Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-599
A nemzetgyűlés 599. ülése 1926. évi november hó 12-én, pénteken. 363 részébe kivitte, úgyhogy igy alkalmam volt évek hosszú során át a hajózással, annak mivoltával foglalkozni. így tehát hozzászólhatok ehhez a kérdéshez nemcsak teoretikus alapon, hanem mint praktikus ember is. Az előadó ur bevezető szavaiban azt mondotta, hogy nekünk annak idején meg kellett alapítanunk a Mftr.-ot, mert a Dunagőzhajózási Társaság nem szolgálta teljesen Magyarország érdekeit. Ezt mar a bizottságban voltam bátor visszautasítani, miután tanuja* vagyok annak, hogy két osztrák intézmény volt ebben az országban, amely mindenképen teljesítette kötelességét: az Osztrák-Magyar Bank és a Dunagőzhajózási Társaság. A Dunagőzhajózási Társaság rengeteg nagy uszálymennyiséggel rendelkezett, tehát természetes dolog, hogy sehol sem kapott annyi árut, mint Magyarországon. Hiszen 1894-ig, minthogy csak egyes magánhajózások voltak, majdnem kizárólag a Dunagőzhajózási Társaság bonyolította le a forgalmat és csak az én cégem is több, mint egymillió métermázsát szállittatott a DunagőzJiajózási Társasággal. Ezek ugyan elmúlt dolgok, de nekünk magyaroknak nem szabad ott támadnunk, ahol erre nincs okunk, hanem csak ott, ahol erre bármikor okunk volt. A Dunagőzhajózási Társaság a múltban mindenkor megtette kötelességét a magyar nemzet és a magyar állam iránt. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Készvénytársaság 1894-ben alakult meg. Én is jelen voltam, mikor megalakult, sőt annakidején arról is szó volt, hogy lépjek be az igazgatóságba, amit azonban nem tettem meg, — rendes szokásom szerint. Ez az alapitás annakidején igen nagy áldozatot jelentett. Kornfeld Zsigmond a Hitelbank akkori vezérigazgatója vette kezébe a dolgot és csak azért alapította a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt.-ot, hogy a nemzetnek ezzel szolgálatot tegyen, nem pedig azért, hogy a pénze nagy kamatot hozzon. Természetesen az akkori kormánynak is érdeke volt, hogy Magyarország kezében legyen egy oly társaság, amely felett feltétlenül diszponál, aminek már akkor is volt jogosultsága és ma is van jogosultsága. Az államnak vagy arról kell gondoskodnia, hogy állami hajózást kreál, amely az ő kezében van, ha pedig előrelátó, akkor oly társaságot kell kreálnia, amelynek megadja a szubvenciót, — amint mondják: a segítséget — hogy valamiképen prosperálhasson. Az állam a második utat választotta és bár én a szubvenciónak még sokkal nagyobb ellensége vagyok, mint Várnai t- képviselőtársam, abba az egy szubvencióba, amely közlekedési társaságra vonatkozik, mindenkor belemegyek és azt mindig elfogadom. Egy szubvenció ilyen körülmények között nem lehet elég nagy, mert ilyen esetben a főkérdés az, hogy oly hajózási társulatot létesítsünk, amely kénes azokra a szolgálatokra, amelyeket esetleges veszedelmes időkben az állam minden tekintetben igénybe vehet. Ezt pedig a Magyar Folyamos Tengerhajózási Rt,-tól mindenképen el lehet várni, úgyhogy a szubvenció ebből a szempontból nem is szubvenció, hanem az^ állam hozzájárulása az ő részvényrészesedésén felül, hogy ez a társulat valamilyen kamatot hozhasson. Az angolok 49% erejéig vannak érdekelve, az állani csak 25% erejéig s igy magánkézben voltaképen csak 26% van. Hogy az angol belement ebbe a dologba, az csak az ő bölcseségét mutatja. Mikor Anglia megvette a szuezi csatornát, akkor tudta, hogy mit csinál, tudta. hogy ezzel kezébe kapja a szuezi csatornán a teljes hatalmat s hogy a forgalmat ő fogja dirigálni. Nálunk nem ugy van, mint Jugoszláviában vagy Romániában, ahol állami hajózásokat alapítottak, vagy Bajorországban, ahol segítik a folyamhajózást. Nálunk Magyarországon is kellett egy instrumentum, amely magyar érdekeket szolgál. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy ime, most függetlenek vagyunk Ausztriától. Ha nem volna ez a hajózási társulatunk, nem gondolja-e itt mindenki, hogy ezt a hajózási társulatot az államnak már a tarifák szempontjából is újonnan meg kellene valósitania? Ez a szubvencionális kérdés nem pártkér dós; itt nem lehet pártokra oszlani, itt az egész ország érdeke van kockán (Ugy van! a jobboldalon.) és pártkülönbség nélkül mérlegelni kell, hogy jobb-e, ha a kormány egy ilyen társulatot szubvencionál, vagy pedig, ha a magyar állam saját maga kreál hajózási társulatot. Hogy mibe kerül egy államnak, ha saját állami hajózása van, én, aki ismerem az állami manipulációkat, különösen a magyar kezelést, amelynél rosszabbat ilyen intézménynél elképzelni sem lehet, nagyon jól tudom. Sokkal helyesebb, ha az állam hozzájárul ahhoz, hogy ilyen társulat létesüljön, ha évente fixszámokkal beszólünk, mintha az állam ki van téve nem tudom milyen veszteségnek. Tessék megnézni a magyar államvasuíat, megvizsgálni az állami kezelés egész folyamatát, azt fogják látni, hogy az állam alig kapott kamatot. Erre az instrumentumra azonban szükség volt, helyes volt, hogy államosították a vasutakat és hogy most, amikor a vieiiiálisvasutakkal a kereskedelemügyi ministeriumnak igen sok baja támadt, — ebben a vicinálisvasutaknak volt igazuk — a magyar államvasút mindenáron kezébe tartja a vicinálisvasutakat, tisztán állami érdekből, mert ő akar ezzel diszponálni. Sokszor az államnak más érdeke is fűződik ahhoz, hogy ne legyen kezében ez az instrumentum; egyenesen állami érdek, hogy ne mondhassák: az állam épit ki bizonyos vonalakat, amelyeket magánosok kiépíthetnek, az állam azonban nem. Ezek országos szempontok, amelyek nem lehetnek pártkérdések, amelyek mélyen megfontolandók, s amelyek a nemzet életében mélyen belevágnak. Mondom, ott voltam ennek a társulatnak alapításánál; azóta ismerem az üzletkezelését, tanulmányoztam a mérlegeit, és igy tudom, hogy 1894 óta alig hozta meg azt a kamatot, melyet a közönséges betétekért mindenkor fizettek. Sohasem hozta meg a kamatot, nem érte meg a kapitális befektetését s nem fogja megérni a jövőben sem. Általában nagyon ritka eset, hogy egy közlekedési vállalat kifizetődnék; csak egy kivétel van Magyarországon erre nézve s volt még egy, a csanádi vasút, amely ma nem a miénk. Ezek a vasutak hoztak valamit, a többi azonban rendesen mind deficittel dolgozott. Ebből látszik, hogy annakidején a magyar állam milyen áldozatokat hozott a vicinálispolitikában csak azért, hogy a vicinálisvasutak kiépüljenek s az ország kultúráját, gazdaságát ezzel is emeljék. Ez a társulat a háborúban borzasztóan meggyengült. Amint az előadó ur mondta, elvettek tőle egy csomó hajót, többek között 323 uszályból 192-őt vettek el. Várnai t. képviselőtársam azt mondja, hogy ezeket csak azért vették el, mert nem voltak elég óvatosak. Micsoda beszéd ez! Ez csak azt mutatja, hogy a képviselő ur nem ismeri a kérdést. Ő maga tudhatja a legjobban, hogy miután elvették 55*
