást sd nekünk részvények megszerzésére. Most még csak a külföldi hajózás kérdése az, amelyről azt mondták, hogy nines semmiféle külföldi reláció. Ez igazán érthetetlen előttem, hogyan lehetett ezt elmondani, amikor itt a szerződésben mindjárt az van, hogy a Mftr. kötelezettséget vállal árujáratokra — amelyek azonban nem tisztán árujáratot, hanem egyúttal személyszállítást is jelentenek — Budapest—

Regensburg, Budapest—Bécs. Budapest—Giurgiu, Giurgiu és Galac, és Szeged— Titel között. Sem Galac, Regensburg, sem Bécs, sem Giurgiu, sem, sajnos, Titel nem magyar területek; hogy lehet tehát azt mondani, hogy nincsenek külföldi járatoki Igenis vannak, még pedig tetemes módon vannak, nemcsak a papiroson, hanem de facto, hiszen már rámutattam, hogy ott láttam mindenütt ezeket a hajókat. A Mftr. ezen a téren kötelességét meg fogja tenni, meg fogja tenni a hajóbeszerzéseknél is. hiszen mind hajó, amelyet a Dunán járat, magyar gyártmány és az lesz a jövőben is. Végül azokkal a kérdésekkel foglalkozom, amelyeket Eckhardt Tibor t. képviselőtársam is a bizottságban behatóan felvetett és amelyekre nézve kötelezettséget vállaltam, hogy azokban a plenáris tárgyalásig részletesen informáltatom magam és azon leszek, hogy a fennálló igazságtalanságokat kiküszöböljem. A helyzet az, hogy egy összeállitást kaptam, amelyre természetesen, ha az ember akarja, rámondhatja, — nem csodálkoznék, ha ezen az oldalon ez bekövetkeznék: — hja, ez tendenciózus! Ez azonban könyvekből van kivéve. Én magam ugyan nem ültem ott, amikor ezt könyvekből kurták, kell azonban annyi bizalommal lennem, hosy ezt az összeállitást autentikusnak elfogadjam. Eszerint a kép itt először is az, hogy bizonyos félreértés volt az adatok megítélésében Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam ugyanis azt mondotta, hogy a magasabb állásokban a fizetések valorizációja 100% -on felül történt, az alacsonyabb kategoévi november hó 12-én, pénteken. riákban pedig csak 50% -os valorizáció van. Ez nem látszott nagyon való színűnek, mert végig az egész vonalon az állami alkalmazottaknál a tendencia mindig az volt, hogy a kisebb kategóriák fizetése erősebben valorizáltassék, sőt a vezetőállások igen sokszor nagyon rosszul vannak dotálva. A Mftr.-nél megvan az, hogy bizonyos vezetőállásokban levők személyi pótlékot kaptak s ezekkel a személyi pótlékokkal a fizetések azután kissé emelkedtek, az alapséma azonban a Mftr.-nél alapjában ugyanaz, mint a Máv.-nál s némely tekintetben még jobb, mint a sokat emlegetett Dunagőzhajózási Társaságnál, ugy hogy a fizetések valorizációja, ha tisztán csak a fizetéseket vesszük, a főfelügyelőknél 62 és 54%, a felügyelőknél 64, illetőleg vidéken 58% stb.; az alacsonyabbrangu tiszteknél 82 és 89%, tisztnél, hadnagynál 93%, egy helyen pedig a kormányosoknál bizonyos esetekben 104% és így tovább, igy ingadozik. (Petrováez Gyula: Fordítva van, mint Várnai mondotta!) Természetesen fordítva. A személyi pótlékok egyes állásokban felbillentik ezt a mérleget. Én erre nézve az Mftr vezetőségétől azt a választ kaptam, hogy nem hajlandók eltérni attól az elvtől, hogy a különösen kitűnő teljesítményeket jobban honorálják. (Helyeslés jobbfelől.) Én ezt az elvet a magam számára is kötelezőnek ismerem el, mert teljesen elhibáztuk egész politikánkat, ha a jelszavak hatása alatt bizonyos uniformizálás végett lehetetlenné tesszük, hogy a különös teljesítmények jobban honoráltassanak is. (Szabóky Jenő: Legyen vége a szamár-létrának!) Hiszen látjuk a múlt tapasztalataiból, hogy ez a megölője az ambíciónak. Hiába, az ambíció az, amely az embereket előre viszi (Ugy van! jobbfelől.) s ha valahol egy tehetség kimagaslik, nem szabad ott az általános magyar szabályt követnünk, hogy annak rögtön levágjuk a fejét, hanem örülnünk kell, ha ilyen tehetség van és azt istápolnunk kell. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Ami már most a nyugdíjasokat illeti, a nyugdíj valorizációs törvény a Mftr-t 51%-os valorizációra kötelezte volna. A Mftr. ettől eltérően a valorizálásban elment 72% 4g, sőt egyes esetekben 75%-ig is és — ami óriási ritkaság — Eckhardt igen t. képviselőtársam nyilatkozata szerint a nyugdijasok ezzel meg is vannak elégedve, ez ellen semmi panaszuk nincs, csak azt akarják, hogy ez az emelés intézményessé tétessék. Ez az ő szempontjukból tényleg nagyobb megnyugvást jelentene. Tekintve azonban azt, hogy a Mftr-t minden külső kényszer nélkül saját maga érdekének mérlegelése oda vitte, hogy ezt a valorizációt megcsinálta, egyáltalában nincs ok feltételezni, hogy kényszeritő befolyások nélkül ezt meg fogja változtatni. Ha pedig — amitől az Isten óvjon Bennünket — az üzletmenet ugy fordulna, hogy a társaság ezt a terhet nem bírná el. akkor ebbe is bele kellene nyugodnunk, mert a legfontosabb szempont még mindig a vállalat fentartása. Meg vagyok róla győződve, hogy jobb idők felé megyünk és nem fog bekövetkezni az, hogy csökkenteni kellene a. valorizáció arányszámát, sőt meggyőződésem szerint ez idővel még emelkedni is fog. Egyetlenegy jelenség ragadta meg figyelmemet, ez azonban nem speciális dolog, hanem egészen általános jelenség. Ha az alacsonyabb fizetések erősebben vannak is valorizálva, el kell ismernünk, hogy ezek a fizetések már a békeidőben sem voltak valami bősége• sek. A valorizáció nem történik mindenütt a