Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-598

356 A nemzetgyűlés 598. ülése 1926. é kenységgel van az ország dolgozó és adózó népe iránt. Amig tehát, — hogy vissza térjek kiindulásomhoz — nem látom azt, hogy a kormány minden hátsó gondolat kizárásával, nem kortesfogásból, nem választási jelszavak kreálása miatt, hanem őszintén a dolgozó osztályok bajai iránt érzett szolidaritással akar segitségére sietni a kisiparnak, kiskereskedelemnek, a munkásságnak, addig nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy ilyen tehetős vállalat részére szubvenciós szerződést szavazzak meg. Sem a bizottságban, sem pedig itt nem hallottam azt, hogy tulaj donképen mi indokolja a szubvenció ujabb megadását a Magyar Folyamos Tengerhajózási R.-T.-nek. Ha azt mondanák, hogy azért van erre szükség ma, mert a társaság a háború alatt és a békeévekben is élvezett a kormánytól igen tekintélyes összegű szubvenciót, akkor azzal kellene válaszolnom, hogy az, hogy valamikor szubvencionálták ezt a vállalatot, még nem indok arra, hogy ujabb és viszonylag nagyarányú szubvencióval menjenek segitségére. Azt pedig, hogy a MFTR. menynyire teljesitőképes, életképes, mutatja az, hogy noha a háború után — ha jól tudom, — hajóparkjának 46%-át elvesztette, a megmaradt hajóparkkal még igen szépen reuzál. Ezt látni abból a pengőmérlegből, amelyet legutóbb adott ki. Igen szépen reuzált, tantiémeket viszonylag igen busásan fizetett és rámutathatok, hogy noha csak 35 ezer pengő nyereséget mutatott ki legutóbb pengőmérlegében, amivel még nem mondtam sokat, hozzátehetem, hogy ugyanaz a pengőmérleg kimutat egy 1,200.000 pengős értékcsökkenési leírást, amely — ha méltóztatnak emlékezni a minister urnák a pengőméilegek összeállitására vonatkozó rendeletére, nyomban méltóztatik észrevenni — szintén a tiszta haszon rubrikájába sorozható be. Egyáltalában nem megvetendő üzleti eredmény egy 1,235.000 pengős olyan nyereség, amelyet más vállalatok, amelyeknek eszükbe sem juthat, hogy szubvencióért forduljanak a kormányhoz, el sem érhetnek. Rámutathatok arra is, hogy a gazdálkodás, amelyet a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. az igazgatósági helyek állandó megduzzasztásával követ, egyáltalában nem indokolja azt, hogy az államhoz segítségért forduljon. Méltóztassék figyelemmel lenni arra, hogy a békeesztendőkben, amikor a MFTR még hajóparkjának 100%-ávaí dolgozhatott és Komáromban és Orsován hajóépitőmühelyt tartott fenn, az Al-Dunán pedig egy kisebb bányája volt, amelyből elláthatta magát szénszükségletének nagy részével, akkor csak két igazgatója és két igazgatóhelyettese volt, amig ma, mikor egészen összezsugorodott és szubvencióért szaladgál, 12 igazgató intézi a társaság adminisztrációját. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Kissé furcsa az, hogy az a vállalat, amely enynyire bőkezűen látja el magát igazgatókkal, nem gondoskodik arról, hogy először talán valami takarékossági politikával — amely mindig nagyon helyes üzleti politika — igyekezzék magát lábraállitani, igyekezzék a maga erőtartalékait növelni. Nem, ő nyomban az államhoz fordul szubvencióért. Ez azonban nem megy olyan könnyen és lelkiismerettel, megfelelő felelősségérzettel nem lehet minden további nélkül megszavazni ilyen nagyösszegü szubvenciókat. Méltóztatik talán azt mondani, hogy a MFTR. rászolgált egy ilyen szubvencióra azért, mert elvesztette hajóparkjának 46 °/o-át, tehát az állam, amely a háborúért érezhet valami felelősséget, kárpótolni tartozik 1 Itt először is arra utalok, hogy ha az a szubvenció azt akarná jelenteni, hogy az elvesztett hajóparkért bizonyos kártérítés vi november hó 11-én, csütörtökön. jár, akkor a szubvenció elé helyezném elsősorban a hadikölcsönkötvények valorizálását. (Farkas István : És a rokkantakat!) Elsősorban azt követelném, hogy a nyugdíjalapok, a szociális intézmények, gyámpénztárak vagyonát, az árvák pénzét adják vissza, mielőtt ilyen kárpótlásba belemennek. De, ha azt keresem, hogy ki a felelős a hajópark ilyen nagyarányú megesökkenéséért, elvesztésének azért a formájáért, amely közvetlen kapcsolatban van a háború utolsó napjaival, akkor utalnom kell arra, hogy igen szép számmal lehetett volna megmenteni azokból a hajókból, melyek az utolsó napokban az Aldunán rekedtek, csakhogy nem intézkedett senki. A MFTR.-nek nagyon sok személy- és kőszállitó hajója és uszálya várt rendelkezésre Újvidéken ezekben a bonyodalmas és izgalmas napokban s a hajóparancsnokok távirati és szóbeli könyörgésekkel kértek intézkedést, de nem kaptak. Voltak olyan hajóparancsnokok, akik nem vártak semmit, hanem kapták magukat s Újvidékről elindultak Bajára. Ezek meg is menekültek, de a többi hajó ott maradt az entente előnyomuló déli hadseregének a kezében.-A hajópark elvesztéséért a felelősség tehát valahogyan közvetett utón, ráhárul a MFTR.-ra is. A háborúban a vállalat egyik igazgatóhelyettese, egy korvettkapitány a Central Transportleituug-ba volt beosztva, ennek hajózási osztályát vezette a hadügyministerumban s ő nem intézkedett. A MFTR. egyik igazgatója nem érzett tehát annyi szolidaritást vállalatának üzleti érdekei iránt, hogy intézkedett volna, hogy kellő időben fel tudják hozni a már akkor is megállapítható magyar Dunára az Újvidéken alul rekedt hajókat. Ezzel kapcsolatban tehát azt akarom megjegyezni, hogy a felelősség kérdésének során az államot semmikép nem lehet szubvencióért zaklatni. Rá kell mutatnom arra is, hogy a nyújtott szubvenció rendkívül magas : egy pár esztendeig 18 milliárd évente, azután 20 esztendőre vagy ennél is tovább évenkint 24 milliárd korona. Ez egy kicsit sok, ha meggondoljuk, hogy békeidőben, amikor — mint mondám, — a MFTR még 100%-os hajóparkkal dolgozhatott és a Balkán-felé a magyar piac közvetítője volt, s nagy szolgálatokat tett a magyar ipari vállalkozásnak és kereskedelemnek, 1,800.000 korona szubvenciót kapott az államtól. Ha ellenben mai működési területét, a mai magyar Dunát nézzük, akkor ennek a szubvenciónak nem 1,950.000, hanem legfeljebb csak 600.000 pengőnek kellene lenni. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister : Ott vannak az egységárak kiszámítva ! Ne méltóztassék olyat állítani, amely egyenes ellentétben van a valósággal !) Tehát ha a mostani magyar Dunát nézem azzal a Dunával «zeniben, amely a békében a miénk volt, túl magas a szubvenció. (Tamássy József előadó : A kilométer-hosszakat tessék nézni !) Rá fogok térni arra is, hogy a szerződés csak a belső forgalom fenntartására és fejlesztésére kötelezi a MFTR-t, mig az import és export, tehát a kifelé irányuló és kívülről befelé irányuló forgalom lebonyolításának kérdése abszolúte hiányzik a szerződésből. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister : Hát Giurgiu és Galatz Magyarországon vannak 1 — Derültség.) Csak 600.000 pengő lehetne tehát a szubvenció, ha a nemzetgyűlés el is tudná magát határozni, hogy megadja, amennyit megadhat, de fel kell vetnem azt a kérdést, hogy ez a 24 milliárdos szubvenció szolgálhatja-e azt a célt, amelyet a kormány el akar érni ? Rámutatok arra, hogy egy angol érdekeltség 49% erejéig van érdekelve a MFTR-nél. Én igazán örömmel fogadom, ha a külföldi tőke beáram-