Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-597
338 A nemzetgyűlés 597. ülése 1926. képviselőtársam akart beszámoló gyűlést tartani, nem engedélyezték, aminek indokolásában azt mondta a rendőrség (olvassa): »Amidőn Malasits Géza nemzetgyűlési képviselő beszámolóját egy szociáldemokrata képviselő részvétele mellett kívánja megtartani, nem fér kétség ahhoz, hogy a szándékolt gyűlés kimondottan politikai jellegű«. Hát milyen lehet egy beszámoló gyűlési Még beszámoló gyűlésen sem szabad politikáról beszélnif Ezeknek az indokoknak alapján, továbbá azért, mert az a hely, amelyre a gyűlést kérték, bekerítetlen szabad tér, és az ide vonatkozó rendelet szerint, amelyet idéz az indokolás, nyilt téren gyűlést tartani nem szabad, nem engedélyezték a gyűlést. Ezzel szemben legyen szabad csak megemlítenem azt a gyűlést, amelyen az itt jelenlévő igazságügy minister ur is jelen volt, (Rothenstein Mór: Az más! — Pesthy Pál igazságügyminister: Hol?) Almásy igen t. képviselőtársam beszámoló gyűlésén. (Zaj, — Pesthy Pál igazságügy minister: Nem voltam ott!) Akkor saját kerületében. Akkor tévedtem. De ezen a napon volt az igazságügyminister ur egy gyűlésen. Erre csak azt a megjegyzést teszem, hogy ugy a tahitótfalusi, valamint az ezen a napon tartott másik két egységespárti beszámológyülést teljesen a szabad ég alatt tartották meg. (Pesthy Pál igazságügyminis« ter: De bekerített helyen!) Almásy képviselőtársamat beszámoló gyűlésére, mint a napilapok megírták, nem kevesebb, mint 25 képviselőtársa kisérte el. Ott szabadon lehetett beszélni, amit akartak, senki nem akadályozta őket. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Kiss Menyhért: Szenté József mondta ott a legszebb beszédet! — Peyer Károly: Szentétől féltek ott, azért mentek huszonötén! — Zaj.) Kérem a képviselő urakat, tartózkodjanak a közbeszólástól. Kabók Lajos: Ott nem hivatkozott a rendőrhatóság arra a rendeletre, amely szerint nyilt téren nem szabad gyűlést tartani, hanem minden akadály nélkül engedélyezte ilyen módon a beszámológyülés megtartását. Nem azt kifogásolom én, hogy az egységespárti képviselő uraknak szabad beszámológyűlést tartani. Én azt kifogásolom, hogy mig az egyik oldalon a legszabadabb módon adják meg az illetékes hatóságok a lehetőségét annak, hogy beszámoló-gyűlések tarthatók legyenek, Hitel esitették : Eőri-Szabó Dezső s. k. najplóbirdlő-t évi november hó 10-én, szerdán*. eddig velünk szemben mindent elkövetnek, hogy a legleküzdhetetlenebb akadályokat görditsék beszámoló-gyűléseink megtartása elé. De nemcsak a beszámoló-gyűléseknek, hanem általában a szociáldemokraták által rendezett gyűléseknek meg'tartása elé is, az utóbbi időben most már mindenfelé akadályok gördülnek. Én bátor voltam- abban reménykedni, hogy az igen t. belügyminister ur meg fog tisztelni azzal, hogy ezt az interpellációt meghallgatja, mint olyan interpellációt, amely teljesen jogosult arra, hogy a belügyminister ur a szükséges intézkedéseket megtegye. Sajnos, ebben részem nem volt, s így távollétében kell a "belügyminister urat felhívnom, hogy e tarthatatlan állapoton a legsürgősebben változtasson, segítsen. Hiába gondolja bárki is, hogy már a beszámoló-gyűléseknek vége; most jönnek a választói gyűlések, a programmbeszédek s ha oly módon fogjak a gyűléseket kezelni, hogy a rendőrhatóságok akadályt gördítenek a gyűlések megrendezése elé, akkor igen sok képviselőjelölt abba a helyzetbe jut, hogy nem mondhatja el programmbeszédét, nem ismertetheti meg választóközönségével, hogy milyen Programm alapján áll. Újból is kérem a távollevő belügyminister urat, hogy szíveskedjék a szükséges intézkedéseket megtenni, mert az a tapasztalatom, különösen Tatabányán, hogy egy rendőrfogalmazó ur az, aki a beszámoló-gyűlések megtartását akadályozza. Tatabányán Tóth rendőrfogalmazó az, aki ellenséges indulattal viseltetik a munkások iránt, de különösen a szociáldemokrata munkások iránt és mindent elkövet, csakhogy akadályt gördítsen a szociáldemokrata munkások egyesülése és gyülekezése elé. Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék. Perlaki György jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki s az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 7 óra 5 vérekor.) Csik József s. kígi tagok.